A hónap előadása

2020.04.03. 15:30

A Don Carlos március előadása

A hónap előadása márciusban a Don Carlos című opera lett olvasóink szavazatai alapján.

Fotó: Bujdos Tibor

Bár a koronavírus-járvány miatti intézkedések részeként már hetek óta nem játszanak a hazai színházak, és így a Miskolci Nemzeti nézőterei is üresen maradnak, nem álltunk le a szavazással. Mint ismert: évadok óta színházbarát olvasóink dönthetik el, melyik miskolci produkció viselhesse a hónap előadása címet.

„Nagyon szépen beszélt”

Márciusban Giuseppe Verdi Don Carlos című operája kapta a legtöbb szavazatot. A miskolci előadást Keszég László vitte színre. Ő egyebek között ezt mondta Bujdos Attila kollégánk interjújában, rendezőként megszólalva: „sokkal jobb lehet az opera-előadás, ha rendesen elmeséljük. Ha színházként is világosan érthető. Talán nem az lesz a néző élménye, mint az egyszeri lányé a templomban: »nem tudom, mit mondott a pap, de nagyon szépen beszélt«.”

A Borsod Online-on nem kizárólag a voksokat fogadtuk, hanem olvasóink véleményét is. „Molnár Levente (Posa márki szerepében) meggyógyulása után teljes sikerre vitte az operát. Cser Krisztián továbbra is hitelesen játssza Fülöp királyt, Ádám Zsuzsa méltó társa Elisabetta, vagyis Erzsébet megformálásában. Tímár Tímea mint Eboli hercegnő nagyon jól alakítja a bosszúálló, megcsalt szerelmest. A vak főinkvizítor, Gábor Géza kegyetlensége mindig drámai, sejtetve a végkifejletet. Carlos Pataki Adorján tiszta tenorja miatt gyönyörű, de Hector Lopez Mendosa mexikói vére utánozhatatlan. Remélem, hamar túl leszünk a koronavírus-járványon, s még élvezhetjük néhány előadáson át Verdi gyönyörű darabját!” – írta például nagy hozzáértéssel Mokány Johanna.

Ő az egyike azoknak, akik páros belépőt nyertek a szavazásban részt vettek közül a Borsod Online sorsolásán. Mellette Petercsák Zoltánné, Sándor Györgyné, Lőrinc Rita és Kis-Lengyel Anita részesül majd ilyenben. Mivel bizonytalan, hogy mikor kezdhet újra játszani a színház, így a nyereményükről is csak később tudunk értesítést küldeni.

(A borítóképen: Jelenet a Don Carlos előadásából)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában