Színház

2019.11.20. 16:00

„Nem bizonyítja be, hogy az ember jó, de elbizonytalanít, hogy az ember gonosz”

A megtalált apostol. Nevetséges és szentséges létezés.

Bujdos Attila

Fotós: EDER VERA

Fotós: EDER VERA

Véletlen – mondja arra, hogy egymást követő három munkája is ismert és fontos film színpadi feldolgozása. A sorozat az előző évadban kezdődött: ekkor rendezte színpadra Ünnep címmel a Születésnap című dán filmet.

Most az Ádám almái játékszíni bemutatójára készül: a dán–német film a börtönviselt Ádám és az őt közmunkán foglalkoztató lelkész, Iván közös története, jóságról és gonoszságról, a létezés lehetőségeiről a gyakorlatias világban és azon túl. Ennek a szezonnak a végén pedig a Szerelmes Shakespeare átdolgozása látható majd.

Szabó Máté rendezővel beszélgettem.

Ebben a szezonban csak filmes átdolgozásokat készít. Mitől jobb alapanyag a film, mint a dráma?

Véletlen, hogy ez most így van. Az évadra készülve először mindig arról döntünk, hogy ki milyen feladatot vállal. Ki rendez például zenés előadást. Utána ehhez keresünk megfelelő darabot. Én ebben az évadban a nagyszínházban vígjátékot rendezek. A Szerelmes Shakespeare szerintem szívet melengető történet. És ez a mű azzal is kecsegtet, hogy magáról a színházról, az alkotásról is beszélhessünk általa – jó lehetőséget teremt a színészekkel való közös gondolkodásra arról, hogy kik vagyunk, hol tartunk, mi az értelme és a jelentősége annak, amit csinálunk. A Játékszínben az identitás keresésével foglalkozó témaként esett a választásom Anders Thomas Jensen Ádám almái című alkotására. Mint a dogmafilmek, ez is jó elegye a köznapiságnak és a drámának.

Már az utolsó miskolci munkája is egy film alapján készült. Az Ünnep kétségtelenül nagy történet. Mi érdekelte benne: a családon belüli erőszak tabutémájának kibeszélése? A felelősség megkerülhetetlenségének ábrázolása?

Az Ünnep egy családi idillt fordít ki, és ezzel annak a bemutatására ad lehetőséget, hogy mit jelent áldozatnak és mit elkövetőnek lenni. És hogy mi van a bűn után.

A rendezése segít megérteni, hogy a „mindenki részes” helyzet valójában mit jelent.

Az Ünnep közhelymentesen, nem a meghökkentés szándékával, mégis megdöbbentően közelít ehhez a témához. Nem fekete-fehér – sokrétű. Folyamatosan eldöntendő helyzetek elé állít, nem tűri a megszokott erkölcsi hozzáállásunkat.

Áldozat, elkövető, szemtanú, bárkivel együttérző ismerős: mindenki számára van következménye a történteknek. Ez az előadás arra világít rá, hogy ez nem olyasmi, amiben akár a felejtésnek, akár a megbocsátásnak helye lenne.

Van olyan fázis, amikor úgy tűnik, a megbocsátáshoz két ember kell.

Az Ádám almái viszont ehhez képest leginkább olyan történetként írható le, amelyik a változás szükségességéről érvel, tágra nyitva egyúttal a jó és a rossz fogalmait. A példázata miatt érdekli?

Az Ádám almái alapfeltevése, hogy senki sem önmagában gonosz. Az ember rossz cselekedete nem azonos magával az emberrel, és az iránta való szeretetet nem szüntetheti meg az általa okozott rossz. Ezt a fajta gondolkodást ugyanakkor kellő távolságból képes szemlélni, és képes megmutatni ebben a valóságtól való elrugaszkodását is.

Nem arról van-e szó, hogy létezik igazság valahol az emberi tapasztalaton túliban is? Hogy Iván világában a valóságtól való elrugaszkodottság: értelmes és lehetséges?

A film a jó és a rossz értelmezéséhez többszörösen is használja Jób könyvét. Olyan helyzetet teremt, amelyben nem bizonyítja be, hogy az ember jó, de elbizonytalanít, hogy az ember gonosz. A történet középpontjában Iván, a pap a kenyérhez nyúl, amikor kővel dobják meg. A gondolkodása úgy építi fel a valóságot, hogy a sátánnak tulajdonítja mindazt, ami rossz. Ez Iván létezése által hitelesített opcióvá válik, ami egyrészről nevetséges, másfelől belengi a szentség. Megérinti a lelket, hiszen ilyennek lenni: létező elgondolás, de általában nincs rá példa. Iván létezése befolyásolja a többiek övétől teljesen eltérő világlátását és létezését. Kiderül, hogy amit a világról képzelünk, az teremtheti a világot olyanná, amilyenre aztán azt mondjuk: ilyen a világ. Különös humort ad a darabnak, hogy miközben Iván működése szent, a valóság befolyásolásával bizonyos vonatkozásban rendkívül káros is.

A film a transzcendenciát állítja szembe a köznapi gondolkodás praktikumával. Eldönthető választás, hogy a világ vagy ilyen, vagy amolyan?

Ádám antagonisztikusan kategorizálja a világot, kizárásos alapon. Iván gondolkodása minden határt feldöntő és megengedő, csak és kizárólag az emberi cselekedeteket mérlegelő. Ez alapvetően szimpatikus, de nem feltétlenül működő opció.

Említette Jób könyvét – Ádám Iván ellen használja az írást, rámutatva a Jób és az Iván gondolkodásában megjelenő világkép párhuzamára: ami rossz történik, nem a sátán, hanem az Úr akarata. Ádámnak a szó szoros értelmében lényegében igaza van.

Az írásban az áll, hogy Jób nagyon komoly hitválságba kerül, amiben végül Isten tesz rendet. Ádám arra használja a felismerést, hogy kihúzza a szőnyeget Iván alól, mondván: nem a sátán, hanem az Isten teszi folyamatosan próbára. Ez Ádám gonoszsága. Ádám legkegyetlenebb húzása a másik hitének alapját megtámadni, csupán abból a célból, hogy az összeomoljon.

Ádám mégis elfogadja mindazt, amit Iván jelent. Ez logikai vagy érzelmi változás?

Érzelmi. Bebizonyosodik – és ez nagyon szimpatikus ebben a darabban –, az Istennek vendégei vagyunk arra, hogy ne higgyünk benne. Iván hajlandó akár elpusztulni is. Ádám pálfordulása akkor következik be, amikor már senki nem vitatkozik vele. Önmagától történik meg a változás. Hogy mitől igazul meg, erre keressük a választ a próbákon.

Mégis mit gondol: Ivánt fogadja el mint létezőt?

Nem. Az ivánságot. A segédjévé válik.

Megigazul?

Apostol lesz belőle. A gondolkodása részévé válik, amit Iván képvisel.


„Olyan ez, mint az otthonunk”

Az alkat – ez tűnik a leginkább megfelelő, a legtöbbet megvilágító fogalomnak a beszélgetésünkből, amelynek az a célja, hogy segítsen megérteni: mit jelent az esetében valójában, hogy a színház művészeti vezetője.

Szabó Máté 2012-ben szerződött Miskolcra – ő rendezte a Kiss Csaba igazgatása alatt akkor kezdődött új színházi korszak sokat ígérő nyitó előadását: az Én és a kisöcsém frissességével, játékosságával máig emlékezetes darabja a színházi félmúltnak. Megannyi fontos miskolci munkája közül kiemelkedik a nemzetközi hírnévig jutott Mozart-opera: a Don Giovannit 2014-ben vitte színre. Ugyanebből az évből való a közönségkedvenc Illatszertár. Mindmáig utolsó itteni rendezése, a dán kultfilm színházi változata – a családon belüli erőszak tabutémájával foglalkozó Ünnep sokaknak a 2018–2019-es évad legfontosabb, legerősebb előadása. Szerintem is az. Jelentősége túlmutat önmagán: az egységes és átgondolt színházi nyelv megteremtésében játszott szerepe is megkerülhetetlenné teszi. Itt látszott valóban beérni az évek óta tartó munka, amelynek másik meghatározó darabja Rusznyák Gábor Kivilágos kivirradtig-rendezése volt 2016 októberében.

A működés mátrixa

Az Ünnep óta látott itteni előadások – számomra mindenképpen – mind a változás tényét, az új minőség állandóságát bizonyítják.

Nagyon is indokolt a kérdés: mit tulajdonít a maga részének ebből Szabó Máté, aki a Kiss Csaba négy évvel ezelőtti távozásával záruló vezetési válság után néhány hónapig megbízott igazgatója volt a Miskolci Nemzeti Színháznak, majd Béres Attila 2015-ös – legutóbb 2025-ig meghosszabbított – igazgatói kinevezése óta a teátrum művészeti vezetője. Szétfésülhetetlen az érdem – így állatja be a válasza: „olyan ez, mint az otthonunk” – érzékelteti. A lakható/használható/szerethető dimenzióihoz az intenzív szellemi és baráti társaságban mindenki – Béres Attila, Keszég László, Rusznyák Gábor, Szőcs Artúr és ő maga is – hozzáteszi a magáét a művészeti tanácsban és rendezőként.

Így művészeti vezetőnek lenni sem annyira feladat- és hatáskör, mint inkább alkotó személyiség. Ami ebből őt illeti: egyébként sem tehet úgy, mint aki érintetlen, hiszen vezette a színházat, s hogy a művészeti tanács ötöse együtt maradt/maradhatott, az ennek is köszönhető.

Ez gyakorlati tapasztalat, ami sokat segíthet az igazgatónak.

„Hajlamos vagyok sokszor több mindent meghallgatni, mint más” – mondja még az alkati vonásról. Ennek azért van jelentősége, mert a Miskolci Nemzeti Színház működésének mátrixában úgy kell megteremteni a működés rendjét, hogy az a legideálisabb legyen, senkinek se legyen oka a panaszra: sem a nézőknek, sem a műszaknak, sem a színészeknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában