képzőművészeti szabadiskola

2019.07.18. 14:30

Az alkotás hangulatát tapasztalják

Száz éve indult a Miskolci Képzőművészeti Szabadiskola.

Nagy-Hankó Krisztina

Reggeltől késő délutánig foglalkoznak a rajzolással

Fotó: Ádám János

Idén már 26. alkalommal rendezik meg a Nyári Képzőművészeti Szabad­iskolát a Miskolci Galéria Alkotóházában július 15. és 26. között.

 

A képzőművészeti élet jelentős eseménye volt, amikor 1919-ben létrejött a Miskolci Képzőművészeti Szabadiskola. A centenárium évében a Galéria kiállítással is megemlékezik az elmúlt 100 év történéseiről, archív újságcikkek, korabeli rajzok, fényképek segítségével. Az 1994-ben újraindított szabadiskola eredményességét a tanárok és aktív képzőművészként alkotó egykori diákok munkáinak sokszínű válogatása igazolja. A mostani, kéthetes időszakban 14 tanuló mélyítheti el tudását a grafikai ábrázolásmódokban.

Célirányosan

A szakmai tartalommal továbbra is ápolják a hagyományokat, a program idén is részben általános rajzi, tér- és tárgyábrázolási módszerekkel foglalkozik, valamint sokszorosító grafikai technikákkal ismerteti meg az érdeklődőket. A felsőoktatási intézménybe készülők számára a látvány és a leképezés különféle lehetőségeit járják körbe. A szabadiskolát Ferenczy Zsolt festőművész és Orosz Csaba képzőművész, művészetpedagógus vezeti, mindketten az egri Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének docensei.

Ferenczy Zsolt több éve tanítja a diákokat a szabad­iskolában, az első héten ő foglalkozik a fiatalokkal – ezt az időszakot „favágásnak” nevezte a művésztanár. A korosztály változatos, 12 éves kortól lehet jelentkezni, de zömében középiskolások vannak. A legtöbben célirányosan jönnek ide, hiszen a továbbtanulást valamilyen művészeti ágban szeretnék folytatni. Az érdeklődésük széles körű, de mindannyian ugyanazokat az alapokat kell hogy megtanulják, mert a felsőoktatási felvételiken hasonló az elvárás. Kockák, formák ábrázolása, csend­élet, portré, akt. A feladatok kiválasztásánál szabadságot élveznek az ifjú művészek. Reggeltől késő délutánig foglalkoznak a rajzolással, „töményen” kapják az oktatást, amire az öt nap nem is elég – véli Ferenczy Zsolt. Év közben felkészülnek, hogy ez egy kemény munka, azt az iskolában megtanulják – hangoztatta az egyetemi docens. A látvány utáni rajzolás ugyanis nem könnyű feladat. Fejlesztik a tárgyábrázolást, térlátást, megismerik az arányokat. Szempontokat állítanak föl, ami szerint értékelik saját rajzukat, és egymást is segítik. Ezért is jó csoportban dolgozni. A szabadiskola meghatározott tematika szerint halad. Nemcsak a műhelyben alkotnak, a természetbe is mennek majd festeni. Nincs vasszigor, a kötöttségek csak azért szükségesek, hogy a diákok a lehető legtöbb módszert elsajátíthassák – emelte ki a képzőművész.

A második héten Orosz Csaba képzőművész fejleszti a fiatalokat. Ekkor megvalósíthatják a saját kreatív terveiket, különböző grafikai technikákat próbálhatnak ki a műhelyben. A galériának köszönhetően széles az eszközök tárháza.

Ferenczy Zsolt szerint az a legjobb, amikor észre sem veszik az idő múlását, miközben újat teremtenek, így megtapasztalják az alkotás hangulatát.

Sokat ad

Szabó Alexa, a kazincbarcikai Deák Ferenc művészeti iskola diákja második alkalommal van itt, kedvence a sokszorosító grafikai eljárás. Állítása szerint sokat ad ez a két hét, hiszen mindenképpen a művészet valamelyik ágával szeretne foglalkozni a jövőben.

Sárkány Egon, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tanulója kis kora óta részt vesz a Galéria nyári táboraiban. A szabadiskolába ötödik éve jár. Szívesen rajzol portrét, és rengeteg inspirációt kap itt. Határozott elképzelése van a jövőjével kapcsolatban. Animációval szeretne foglalkozni, illetve érdekli a divattervezés is.

A kéthetes tehetséggondozó program folytatására tanév közben is lehetőség van a Miskolci Galéria szakembereinek vezetésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában