Bartók Plusz Operafesztivál

2020.06.19. 13:30

Átvilágítás, aztán meglátják, mi lesz a sorsa

Nem tudni, mi lesz a miskolci Bartók Plusz sorsa.

Bujdos Attila

Fotó: Gálos Mihály Samu

A Bartók Plusz Operafesztivált szervező cég végelszámolására készül a tulajdonos önkormányzat – ez a hír értesülésünk szerint azután terjedt el, hogy a Miskolc Holdingtól pénzügyi szakemberek érkeztek a héten a társasághoz. A Miskolc Holding Zrt. felügyelőbizottságának elnökétől, a közgyűlési többséget adó Velünk a Város frakció vezetőjétől, Simon Gábortól kértünk tájékoztatást.

Ezt találták megfelelőnek

– A Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. átvilágítása zajlik, az átvilágításon kívül semmifajta döntés nem született a cég jövőjével kapcsolatban. Az átvilágítást és a készülő kulturális stratégia elfogadását követően kell arról határozni, hogy milyen keretek között legyen majd az operafesztivál – mondta el. A további válaszai­ból az körvonalazódott, hogy leghamarabb ősszel kerülhet a közgyűlés elé a döntést előkészítő javaslat.

Megkérdeztük: minden önkormányzati céget érint-e az átvilágítás. Megtudtuk: nem. A városstratégiai fejlesztési programmal és a készülő új kulturális koncepcióval összefüggésben merült fel: úgy kell-e ezután is működtetni a miskolci operafesztivált, mint eddig vagy más formában.

Emlékeztettük a politikust: az önkormányzat 2000-ben döntött arról, hogy a város közhasznú társaságot alapít – ezt találták a megfelelő formának a nagy reményekkel útjára indított fesztivál szervezésére és működtetésére. Furcsának tartja, hogy egy néhány napos fesztiválért tartanak fenn egy céget – jegyezte meg Simon Gábor, hozzátéve: természetesen nem lát bele a kft. működésébe, és azzal is tisztában van, hogy év közben is adódnak feladatok a szervezéssel összefüggésben.

Változó támogatás

Jelentős problémaként említette a finanszírozást: a Bartók Pluszhoz az önkormányzat nagyjából állandó összeggel járul hozzá, miközben a költségek nagyobb részét fedező állami támogatás változó. A Bartók-emlékévben – 2016-ban – ez igen jelentős volt, de szerinte hasonló összegű állami támogatásra a jövőben nem lehet számítani – hangoztatta.

Úgy tudjuk, az átvilágítás tényéről nem tájékoztatták a fesztivál vezetőit – jeleztük Simon Gábornak a véleményére kíváncsian: így helyes-e. Nem tudja, hogyan történt, ezért véleményt sem tud nyilvánítani róla – válaszolt.

Költségmegtakarítás

A városháza sajtóosztálya azt közölte kérdésünkre: „Szó sincs a Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. felszámolásáról.” A két pénzügyi szakember a cég könyvelését végzi. Azért a holding szakembereire bízták ezt, mert a város jelentős költségmegtakarítást ér el, ha nem külsős irodára bízzák – írták.

Kerestük Kesselyák Gergely fesztiváligazgatót is – tájékozódik és utána nyilatkozik, mondta.

(A borítóképen: Flashmob a 2019-es operafesztiválon)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában