boon.hu video

2025.06.13. 20:00

Már a tetőket húzzák a Diósgyőri várra – új képeken és videón, hogy áll most a munka!

Nagy Lajos király négysaroktornyos várának rekonstrukciója során nemcsak a város, hanem a nemzetközi értelemben vett tágabb térség legnagyobb turisztikai jelentőségű látványosságát hozzák létrei. A Diósgyőri vár újjáépítése a hajrájához érkezett.

Már a tetőket húzzák a Diósgyőri várra – új képeken és videón, hogy áll most a munka!

Már a tetők is épülnek a Diósgyőri várra

Fotó: Vajda János

A gótikus stílusban, provanszi és itáliai stílusjegyekkel felépített Diósgyőri vár az építtető Nagy Lajos királyt (több másik várkastély mellett) királyi székhelyül szolgálta. Ezt követően Luxemburgi Zsigmond is többször megfordult itt, majd pedig 1424-ben feleségének, Borbálának ajándékozta a várat, amely ekkor vált a királynék várává. 

diósgyőri vár
Nagy Lajos is várja a Diósgyőri vár felépülését
Fotó: Vajda János

Az évekkel ezelőtt megkezdett rekonstrukció jelenlegi fázisában az Épkar Zrt. és az FK Raszter Zrt. konzorciuma a kivitelező a Modern Városok Program keretében, ezáltal hamarosan újra be lehet majd járni az évszázadokkal ezelőtt felépített erődítményt. 

Diósgyőri vár: 16 milliárd forint 

Lázár János építési és közlekedési miniszter 2025. január 15-ei miskolci megbeszéléseit követően megerősítette, hogy a Diósgyőri vár rekonstrukciója töretlenül folytatódik: 

Idén a vár tornyának statikai megerősítése és rendezése a cél, valamint döntés születik a vár területén kialakítandó közösségi és kiállítótér funkciójáról.

A tárcavezetőtől megtudhattuk, hogy a kormány eddig összességében 16 milliárd forintot fordított a Diósgyőri vár felújítására. 
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere is több alkalommal beszélt arról, hogy felépülését követően olyan attraciókkal kell megtölteni a Diósgyőri várat, amely vonzza a turistákat és a városban élőket. Erre a TOP Plusz pályázat révén is pénzt biztosítana a város.  

Királynék kertje is lesz 

A belső vár rekonstrukciója során mintegy 3900 négyzetméter alapterületű új épületet alakítanak ki. Az északnyugati szárnyban visszaépítik a lépcsőházi tornyot és az azt megkerülő rámpát is. 

A tornyok helyreállításával a legfelső szinteken fedett-nyitott kilátót kap majd a vár. 

A külső vár felújításnak része az is, hogy a Királynék kertjét középkori kertészettechnikával, korabeli forrásokból kiválogatott fűszer- és gyógynövényekkel telepítik be; négy bástya párt is visszaépítenek, külső várteraszokat létesítenek, két szinten pedig végigsétálható várfalat alakítanak ki. 

Kolozsvári Zoltán projektvezető, Stupeczky Attila főépítésvezető és Vári Zsolt építésvezető rendszeresen tájékoztatja a magyarepitok.hu-t a Diósgyőri várban folyó munka előrehaladásáról.  

Az arra járók láthatják, hogy egyre tetszetősebb képet nyújt a Diósgyőri vár és több helyen már látszanak az építmények tetőzete is. Szokatlan látvány, hiszen a Diósgyőri vár évszázadokon keresztül volt romos állapotban.

A Diósgyőri vár története 

  • Nagy Lajos, a magyarok egyik legnagyobb hatalmú királya, a „lovagkirály” 1364-ben itáliai és dél-francia mintára négysaroktornyos, gótikus várkastélyt építtetett az egykor itt állt földvár helyére, amelyhez nagy birtokrészt is csatolt. A négy hatalmas, bevehetetlennek látszó toronnyal, a tornyokat összekötő emeletes lakosztályokkal, valamint a korabeli Közép-Európa legnagyobb lovagtermével Diósgyőr vára az ország legszebb erődítménye volt. 
  • Buda, Visegrád és Zólyom mellett, királyi székhelyként Diósgyőr akkor nyert igazi jelentőséget, amikor Lajos a lengyel királyi trónt is elfoglalta. A vadban gazdag bükki erdők szélén fekvő várkastély évente több hónapon át Lajos király kedvenc tartózkodási helyeként szolgált. 
  • Luxemburgi Zsigmond király is többször megfordult Diósgyőrben; majd 1424-ben feleségének, Borbálának ajándékozta a várat, amely ettől kezdve a mindenkori királynék tulajdona lett. 
  • Albert király 1439-ben Erzsébetnek, Mátyás király 1476-ban Beatrixnak, II. Ulászló király 1502-ben Anna királynénak, II. Lajos király pedig 1522-ben feleségének, Máriának adományozta a birtokot. 
  • Fokozatosan vesztette el jelentőség az erőd a török időkben, ami a pusztulás mellett a középkori vár fennmaradását is jelentette. Gyenge őrséggel ellátott várként vészelte át a hódoltság időszakát, végül aztán 1678-ban egy császári katonai különítmény felégette. 
  • A rombolás ellenére az épület az 1700-as évek elején még lakható volt, de 1704-ben Rákóczi kurucai is kifosztották és felgyújtották. Ezt követően már nem állították azt helyre: egy 1755-ben készült leltár már arról számolt be, hogy a vár teljesen romos, a helyiségek eredeti rendeltetése felismerhető ugyan, de már nem használják őket.

További videós tartalmainkat megtekintheted YouTube csatornánkon!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában