2025.07.05. 16:00
Térképen mutatjuk, hogy adott borsodi városnak mi az angol megfelelője – Ön hol lakna, ha brit lenne?
Igen, már megint a mesterséges intelligencia, ezúttal viszont kőkemény tényeken alapulva. Borsod az ipari régióban kapott helyet az angol térképen. Eddig stimmel!

Sok párhuzam van a borsodi városok és Anglia ipari vidékének települései között
Forrás: Facebook
Mire tippel, Anglia melyik régiójába illeszkedne tökéletesen Borsod-Abaúj-Zemplén? Megkértük a mesterséges intelligenciát, hogy néhány alapadatot figyelembe véve helyezze el Borsod tágabb térségét az Egyesült Királyság térképén. Magyarországon belül is meghatározó térségünk néhány ismertetőjel alapján, ugyanezeket a koordinátákat adtuk meg fantáziajátékunkhoz és érdekes eredmény született.

Ha kíváncsi arra, melyik angol város megfelelője lenne a település ahol Borsodban él, mi prezentáljuk hozzá a térképet méghozzá úgy, hogy az eredeti térképen szereplő kis- vagy nagyváros nevét is fennhagytuk, így igazán könnyű az értelmezés.
Borsod helye az Egyesült Királyságban
A feladat végrehajtásához azért sok információra szükség volt, hogy a mesterséges intelligencia a legpontosabb instrukciókat és adatokat kapja az átírt térkép elkészítéséhez. Ilyen adatok például:
- történelmi tények
- népesség, demográfiai adatok
- szerep az ipari forradalom után
- átlagkereset
- földrajzi adottságok
- megélhetés
- lakosság összetétele
Manchester - Miskolc
Manchester a világon elsőként kialakult ipari nagyváros. Sokak szerint Nagy-Britannia második legfontosabb városa London után, bár ezért a titulusért Birmingham is versenyez. A második világháború alatt Manchester fontos nehézipari centrum volt, csakúgy, mint Miskolc. Itt dolgozott például az Avro (ma BAE Systems), amely számtalan repülőgépet gyártott a királyi légierő, a RAF számára, melyek közül a leghíresebb az Avro Lancaster bombázó volt.
A nehézipar az 1960-as évektől visszaesést szenvedett el,mint ahogy a borsodi megyeszékhelyen is és Margaret Thatcher kormánya által 1979 után követett gazdaságpolitika miatt jelentősen visszaesett. Manchester 150 000 munkahelyet veszített a feldolgozóiparban 1961 és 1983 között. Ebben is kezet rázhatunk brit sorstársainkkal.
Liverpool - Sárospatak
Liverpool város és érseki kerület Északnyugat-Angliában, a Mersey folyó tölcsértorkolatának keleti oldalánál fekszik. Nevének jelentése "sáros patak", amely az óangol lifer (zavaros, iszapos víz) és pōl (meder, patak) összetétele. Első említése 1190-ből származik. Innentől kezdve azt hisszük nem kell magyarázni az AI által vont párhuzamot.
A sport mellett nemzetközi hírű kulturális központ is a város, csak úgy, mint Patak.
Bár Liverpool inkább ismert a könnyűzenéről, hiszen a város, többek között minden idők egyik legsikeresebb együttesének, a Beatlesnek, valamint Heidi Range-nek (a Sugababes alapítója) is a szülővárosa. 2008-ban Liverpool volt Európa kulturális fővárosa.

Sheffield – Tiszaújváros
Anglia egyik legnagyobb városa. A 19. században acélgyártása tette világhírűvé. Itt találták fel többek között a rozsdamentes acélt is. Az ipari forradalom során népessége mintegy tízszeresére nőtt. 1893-ban városi jogot kapott és hivatalos neve ekkortól City of Sheffield. Az 1970-es és 80-as években a nemzetközi verseny miatt a helyi ipar hanyatlásnak indult, ugyanekkor az angliai szénipar is összeomlott, ami a város lakosságszámának csökkenéséhez vezetett. A legutóbbi években a város fejlődése újra lendületet kapott a sportnak és az új technológiáknak köszönhetően. Kisebb eltérésekkel, a lényeget tekintve viszont egy az egyben akár Tiszaújvárosról is olvashatnánk e sorokat.
York - Tokaj
A brit város a York-völgyben, a Pennine-hegység, az Észak-Yorki lápvidék és a Yorkshire Wolds dombvidéke közötti termékeny területen helyezkedik el az Ouse és Foss folyók összefolyásánál. A termékenységre Tokaj sem panaszkodhat, ebben egyetérthetünk.
York gazdasága ma túlnyomórészt a szolgáltatásokon alapszik, mely a város foglalkoztatottjai 88,7 százalékának ad munkát. Ebbe a szektorba tartoznak a közalkalmazottak, az egészségügyben, oktatásban, pénzügyben, információtechnológiában és turizmusban dolgozók. Utóbbi szektorban a dolgozók 10,7 százaléka talált állást, mint ahogy Tokaj egyik fő foglalkoztatottsága szintén a turizmus iparágából származik. 2009-ben York volt a brit állampolgárok által a 7., a külföldiek által pedig a 13. leglátogatottabb nagy-britanniai város. Szoros a párhuzam ezen a téren is Tokajjal.
A munkanélküliség alacsony (4,2%) az Egyesült Királyság 5,3 százalékához képest.
Preston - Szerencs
Preston egy város Angliában, Lancashire megyében, a Ribble folyó északi partján. A város Lancashire megye és a tágabb Preston város önkormányzati körzetének közigazgatási központja. Csakúgy, mint Szerencs, ami szintén a térség közigazgatási bázisa, meghatározó szereplője.
Játékukat persze nem kell túl komolyan venni, csupán a szórakoztatás volt a célunk és persze a mesterséges intelligencia tesztelése, így a kiválasztott borsodi városok és települések brit alteregójának kiválasztásánál nem is mindig található szoros párhuzam. Másrészről viszont van egy-két telitalálat is, ahogy azt kielemeztük ami akár új testvérvárosi kapcsolatfelvételek megalapozott okai is lehetnek a jövőben.
Még több hír és ehhez hasonló kihagyhatatlan érdekesség várja a boon.hu portálon.