Miskolci Nemzeti Színház

2020.06.14. 15:00

Rúdugrással indítottak

Az élet sokkal gazdagabb annál, minthogy csak a kínzó oldalát nézzük – mondja a vígjátékról a rendező.

Fotó: Bujdos Tibor

„Mohácsi István kortárs magyar vígjátéka arra keres választ, hogy mit akar a nő, és mit a férfi, ha felszikrázik vagy épp megszűnni kezd köztük a kémia. A szexuál-parapszichológus guruhoz egy viharos éjjelen két fiatal pár érkezik, hogy rendbe tegyék az omladozó kapcsolatukat. A keresztül-kasul bonyodalmas ötöshöz nemsokára egy vadító hatodik is kapcsolódik, így készen áll a szextett: és ez az együttes nem ismeri a kéziféket.”

A történet ezen összefoglalójával ajánlja a Miskolci Nemzeti Színház a közönség figyelmébe legújabb előadását.

Európai premier

Úgy esett, hogy a koronavírus-járvány miatti szabályok enyhülésével ebből lett Európában az első premier – legalábbis így tudja a teátrum.

Az elsőbbség kérdésénél is fontosabb azonban maga a mű: a premier pénteki lapzártánk idején zajlott a Nyári Színházban.

A rendező, Mohácsi János egyebek között arról beszélt: „Senki ne ábrándozzon, nem pornográf előadás készül, hanem olyan vígjáték, ami a párok tragikusságukban is vicces szexuális konfliktusait helyezi a fókuszba.

Még a nagy, pusztító szerelem is elfogy egy idő után, talán nem is lenne életszerű, ha megmaradna. Ugyanígy a – végső soron az utódnemzésre kitalált – szexuális vágy is csökken, ahogy az évek múlnak. De ennek a lángolásnak az emléke, a közösen átélt dolgok képesek összefűzni a párokat továbbra is. Hiszen – ahogy Vonnegutnak írta egyszer egy 14 éves gyerek, könyvei tartalmát összefoglalva – ha a szerelem kilobban, az udvariasság még mindig ott van” – vonja le a tanulságot a rendező.

Kínok helyett nevetés

A vígjátéki keret segít, hogy másként lássuk magunkat, problémáinkat, saját elfojtásainkat a színpadon.

– Rettenetesen nyomasztó lenne, ha a párkapcsolatokban előkerülő szexuális problémákat bergmani kegyetlenséggel egy tragédiában öntenénk a nézőkre. Az élet sokkal gazdagabb annál, minthogy csak a kínzó oldalát nézzük. Nagyon fontos, hogy felismerjük a problémákat, és ha hirtelen és váratlanul ismerünk rá valamire, akkor bizony nevetünk. Ha pedig valakinek ez az előadás segít a gátlásai legyőzésében, akkor nem csupán színházat csinálunk, hanem varázsolunk – mondja Mohácsi János.

Az előadás szereplői: Czakó Julianna, Fandl Ferenc, Görög László, Harsányi Attila, Prohászka Fanni és Szirbik Bernadett.

(A borítóképen: Nevetünk, ha hirtelen és váratlanul ismerünk rá valamire...)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában