Szentistvánbaksa

2019.05.07. 15:33

Gúnárok (is) vigyázzák a baksai szappanházat

A fortélyokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Serfőző László

Vízi Károlyné Mónika a szappangyártás ötletgazdája

Tavaly márciusban adták át Szentistvánbaksán azt a „Szappanház” néven ismert, felújított parasztházat, amely a szappankészítés kézi gyártásának az otthona.

Sokan kíváncsiak

Az eltelt időszakban nem várt népszerűségnek örvend a létesítmény és az itt készített termékek, Vízi Károlyné Mónika szívesen ad tájékoztatást a finomabbnál finomabb illatú, gyógyhatású vagy bioszappanok készítésének fortélyairól, mind a véletlenszerű, mind a célirányos látogatóknak. Nemrégiben egy alkotóházat avattak a településen, és a távolabbról érkezettek közül többen voltak kíváncsiak a Szappanházra is.

Rontó István polgármester itt mondta el, hogy új épületrészekkel, egy szárítóval és egy bemutatóhellyel bővül a házi üzem, a kivitelezés már a befejezéshez közelít. A településvezető hozzátette, büszke a létesítményre, sőt az itt található fóliasátorra, kacsaállományra és a gúnárokra is, amik – részben – ellátják az őrzési feladatokat. Idegen érkezésekor hangosan sziszegnek, nyújtott nyakkal, gágogva erednek az érkezők felé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában