boon.hu video

2025.06.16. 17:17

Tudja, mi az a MaKuka? Nem, nem a szotyi! (fotók, videó)

A nyári szünet előtti napokban már nem az év végi jegyeké a főszerep a miskolci iskolákban, hanem a játéké, a tudásé, és hétfő délelőtt a szemléletformálásé. Ötödik alkalommal rendezte meg a környezettudatosságra nevelő juniálisát a MiReHu Nonprofit Kft., ahol a „MaKukáció” névre keresztelt eseményre idén is sok miskolci diák érkezett.

Tudja, mi az a MaKuka? Nem, nem a szotyi! (fotók, videó)

Gyerekek százai játszottak, és közben tanultak a MiReHu telephelyén

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

A Mirehu Nonprofit Kft. hulladékgazdálkodási élménynapja, a MaKukáció célja, hogy a gyerekek játékos formában tanuljanak meg mindent a környezettudatosságról, vagyis többek között a szelektív hulladékgyűjtésről, az élelmiszer-pazarlás csökkentéséről és a fenntarthatóságról. A rendezvény megnyitóján Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere is köszöntötte a résztvevőket. Természetesen jelen volt MÚKI, a Miskolci Újrahasználati Központ gyerekek által megálmodott kabalafigurája is.

környezettudatosság, mirehu, miskolc, hulladékgazdálkodás
A gyerekek játékos formában ismerkedhettek a környezettudatosság alapjaival
Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

A környezettudatosság rutinná kell, hogy váljon

Ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a minket körülvevő természeti értékeket, elengedhetetlen, hogy a gyerekek pontosan tudják, mit kell tenniük a környezet megóvásáért 

– emelte ki a polgármester, aki hozzátette, hogy mindez fontos része, gondolata a Bükk városa programnak is. 

A legfontosabb, hogy ez a tudás, amit itt igyekszünk átadni, rutinná váljon a gyerekek számára: kérdés se merüljön fel bennük, hogyan kell szelektíven gyűjteni a hulladékot, vagy miként lehet minél kevesebb élelmiszert pazarolni

 – hangsúlyozta Ladányi Roland, a MiReHu ügyvezetője köszöntő beszédében.

Na, de mi az a MaKuka?

A MaKukáció országosan is egyedülálló tematikus nap, ahol a hulladékgazdálkodásban meghatározó szereplők közösen mutatják meg, mit jelent a fenntarthatóság a gyakorlatban.

149 éve kezdődött Miskolcon a rendszeres hulladékszállítás. Ennek állít emléket a MaKukáció hulladékgazdálkodási élménynap. A MaKuka pedig a Miskolci Kukások Napja becenéven. 

Magolás helyett játékos tanulás

Az eseményhez csatlakozott a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kara is, akik játékos kísérletekkel, mikroszkópos bemutatókkal és újrahasznosított anyagokból készült eszközökkel kápráztatták el a gyerekeket. Mikroszkóp alatt tanulmányozhattak különböző ásványokat, egy fixált biciklit tekerve termelhettek áramot, amivel diavetítőt vagy kagylós telefont hoztak működésbe. A gyerekek sok más mellett hulladékpecával, rongylabdás kosárlabdával, szelektív szemétcsúzlival és zöld kvízekkel bizonyíthatták ügyességüket és tudásukat. A programot az Alma Együttes zárta egy interaktív nagykoncerttel, ahol a zenekar a legnépszerűbb slágerek mellett tematikus, környezetvédelemi dalokkal mozgatta meg a kicsiket és nagyokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában