Perkupa

2019.08.02. 17:00

Újra Perkupára költözik két napra az opera

A 4. Perkupai Operafesztivál is tartogat csemegéket a rajongóknak.

Horváth Imre

Pillanatkép a tavalyi gálakoncertről

Negyedik évébe lépett és másodszor lesz kétnapos a Perkupai Operafesztivál, amely Szegedi Csaba, a településről a fővárosba elszármazott operaénekes álmából nőtte ki magát a környék, ha nem a megye legnagyobb ingyenes komolyzenei programjává.

Idén is sztárvendégek

Csaba nemcsak azt bizonyította be négy év alatt, hogy az önzetlen összefogás csodákra képes, hanem azt is, hogy van igény vidéken egy ilyen magas kultúrát képviselő rendezvényre. Az idei fesztivál időpontja augusztus 16–17-e, és most már mondhatjuk, hogy a hagyományoknak megfelelően a pénteki napon 19 órától a református templomban egy nyitóhangversennyel veszi kezdetét, amelyen az Angelica Leánykar lép a közönség elé Gráf Zsuzsanna karnagy vezetésével. A nyitókoncerten természetesen közreműködik Szegedi Csaba is, utána pedig lehetőség van egy kis kötetlen beszélgetésre.

Szombaton 11 órától a katolikus templomban a nemzet csalogánya, Sebestyén Márta koncertje indítja a napot, akit különböző népi hangszereken ifj. Szerényi Béla és Szabó Zoltán kísér majd. Délben megnyílik a fesztivál gasztro- és kézműves udvara a Galyasági ház udvarán, 14 órától pedig idén is megtartják a tavalyi siker után a Kalász László Irodalmi Emlékórát, ezúttal Nemcsák Károly színművész, Szécsi Viktória énekművész és Vihula Mihajlo gitárművész közreműködésével a művelődési házban. 17 órától tartják a szokásos fesztiváli felvonulást és körmenetet, 19 órától pedig az operagálát a református templomban. A gála fellépői idén Szegedi Csaba mellett Meláth Andrea és Zemlényi Eszter lesznek. Közreműködik a Brasstones Rézfúvós Quintet és Tóth Sámuel Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában