Kiállítás

2020.03.27. 15:30

Fél évszázad: decemberben rendezik meg a téli tárlatot

Megkezdték a felkészülést, elsősorban a térségünkben alkotóktól várják a műveket.

Megszólította az alkotókat a héten közzétett felhívásában a Miskolci Galéria: a XXV. Miskolci Téli Tárlatra készülnek.

Ha kiállítana, ezekről tudjon!

A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria 2020 decemberében rendezi meg a jubileumi, XXV. Miskolci Téli Tárlatot – olvasható a felhívásban.

Az 1967-ben, első vidéki kiállítási intézményként, alapított kortárs művészeti galéria a tárlattal az idén éppen fél évszázados hagyománynak megfelelően az észak-magyarországi régió képzőművészeti fórumát teremti meg.

Elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei, illetve a valamilyen módon a térséghez kötődő művészeknek ad lehetőséget, hogy bemutassák az előző két évben készült munkáikat.

A kiállításra műfaji és technikai megkötések nélkül képző- és iparművészeti alkotásokkal hivatásos és nem hivatásos alkotók egyaránt pályázhatnak.

A feltételek: a téli tárlatra csak két évnél nem régebbi műalkotások nevezhetők.

A tárlaton egy művész összesen 3 önálló művel vagy egy 3 műből álló sorozattal szerepelhet.

Multimédiás eszközök használatát, illetve egyéb speciális installációs technikát igénylő művek esetében részletes dokumentációt várnak.

Az alkotás hátlapján az azonosíthatóság miatt mindenképpen fel kell tüntetni az alkotó nevét, a mű címét, keletkezési évét, méretét, technikáját.

A papíralapú műveket – amennyiben az alkotás jellege engedi, illetve megkívánja – 30 x 40, 50 x 70, 60 x 80 vagy 70 x 100 centiméteres paszpartuban kérik beadni.

A műveket minden esetben installálásra kész állapotban várják.

A beadott műtárgyakat kizárólag olvashatóan és pontosan kitöltött jelentkezési lappal együtt tudják átvenni, mely a beadás helyszínén is kitölthető.

Ne küldjék postán!

A művek beadási helye és ideje: Miskolci Galéria (Rákóczi-ház, Miskolc, Rákóczi u. 2., bejárat a Széchenyi utca felől), szeptember 22–26. (keddtől szombatig) 9–16 óráig.

Kérik, hogy a művek biztonsága és épsége érdekében postai úton ne küldjenek alkotásokat. Az így érkező műveket befogadják, de visszapostázására nincs lehetőség.

A beküldött művek szakmai válogató zsűrizése 2020. október 5-én, hétfőn esedékes.

A kiállítás megnyitásán, 2020. december 12-én, ebben az évben is átadják Miskolc Város Nagydíját, valamint az önkormányzatok, a szakmai szervezetek, vállalatok, intézmények, társaságok díjfelajánlásait. A díjak odaítéléséről hagyományosan a szakma és a díjalapítók képviselőiből álló díjzsűri dönt.


Tudnivalók

Érdeklődni és jelentkezési lapot kérni Madarász Györgyitől a Miskolci Galériában és annak elektronikus címein lehet, ahol további információ is kérhető.

Telefon: (46) 500 680, 70/943-2919, e-mail: [email protected]

http://www.miskolcigaleria.eu/xxv-teli-tarlat/

(A borítóképen: Szanyi Borbála szobrászművész Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának díjával elismert alkotása előtt| Fotó: ÉM)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában