Folytatás?

2025.05.11. 11:30

Csak ennyi időre nyitott újra az avasi kilátó kávézója - képek

Miskolc polgármestere jelentett be, hogy két év után újra kinyit Miskolc legmagasabb pontja. Az avasi kilátó nyitvatartása azonban csak ideiglenes.

Csak ennyi időre nyitott újra az avasi kilátó kávézója - képek

Ilyen a kilátás az avasi kilátó kávézójából

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

"Több, mint 2 év szünet után újra megnyit az avasi kilátó kávézója. Örülök, hogy Miskolc újabb ikonikus helyét sikerül életre keltenünk." Ezeket a mondatokat Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere tette közzé közösségi oldalán enne a képnek a kíséretében: 

avasi kilátó
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere elsők között látogatta meg az avasi kilátó újranyitott kávézóját 
Forrás: Facebook

Viszlai József Ybl Miklós-díjas építész, Miskolc város korábbi főépítészének tervei szerint és az Épkar Zrt. kivitelezésében készült el az Avas kilátó felújítása. Az ünnepélyes átadás 2023. december 16-án volt.  

Az 1963-ban épült, eredetileg Hofer Miklós és Vörös György által tervezett, 72 méter magas monolit vasbeton kilátó a város jelképének számít, a munkálatok így szintén jelképes értékűek voltak a miskolciak számára.

A beruházás része volt többek között

  • az épület statikai megerősítése, 
  • a teljes épületgépészet lecserélése, 
  • az antennák eltávolítása az építményről, 
  • a vízszintes burkolatok cseréje, 
  • a falak kijavítása, 
  • valamint a lépcsők megerősítése is.

Az avasi kilátó lesz a város új kulturális központja?

A kilátó oszlop letisztult, világos festés kapott, mely által még jobban felismerhető a városban élők és az azt megközelítők számára. Úgy tervezték, a létesítmény földszinti része, valamint a presszója megújulásának köszönhetően és új világítórendszerével pedig különösen alkalmas lesz szabadtéri programok, vagy akár fogadások megszervezésére. A megvalósult átfogó fejlesztési programnak köszönhetően nem csupán az újjászületett kilátóval, hanem a környezetében is több megújult helyszínnel várja Miskolc szimbóluma a helyieket és látogatókat a jövőben, így többek között egy sétánnyal közvetlenül a torony alatt, a rekonstruált Győri Nagy Lajos lépcsősorral és Toronyalja utcával, illetve új díszburkolattal, utcabútorokkal és utcai lámpatartók elhelyezésével.

Hat évtizede a miskolciak iránytűje 

Az átadáskor Veres Pál, Miskolc polgármestere akkori optimista felszólalása elején hangsúlyozta: a kilátó immár 60 éve egy jelkép, egy iránytű, mely megmutatja a miskolciaknak, hogy hazaértek. „Amikor Budapest felől érkezik az ember és először meglátja a sziluettjét a távolban, akkor megdobban a szíve, hiszen Miskolc már közel van” – fogalmazott. 

Hozzátette: a kilátó egy projektcsomag részeként újult meg, 7-8 éves munka eredményeként. Hangsúlyozta, hogy a megvalósulása ciklusokon átívelő, és egyszerre köszönhető mindenkinek, aki részt vett az ötlet megszületésében, a tervezésben, a pályázatban, valamint a kivitelezésben, illetve köszönhető minden miskolcinak is. 

A kilátó megérdemli a szeretetet, és megérdemelte, hogy megújulhasson.

És a valóság...

Az avasi kilátó kávézója számára több pályázat révén sem sikerült bérlőt, üzemeltetőt találnia a Veres Pál vezette önkormányzatnak. A kilátó alatt felépült amfiteátrum üzlethelyiségei is üresen állnak. 

Tóth-Szántai József bejegyzése mindenképpen biztató: 

Több, mint 2 év szünet után újra megnyit az avasi kilátó kávézója. Örülök, hogy Miskolc újabb ikonikus helyét sikerül életre keltenünk.

A mostani nyitva tartás azonban csak a Borangolás idejére szól. A kilátó kávézójának korábbi üzemeltetője, Rák Mónika nyitotta ki újra a kávézót, de ő is azt jelezte, hogy végleges megoldás csak nyár vége felé lehetséges. Arról van szó, hogy teljesen új berendezésre van szükség. 

Elindult egy egyelőre rejtélyes kezdeményezés: 

Ha te is szereted azt az érzést, amit az avasi kilátó lenyűgöző miliőjében a mézes kávé illata vagy néhány korty rozé bor málnás íze tartogat számunkra a szikrázó éjszakai fények játékában, akkor ragadd meg az alkalmat, és csatlakozz ehhez a tervhez. Néhány tíz- vagy százezer forinttal vidd közelebb a kilátót az emberekhez! Hadd legyen az avasi kilátó káprázatos világa tényleg minden miskolcié egyben, de az ne egy büfé színvonal, hanem egy európai magas minőség legyen! 

Amint részleteket is megtudunk, tájékoztatjuk olvasóinkat! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában