egyetemi könyvtár

2020.05.18. 10:00

Alkalmazni tudják egy fejlesztés eredményeit

Digitalizált példányokkal segíti a Miskolci Egyetem könyvtára az olvasókat.

Apagyi Beáta

Fotó: Ádám János

Bár effektíve nem tölthetik majd ott a felkészülési időt, az idei vizsgaidőszakban sem kell a hallgatóknak mellőzniük az egyetemi könyvtárhasználatot.

Lehetővé teszi

A Miskolci Egyetem könyvtára lehetővé teszi a tagok számára, hogy hozzáférhessenek a papíralapú állomány digitalizált másolataihoz. Ezt minden olyan hallgató, oktató, kutató, nem oktató munkatárs meg tudja tenni, aki már korábban beiratkozott. Aki még nem tette meg, annak online beiratkozási lehetőséget biztosítanak az linkelt elérhetőségen.

Folyóiratcikkek, könyvfejezetek, indokolt esetben teljes könyvek digitalizálására is lesz lehetőség. A kari és tanszéki könyvtár állománya korlátozott mértékben, míg a kották, szabványok, térképek egyáltalán nem kerülnek feldolgozásra ilyen formában. A digitalizálásra való igényt minden esetben egy űrlap kitöltésével lehet jelezni: itt. Feldolgozást követően 24–48 órán belül kap az igénylő értesítést az elérhetőségről. Egyszerre maximum 8 dokumentum digitalizálását lehet kérvényezni.

„A könyvtár potenciális, illetve beiratkozott olvasóival elektronikus úton vagy telefonon tartja a kapcsolatot hétköznapokon 8–16 óra között – ismertette Barati Lilla főigazgatói referens. – A vírushelyzetre való tekintettel számos kiadó és szolgáltató – ideiglenesen – szabadon elérhetővé tette szakirodalmi forrásait. Az intézmény igyekszik összegyűjteni és közvetíteni ezeket az olvasó felé. A digitális tartalomszolgáltatásra való áttérés a könyvtárat nem érte váratlanul, mivel többéves fejlesztés eredményeit most alkalmazni is tudja. Törekszünk arra, hogy a látogatók minél kevesebb korlátozást és kényelmetlenséget tapasztaljanak a szolgáltatások távolról történő igénybevétele során.”

(A borítóképen: A Miskolci Egyetem könyvtára új, online szolgáltatással bővül)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában