2025.06.19. 14:33
Díjat kaptak, akik sokat dolgoztak a vármegyéért. Itt a teljes névsor, övék idén az elismerés + fotók
Ünnepeltek csütörtökön Miskolcon, amelyet az tett még különlegesebbé, hogy ezúttal kinyitották a vármegyehatárt. Szlovákiai, felvidéki vendégeket is köszöntöttek a vármegyenap alkalmából.

Gratulálunk minden díjazottnak!
Forrás: Facebook/Bánné dr. Gál Boglárka
Fotó: Janvari Laszlo NewLocationStudio
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye határon túli kapcsolatai eddig is erősek voltak, most azonban tovább erősítik azokat. A vármegyenap abból a szempontból is különleges, hogy az Interreg Magyarország-Szlovákia Program Kisprojekt Alapja támogatásával valósult meg. Fő szervezője vármegyei fejlesztési ügynökségünk, a BORA 94 Nonprofit Kft., együttműködő partner az East Is East Egyesület és a Kassai Regionális Turisztikai Ügynökség.

A vármegyenap házigazdája, Bánné dr. Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke volt, aki számára kiemelten fontos, hogy közösségeinket erős kötelék fogja össze, így építve a közös jövőt, melyet az évről évre megrendezett vármegyenap is szimbolizál.
A vármegyenap a résztvevők otthonának ünnepe
Bánné dr. Gál Boglárka köszöntőjében kiemelte, hogy a vármegyenapra nem vendégségbe hívták a résztvevőket, hanem arra a helyre, ami mindannyiunk otthona. Abban, hogy ez a szeglete az országnak gördülékenyen működik és az ami, abban mindenkinek fontos része van. A szlovák, felvidéki barátok jelenléte pedig még tovább emeli a közösség, az összetartozás érzését.
A mai nap amellett, hogy lehetőséget ad a közösségek erősítésére, amellett ünnep is. Ünnepeljük ezt a vidéket és azt a kapcsolatot, ami összeköt minket határon innen és túl és nem utolsósorban ünnepeljük azokat az embereket és értékeket, akik és amik vármegyénk hírnevét példamutatóan és magas színvonalon viszik szét a világban
- fogalmazott az elnök.
A vármegyenap ünnepélyes megnyitását követően egy igazán különleges pillanat következett. Surmann Antal, a BORA 94 Nonprofit Kft. ügyvezetője, mint a projekt végső kedvezményezettjének képviselője, valamint Gergely Papp Adrianna, az East IS East Egyesület elnöke és Mohňanská Veronika, a Kassa Régió Turizmus projektmenedzsere aláírta azt a háromoldalú együttműködési megállapodást, amely a két régió eddig is kiváló kapcsolatának és jövőbeli együttműködésének további erősítését foglalja keretbe. Az együttműködési okirat aláírásával a három fél egymás iránti tiszteletét, barátságát, szakmai hagyományokon alapuló összetartozását kívánja megerősíteni és okiratban rögzíteni.
Díjakat is átadtak
A vármegyenapon a díjakat Bánné dr. Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke, Balla Éva alelnök és Dankó Dénes alelnök adta át.
- Példakép díj
Először a Példakép díj kitüntetettjét szólították színpadra, Palágyi Milán személyében.
A Példakép Díj a 18. életévét betöltött, de 30. életévét el nem ért, vármegyében élő és tevékenykedő, vagy a vármegyében született, vagy munkásságával a vármegyéhez kötődő személynek adományozható, aki eddigi tevékenységével már most példaként szolgál a társadalom egésze és különösen a felnövekvő, ifjú nemzedék számára.
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen végzett rekreációszervező és egészségfejlesztő, valamint testnevelőtanár szakon, azóta a sport, az egészséges életmód, az utánpótlásnevelés és közösségformálás terén aktív szerepet vállal. Jelenleg a Tokaj-Hegyalja Egyetem technikumában tanít, ahol a sport és a testmozgás szeretetére neveli diákjait, szem előtt tartva a személyes odafigyelést és a közösségépítést.
- Vármegye Civil közösségeiért díj
A Vármegye Civil közösségeiért díj idei kitüntetettje: Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör
A díj azoknak a vármegyében tevékenykedő vagy egyéb módon munkásságukkal a vármegyéhez kötődő civil szervezetek, közösségek részére adományozható, amelyek huzamosabb ideje kiemelkedő tevékenységet végeznek, egyedülálló vagy éppen össztársadalmi problémát céloztak meg, sikeres érdekérvényesítést valósítottak meg, magas szinten hozzájárultak a helyi közösség jólétéhez, értékeihez, problémáinak megoldásához.
Szakály András elnök vette át az elismerést. A 2010-ben alakult Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör több mint egy évtizede dolgozik a zempléni térség katonai hagyományainak ápolásán, a helyi közösség történelemtudatának erősítésén.

11. Kincseink Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjak
Az elismerést Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata a nemzeti értéket és a nemzeti értéket továbbfejlesztő és ápoló közösségek részére adományozza. Az Értékdíjat nyert értékeket ábécé sorrendben ismertették.
- Ipari és műszaki megoldások kategóriában vármegyei értékdíjat nyert Koncfalva bányatelepe.
Sándor Róbertet, a felterjesztő Abaúji Értéktár Bizottság elnöke, valamint Szabó Zoltán, Telkibánya polgármestere vették át a díjat.
- Az Agrár- és élelmiszer szakterületi kategória díját a csokvaományi Krumplis-túrós lepény kapta. A Csokvaományi Krumplis-Túrós Lepényt Készítők Hagyományőrző Egyesületének elnöke, Fürjes Csabáné vette át az elismerést.
- A Turizmus és vendéglátás szakterületi kategória díjazottja a Lillafüredi Állami Erdei Vasút.
Koczurné Bencs Ilonát, a felterjesztő Miskolci Települési Értéktár Bizottság képviselője és az Északerdő Zrt.-től Bak Julianna vezérigazgató-helyettes vette át a díjat.
- Természeti környezet kategóriában Értékdíjat kapott a Mályi-tó és környezete.
Kollár Istvánnét, a Mályi Értéktár Bizottság elnöke vette át az elismerést.
- A Kulturális örökség kategória következett, amelyben Értékdíjas lett az Úrihímzés hagyománya.
A Lorántffy Zsuzsanna Hímzőműhely képviseletében Koscsó Istvánné elnök vette át a díjat.
Vármegyenap: ünnepeltek Miskolcon
Fotók: Mogyorósi Zsolt PipóA díjátadó az elnöki elismerő oklevelek átadásával folytatódott
Az elnöki elismerő oklevél azoknak a személyeknek, közösségeknek, szervezeteknek adományozható, akik vagy amelyek a vármegyéhez kötődően tartósan magas színvonalú tevékenységet fejtettek ki, illetve alkotásuk kiemelkedő jelentőségű, valamint tevékenységük vagy magatartásuk hozzájárul a vármegye jó híréhez. A díjazottak idén:
- Fazekas Miklósné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Diáksport és Szabadidősport Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke
- Kónya Lajos a kazincbarcikai Polgárőr Egyesület egyik alapító tagjaként
- Kovács Zsolt Levente vizsolyi református lelkész
- Lenkey Béláné a Nyugdíjasok Vármegyei és Városi Képviseletének elnöke
- Lukács-Pete Mária, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének volt elnöke
- Nagy Józsefné az édesanyjától tanultakat megőrizve és tudását gazdagítva 2011-ben kapcsolódott be A Bodrogköz Tájmúzeumáért Alapítvány munkájába, mint kuratóriumi tag és önkéntes
- Pirint Andrea, a Herman Ottó Múzeum osztályvezetője, művészettörténész-főmuzeológus.
- Siska Andrásné a Közigazgatási Nyugdíjasok Egyesületének elnöke
- Taskó László Monaj település polgármestere,
- Varga Béla plébános
Az ünnepen és szakmai napon részt vett továbbá:
- Tállai András államtitkár, országgyűlési képviselő
- dr. Csuzda Gábor, országgyűlési képviselő,
- Demeter Zoltán, országgyűlési képviselő,
- dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő,
- dr. Kiss János országgyűlési képviselő,
- Kovács Zsolt országgyűlési képviselő,
- Novák Irén helyettes államtitkár,
- Balla Éva a vármegyei közgyűlés alelnöke,
- Dankó Dénes, a vármegyei közgyűlést alelnöke,
- dr. Schirger Györgyöt a vármegyei önkormányzati hivatal jegyzője,
- Bányácskiné Daróczi Mónika, a hivatal aljegyzője,
illetve a projektet megvalósító partnerek képviselői: Surmann Antalt a BORA 94 Nonprofit Kft ügyvezetője, Gergely Papp Adrianna, East IS East Egyesület elnöke és Mohňanská Veronikát a Kassa Régió Turizmus projektmenedzsere, valamint települési önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek vezetői.
Rastislav Trnka, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke hivatalos elfoglaltsága miatt ma nem tudott részt venni az eseményen, ezért levélben kívánt sikeres rendezvényt, kellemes napot minden résztvevőnek a szlovák-magyar kapcsolatok erősítése jegyében.
Még több hír és kihagyhatatlan érdekesség várja a boon.hu portálon.