Mitől állt talpra anno a magyar?

Petőfi Sándor talán legismertebb műve két nap alatt született: a költő 1848. március 13-án fogalmazta meg forradalmi gondolatait egy versben, amit eredetileg egy népgyűlésre szánt. Az események azonban felgyorsultak: végül a fővárosi forradalom napján, a Pilvax kávéházban gyülekező ifjaknak olvasta fel versét; a többi már történelem, illetve irodalom. Ha pedig irodalom, akkor bizony – még egy ilyen jelentőségű mű esetében is – képbe kerül az esztétika: a hatását leszámítva, vajon tényleg jó vers a Nemzeti dal? Kortárs költőket kérdeztünk a témában. Sok izgulnivalónk azért nincs, a választ előre is elárulhatjuk: igen, baromi jó versről van szó.

Csúcspont

Pion István költő, slammer, a kortárs kultúrélet egyik meghatározó alakja is kifejtette véleményét:

„A szabadságköltészet csúcspontja. Pont. Ez röviden a Nemzeti dal, de persze ennél jóval, és még annál is: több. Vers, amelynek megszületése a magyar történelem egyik legfontosabb pillanata, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc gyújtópontja. Alkalmi szöveg, ami ott és akkor elérte célját, refrénjét óriási tömeg skandálta Petőfi vezényletével, és tudjuk, ennek mi lett a vége. Ha pedig az irodalom hatott és hat a történelemre, akkor természetesen ez fordítva is igaz: a forradalom és szabadságharc kirobbanásában alakított alapvető szerepe miatt fontos ennyire ma (és holnap) is a Nemzeti dal. A szöveg ellentéteken át felmutatott alapmoralitása, a jövőre utaló víziója és irodalmi esztétikája pedig mindenki által könnyen dekódolható és befogadható. Lehet, hogy ez az örök élet receptje?”

Kemény Zsófi – akit nemcsak költőként, de íróként, krimiszerzőként, rapperként és modellként is ismernek a fiatalok – arra a kérdésre próbált meg választ adni, hogy miért lett ekkora sikere a Nemzeti dalnak.

Van benne remény

– Petőfi eleve meglévő személyi kultusza, a ritmus, a rím, az ismétlés lehet az oka, meg az, hogy az „a magyarok istenére esküszünk” sorral a mű konkrétan a saját maga olvasójává, hallgatójává, közönségévé válik, azonosul velük. Addig is többes szám első személyben szól persze, de ez a refrén maximálisan átélhetővé teszi: lehet skandálni, van benne remény.

Pion István és Kemény Zsófi egyébként aláírói voltak annak a nyílt levélnek, amit 2014- ben a Pilvakeres fellépésüket lemondó slammerek fogalmaztak. A Pilvaker – melynek célja volt, hogy közelebb hozza a mai szóforradalmárokat a ’48-as költőkhöz – idén szintén elmarad, a koronavírus miatt.