2025.06.23. 08:30
Miskolc zsidó múltja – filmvetítés hétvégén
A holokauszt a miskolci zsidóságban. Ezzel a címmel készített dokumentumfilmet a közelmúltban Kerényi László. A műalkotást június 28-án, szombaton vetítik a megyeszékhelyen.
Kerényi László filmjét tekinthetik meg az érdeklődők a június 28-i hétvégén. A Holokauszt a miskolci zsidóságban című műalkotást szombaton délután 15 órától vetítik, a helyszín a Híd Közösségi Központ a Szent István utca 15/A-ban. (A Dísz tér, a „Szökőkút” szomszédságában.) A rendezvényre a belépés díjmentes.

Filmvetítés a Híd Közösségnél
Kerényi László sok éve készít a borsodi megyeszékhelyről, a település történetéről, helyi közösségek és intézmények életéről, illetve históriájáról dokumentumfilmeket. Ezek jórészét ingyenesen megtekinthetővé teszi időről időre, vagy nyilvános bemutatók révén, vagy a saját Youtube-csatornájának köszönhetően.
Például legutóbb a miskolci Városnapon lehetett megnézni a tavaly készült, A kilátó címet viselő művet.
Szintén a 2024-es esztendő eredménye volt egyébként az ő filmes (korábban tévés) pályafutásában, hogy megkapta a Pro Urbe kitüntető címet a megyeszékhely önkormányzatától.
Gyakran jelen van a régió legnagyobb szakmai seregszemléjén is, a Cinefesten, ott készült vele például az alábbi interjú:
A június 28-i vetítés pontos helyen még egyszer: Szent István utca 15/A. Kezdés délután 3-kor.