Régen még a bulvár is más volt, minőséget képviselt

Mi választja el egymástól a két szakmát? Hol a határvonal irodalom és újságírás között?– erre keresték a választ a miskolci Könyvtéren.

„Felhígult a szakma”

„Véleményem szerint, aki meg tud írni egy tárcanovellát vagy egy minőségi vezércikket, az voltaképp már írónak számít” – vezette fel a témát az Irodalmi terasz pénteki beszélgetésének egyik meghívott vendége, Kégl Ildikó novellista, újságíró, majd rögtön tovább is fejtette a gondolatfonalat: „a népi írók idejében gyakran láthattuk, hogy a szépirodalmi szerzők valamilyen folyóiratnál vállaltak állást. Azóta felhígult a szakma. Régen a bulvár is képviselt minőséget, jó példa erre mondjuk Móricz Zsigmond, aki – miután megírta a Hét krajcárt – megörökítette a tiszaugi arzénes gyilkosságok krónikáját. Ady Endre csak annyit mondott erre, hogy az is csak bulvár. Persze a kifejezésnek más értelme volt akkoriban”.

A beszélgetés másik meghívott könyvíró-újságíró vendége Németh Csaba volt, a Csillagpont Rádió főszerkesztője, akinek Az örökség őrzői című munkája Felsőzsolca Város Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat eddigi tevékenységeiről, eredményeiről ad átfogó képet.

„Régen a bulvár is más volt. Manapság az a bulvárhír, hogy egy celeb áthúzatta a kanapéját, míg régen, ha kétfejű borjú született valahol, azt kategorizálták ide” – reflektált Németh Csaba az írás és az újságírás mezsgyéjét kutató gondolatokra. Abban megegyeztek, hogy a munkára fordított idő, a témában való elmerülés és a szakma beható ismerete emeli fel a minőségi írást, beszéljünk könyvről vagy újságról.

Hiányzik az egyéni hang

Amikor arra került a szó, hogy az Az örökség őrzői könyve mennyi idő alatt készült és meddig tartottak az egyes folyamatok, Németh Csaba azt válaszolta, hogy 13 hónap telt el a munka kezdete és tényleges vége között, amiből csupán 2 hónap telt írással. A gyűjtés, a rendszerezés, a tipográfia és a többi feladat töltötte ki a maradék időt.

„Szerintem az egyéni hang a legfontosabb. Abból van a legnagyobb hiány. Mióta rálátok a kortárs magyar irodalomra, elmondhatom, szerintem vannak olyan tehetségek, akikről sohasem hallott az ember, nemhogy országos szinten, de többnyire még a saját mezővárosukban sem ismerik őket, én meg olvasom a munkáját, és azt érzem, csoda született. Hogy ez régen is így volt-e, nem tudom, de az ember manapság olyan sok mindent tud meg, annyi információ van a birtokában, mégis elsikkadnak ezek a szerzők” – véli Kégl Ildikó, aki új novelláskötetét is dedikálta a könyvhéten.