Haláleset

2025.06.23. 13:30

Gyászol a Miskolci Nemzeti Színház

Tragikus hírt osztott meg a színház. Váratlanul elhunyt a Miskolci Nemzeti Színház közkedvelt munkatársa. Csaknem húsz éven át volt a társulat megbízható tagja, aki nemcsak szakmai tudásával, hanem emberségével is örökre nyomot hagyott maga után.

Mély megrendüléssel búcsúzik szeretett kollégájától a Miskolci Nemzeti Színház. A teátrum közössége közösségi oldalán tudatta, hogy Ősz Lajos, a társulat egyik megbecsült tagja, tragikus hirtelenséggel elhunyt.

miskolci nemzeti színház, gyász
A Miskolci Nemzeti Színház tragikus hirtelenséggel elhunyt dolgozója a Feketeszárú cseresznye című előadás egyik statisztája is volt
Fotó: Vajda János / Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

A Miskolci Nemzeti Színház egyik sikerdarabjában statisztált is

„Lali” csaknem két évtizede volt a színház elkötelezett munkatársa. Díszítőként és asztalosként nélkülözhetetlen tagja volt a háttérben dolgozó csapatnak, de a nézők is találkozhattak vele: statisztaként több előadásban is színpadra lépett, legutóbb a Feketeszárú cseresznye című darabban.

Kollégái melegszívű, vidám, segítőkész emberként emlékeznek rá. 

Hagyománnyá vált, hogy a takarásban itt-ott kedves üzeneteket hagyott, így még az igazán nehéz munkanapokon is volt miért elmosolyodni.

A bejegyzést ezekkel a szavakkal zárták: 

Sosem felejtünk el, Lali!

A Miskolci Nemzeti Színház közössége sok erőt és kitartást kíván Ősz Lajos családjának, barátainak ebben a fájdalmas időszakban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában