boon.hu video

2025.06.17. 06:00

Elmentünk egy körre a miskolci kukásokkal, de amit meséltek, arra te sem vagy felkészülve

Délelőtt tízkor találkozunk a csapattal, ők már hajnal hat óta úton vannak. Az aszfalt sötéten izzik a talpaink alatt. Ritkán esik szó a munkájukról, annak ellenére, hogy nélkülük a saját szemetébe fulladna a város. Ők a felelősek Miskolc tisztaságáért: a kukások (és más hulladékgazdálkodásban dolgozó szakemberek), akik nap nap után megküzdenek a nyári hőséggel, a csúszós téli reggelekkel, a szűk utcákkal és az életveszélyes forgalmi helyzetekkel.

A kukásnak lenni nem egyszerű meló.  Nem elég, hogy nagy gépekkel kell lavírozniuk a szűk utcákban, még az autósok is sokszor megnehezítik a dolgukat azzal, hogy rosszul parkolnak. Amikor meg a nyári por vagy a téli fagy is beleszól, akkor tényleg kell az odafigyelés meg a türelem. Szatmári Roland több mint tizenhárom éve dolgozik kukásautó sofőrként a MiReHu csapatában. Az anyósülésen ülve, pár energiaitalos doboz társaságában kérdeztem.

Kukások akcióban
Kukások kukával kukáskocsi mellett

2009 augusztus 27-én kezdtem, és azóta itt vagyok. Mindenképpen valami sofőr munkát szerettem volna végezni, ez megtetszett, itt ragadtam és szeretnék innen is nyugdíjba menni, ha lehet. 

Az időjárás azonban még a kipróbált kukások türelmét és kitartását is próbára teszi.

Ilyenkor nyáron legalább 70 fok van az aszfalt közelében, de itt a fülkében se egy álom. Az a legrosszabb, amikor poros az idő, és nagyon fúj a szél, mert az viszi a port a fiúk szemébe.

- mondta Roland, miközben a nap tűzött az utcán, a levegő pedig szinte vibrált a melegtől. A hulladékszállítóknak nemcsak a fizikai terheléssel, hanem a veszélyes helyzetekkel is meg kell küzdeniük. 

Valami gyúlékony anyag volt a kukában, ki is gyulladt. Kerestünk egy olyan helyet, ahol nem zavart senkit, és azonnal leürítettem az autót, hogy le ne égjen az egész. A cég gyorsan küldött is egy rakodót, eloltották a tüzet és összeszedtek mindent. 

A parkolás az egy másik óriási gond, az emberek nem figyelnek arra, hogy a kukásautó mennyi helyet igényel

Borzasztóan, egymásra állnak az autók, és ez nagyon megnehezíti a munkánkat - mondja.

A kukások munkája mögött egy egész, a beavatatlanok számára ismeretlen folyamat  húzódik meg. Amit az utca embere és az átlagos ingatlantulajdonos ritkán vesz észre. Például azt kevesen tudják, hogy a hulladékszállításban komoly logisztikai tervezés is zajlik. Minden járatot precízen időzítenek, hogy a lehető legkevesebb fennakadást okozzák a forgalomban, és a munkatársak biztonságban tudjanak dolgozni. Ez azonban nem mindig egyszerű, hiszen a városi forgalom és a váratlan helyzetek néha keresztülhúzzák a terveket.

Sírva fakad, ha nem ülhet a kukások mellé 

A gyerekek általában kifejezetten kedvelik a kukásokat, nem ritka, hogy a járatot hétről hétre várják. Ilyen a kis Benett is, aki minden pénteken az anyukájával közösen várja a kukásautót, és óriási gyűjteménye van a jármű játékváltozataiból. 

Szóltak a fiúk, hogy üljünk be nyugodtan, mert látták, hogy érdekli. Volt, hogy sírt, amikor nem ülhetett be, nagyon szereti. 

-meséli Blaskó Vivien, a kisfiú édesanyja.

Miskolc különböző városrészeiben eltérő kihívásokkal találkoznak a hulladékszállítók. Míg a belvárosban a szűk utcák és a parkoló autók okoznak gondot, addig a peremkerületekben inkább a hosszú távú vezetés és a rosszabb minőségű utak nehezítik a munkát. A különböző környezetekhez alkalmazkodni kell, és ez nemcsak rutin, hanem odafigyelés kérdése is.

Hankó Zoltán már több mint 45 éve dolgozik rakodóként, kevés nála tapasztaltabb emberrel beszélhetünk a témában. A másik fellépőn Ökrös Máté áll, akinek Zoltán nem csak a munkatársa, de a nagybátyja és a keresztapja is. Nem csak a gyerekek kedvelik őket, sok lakó is megköszöni a munkájukat, főleg ünnepek környékén. 

Főleg húsvét és karácsony környékén sok lakó kijön elénk, hogy megköszönjék az éves munkát. Ez mindig nagyon jólesik nekünk.

-mondja Zoltán. Ő és Máté is a szabadságot és a függetlenséget emelik ki, mint olyan részeit a munkának, ami miatt azt csinálják, amit. 

Itt a szabályok követése mellett úgy csináljuk a dolgokat, ahogyan mi akarjuk, nincs főnök, aki folyton a nyakunkban liheg.

Ugyanakkor Zoltán is elismeri, hogy a munka nem mindig könnyű. Az időjárás nem az egyetlen kihívás, a forgalmi helyzetek is gyakran veszélyesek lehetnek.

Az autósok néha nagyon közel jönnek hozzánk, nem figyelnek. Majdnem elütöttek tegnap is.

A hulladék között is akadnak nem éppen kellemes meglepetések:

Néha emberi vizelet is van benne, olyan büdös, hogy alig tudom elmondani.  

A nagyon nehéz törmelék az, amit félre szoktunk tenni, ilyenkor felírjuk a házszámot. Nem szabad felszednünk a gép végett, mert akár tönkre is teheti azt.  A törmeléket a cég telephelyén egyébként átveszik, naponta fejenként 1,5 mázsáig bevihetik, évente összesen egy tonnáig.

 

Elengedhetetlen lenne, hogy a lakosság is segítsen nekik azáltal, hogy jobban odafigyel a parkolásra és a közlekedésre hulladékszállító autó közelében.  

Arra kérném meg a lakosságot, hogy figyeljenek oda jobban. Mi itt dolgozunk, nagy gépekkel járunk. Főleg télen, amikor csúszik, nagyon kell vigyázni. Amikor leesik a hó, megfagy a patka, amire rálépünk, akkor törhetünk bármit, nem foglalkozhatunk vele, nekünk ugyanúgy ki kell cibálnunk a konténert olyankor is. A legnagyobb baj, hogy a kocsik tényleg úgy állnak meg, hogy lehetetlen közlekedni, hogy úgy parkolnak kétoldalt, hogy a kukáskocsi alig fér el. Van, hogy vissza kell menni az edényért, mert nem férünk hozzá, mert nem állnak meg normálisan. Miránk is jobban figyelhetnének. Ha hátul látják, hogy megy a villogó és ott áll két ember, ennek a két embernek az egészségére vigyázhatnának jobban azért, mert ha kocsit összetörik, az a kisebb baj, de minket nem kéne. 

-figyelmeztet Zoltán.

 Miközben Zoltán a nyarat kedveli a legkevésbé, a hőség és a rovarok miatt, szereti az őszt, annak ellenére, hogy olyankor a gyakori eső nehezíti a munkát. 

Szerintem mindennek megvan a maga szépsége.

-mondja.

Egy-egy kedves szó vagy integetés a nyári reggelen sokat jelent ezeknek az embereknek, akik minden nap ott vannak, hogy Miskolc élhetőbb és tisztább legyen. A parkolásra meg tényleg figyeljünk oda! Ez messze a legtöbbször szembejövő panasz a hulladékgazdálkodási szakemberek részéről. A munkájuk nehéz, a körülmények gyakran próbára teszik őket, de ők mégis újra és újra hajnalban felkelve útnak indulnak. Talán pont ezeknek a kihívásoknak az ismételt leküzdése kovácsolja olajozottan működő gépezetté azokat az embereket, akik nélkül elképzelhetetlen lenne az életünk a mai formájában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában