Bánk bán egymillióért?

2019.06.06. 12:17

Magyar könyvkincsek kerülnek a kalapács alá

Különösen erős árverési anyag gyűlt össze a Központi Antikvárium 150. aukciójára. A jubileumi eseményen ritka magyar könyvek, metszetek, atlaszok, valamint történelmi és irodalomtörténeti relikviák is kalapács alá kerülnek. A néhány tízezer forintos kikiáltási ártól a több tízmilliós kategóriáig lehet találni kuriózumokat a gazdag felhozatalban.

Balázs D. Attila

Könyvészetileg ismeretlen nyomtatvány – manapság egyre ritkábban találkozhatunk ezzel a megfogalmazással, ám a mostani árverésen mégis szerepel három ilyen régi mű, egy magyar, egy latin és egy német nyelven íródott kötet. A magyar nyelvű „ismeretlen” egy bájos, fametszetekkel illusztrált könyv, ami az Arad vármegyében található máriaradnai kegyhely zarándokai számára készült, és még az eredeti papírtok is megvan hozzá. Ez a Radnai történetek 1828-ból, amelynek külön érdekessége, hogy nincs köze Dugonics András 1810-ben megjelent, páratlanul ritka munkájához, bár a címe hasonló, és a szegedi nyomda is megegyezik. Mondhatnánk, hogy a ritkaságok ritkasága ez a kis kötet, de az aukción mégis csak 80 ezer forintról indul, ami nem jelenti azt, hogy ennél nem fog jóval drágábbért elkelni.

Ennek a többszöröséért, 15 millióért kínálják az egyetemes tudománytörténet egyik legfontosabb és legritkább darabját, Bolyai Farkas Tentamen című művét, amely tartalmazza fiának, Bolyai Jánosnak világhírű munkáját, az Appendix-et. A mű az utóbbi negyed században külföldi árveréseken négy alkalommal bukkant fel, itthon száz év alatt pedig csak kétszer került kalapács alá.

Petőfi Sándor János vitézének első, 1845-ös kiadásáért jóval kevesebbért lehet már harcba szállni: a legritkább magyar irodalmi első kiadások egyikét félmillió forintról indítják.

Katona József szintén első kiadású Bánk bánjáért már legalább egymillió forintot kell kipengetni, ami nem csoda, hiszen egy gyakorlatilag használatlan példányt bocsájtanak árverésre. A gyönyörű kötetet virágmintás papírral borított, bőrrel szegélyezett tok is védi.

Mindemellett József Attila és Jókai Mór, valamint számos más nagy költőnk, írónk kézirata is szerepel a tételek között, sőt másfél millióért akár egy Liszt Ferenc ajánló sorait tartalmazó mű is új gazdára lelhet.

A legmagasabb, 25 milliós forintos induló áron egy több száz éves, különösen ritka, magyar várakat és városokat ábrázoló, színezett metszetgyűjteményt kínál megvételre a nagyszabású árverés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában