Határtalan napok, határtalan öröm

„Bár a fogalom maga devalválódott, de szükség van a szavaink újraértelmezésére. Nem szégyellem kimondani: ez küldetés is – ne csak szlogen maradjon, hogy a kultúrában nincsenek és ne is legyenek határok. Mi annyit tehetünk a miskolci színházban ennek érdekében, hogy ez a gondolat tettekben is megnyilvánuljon. A gesztus maga is fontos tehát, amikor minden évben teret adunk valamely határon túli város bemutatkozására. Az ottani, kisebbségi létben születő művek, a kulturális közlés – színház, irodalom, zene, festészet – jut el így az itteni közönséghez” – válaszolja a kérdésre, miért tartja szívügyének ezt a programot.

Béres Attila színész, rendező, miskolci színházigazgató a kezdetektől, 2013-tól szervezi a Határtalan Napokat, a Miskolci Nemzeti Színház fontos fesztiválját.

Otthon, itthon

Saját tapasztalatáról beszél még a kérdésre válaszolva: „én is határon túliként aposztrofálható vagyok: a határ túloldalán születtem. Jól emlékszem, marosvásárhelyi színészekként nekem és a társaimnak határtalan öröm volt anyaországi színházban játszani. Eljöttünk otthonról, és megmutathattuk magunkat itthon.”

Az alkotói kíváncsiság is szempontja a fesztivált életre hívó szervezőmunkának: „szakmai berkekben sokat hallani a határon túli magyar színházakról, eredményeikről – a részesei lehetünk, hogy ebből valamennyit megismerjen az itteni közönség” – a beszélgetésünkből kiderül, hogy a kultúraközvetítés arra is lehetőséget teremt, hogy az általa vezetett miskolci színház teljesítménye is mérlegre kerüljön, hiszen összevethetővé válik az itteni előadások színházi nyelve és formája az egyetemes magyar kultúrát gazdagító másféle színházi gondolkodással és gyakorlattal. A nyertes minden bizonnyal a néző, akinek a miskolci fesztivál nélkül erre kevésbé lenne lehetősége.

Ajánlat a többi színháznak

Hét év elegendő-e rá, hogy beépüljön a helyi kulturális kínálatba a Miskolci Nemzeti Színház kezdeményezése?

A felvetésre ezt válaszolja Béres Attila: „nem tudom. Ha a kérdés úgy szól, hogy hagyna-e űrt maga után, ha egyszer csak nem lenne, remélem, sok emberben igen. Csak ajánlani tudnám az összes hazai színháznak: próbálják ki, milyen ez a három nap együtt létezés, egy másik város kulturális központjává lenni akár csak ennyi időre is.”

Az összevetésben megkerülhetetlen, hogy amit a fesztivál közvetít, kisebbségben megélt kultúra. Zárványa-e az ottani többségi kultúrának, kapcsolódási pontja-e az anyaországi kulturális gondolkodásnak és gyakorlatnak, vagy ennél sokkal nagyobbra tekintő. „Saját tapasztalatból mondhatom: magyar színésznek vagy magyar írónak lenni Marosvásárhelyen nagyobb és nehezebb küzdelem, mint itthon ugyanezt tenni. De nem az az alkotói cél, hogy kisebbségi kultúrát teremtsen. Az egyetemesre figyelő alkotásban ugyanakkor mindenképpen ott a hatás–kölcsönhatás a többségi társadalommal. És vannak metszéspontjai az anyaországi kultúrával. Ennek a mértani közepén olyanfajta közlés, gondolat születhet, ami tanulságos lehet a számunkra is, akik az anyaországban próbálunk más, talán jobb, kiszámíthatóbb körülmények között alkotni” – mondja Béres Attila.

Változatos bemutatkozás

A Határtalan Napok idén február 13-a és 15-e között esedékes. A programok különlegessége, hogy a színház, a zene, a képzőművészet és az irodalom mellett a film és a tánc műfaja is képviselteti magát. A vendég: Beregszász.

A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház változatos műfajokban mutatkozik be a háromnapos fesztiválon.

Levetítik azt a filmet, amely Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú című költeményéből Vidnyánszky Attila által 2003-ban rendezett nagy sikerű színházi előadás nyomán 2014-ben készült, Törőcsik Mari és Trill Zsolt főszereplésével.

A képzőművészeti kiállítás tíznél több művész alkotásaiból válogat. Az irodalmi est vendégeként pedig kárpátaljai íróval, költővel és irodalomtörténésszel találkozhatnak az érdeklődők.