Titkos helyek, ahol a tulajdonos sokszor csak papíron létezik

Az urbex egyrészt izgalmas, vonzó fogalom, másrészt lett egy pejoratív, veszélyt, sőt, törvénytelenséget sugalló olvasata. Általában olyankor használjuk, amikor valakik – rendszerint 1-2-3 gátlások nélküli fiatalember – összeszövetkeznek, és bemásznak olyan ipari létesítmények kerítésén, illetve ablakán, ahova nem szabadna. Teszik ezt ámbár minden ártó szándék nélkül: egyszerűen kíváncsiak arra, ami bent látható, és vonzza őket a zártság, a titkosság, a kockázat is.

Minthogy az urbex egyúttal népszerűvé is vált a nagyközönség szemében, felmerült az igény, lehetne-e efféle urbexes jellegű-hangulatú túrákat szervezni izgalmas helyekre, de szabályosan, jogszerűen, biztonságosan. Mondhatni, lepapírozott módon.

Urbexesen, de jogtisztán

Persze, hogy lehet. Lehetne. Csak éppen: nem könnyű megszervezni. Ám vannak, akik dolgoznak az ügyön, és biztosak benne, hogy lesz vásárlói igény a turisztikai szolgáltatásra. 

– Látogatói tapasztalataim voltak a témában. Egy dobsinai kirándulás alkalmával néztünk be a Hotel Jas elhagyatott épületébe, amely teljesen tárva-nyitva áll bárki előtt, belül pedig az 1990-es évekbeli állapotát mutatja. Beszélgettünk róla, hogy lám, vannak olyanok, akik keresik és látogatják a hasonló elhagyatott épületeket. Elkezdtünk komolyabban foglalkozni a jelenséggel és egyre többet tudtunk meg erről a műfajról – mesélte érdeklődésünkre Szilvásy Lóránt. Ő az ügyvezetője az épp ilyen szolgáltatásra készülő Timbex nevű vállalkozás ügyvezetője. – Tulajdonképpen valamikor teljesen hétköznapi használatban lévő épületek értékelődnek fel az emberek szemében, már-már műemléki szintre emelve ezeket a helyeket. Tipikusan 21. századi jelenség, nosztalgia a valamikori városi élet iránt. A problematikáját az adja, hogy nehéz jogtiszta viszonyok között meglátogatni egy-egy ilyen épületet. Ez lehet a magyarázata, hogy sok érdeklődő nem riad vissza a jogsértő magatartástól sem...

Miért lenne rá közönségigény?

A timbexesek arra a készülnek, hogy teljesen jogtiszta szolgáltatássá tegyék a turisták számára az urbexezést Miskolcon. Kiszemelt, vonzó épületből van, azaz lenne bőven! Gondoltak már a tapolcai Juno szállóra (a rég bezárt, modern vonalú hotel egy magánbefektető tulajdona), a csanyiki volt tüdőszanatóriumot (az egykori KISZ-iskola jelenleg az egyetemé), vagy éppen a néhai kohászati területeké (ahol pedig másfélszáz mai vállalkozás osztozik az ingatlanon).

– Nagyon erős a nosztalgia a régi tárgyak, épületek iránt. Miskolc és a miskolci lakosok a térség elmaradottsága és kizsákmányoltsága miatt is talán vigaszként a nosztalgiába menekül. Meghatározó jelenség a múlton való ábrándozás és ez aligha választható el a mélyszegénységtől – számol be tapasztalatairól Szilvásy Lóránt a Boonnak. – Az urbex műfaj szervezetten nem tudott eddig megjelenni, főként a sok esetben tisztázatlan tulajdonosi viszonyok miatt, ami az épületállományt jellemzi. Komoly kutatómunka és sok-sok telefonhívás után is a legtöbb esetben zsákutcába fut az ember, mert ha még talál is egy kompetens személyt, az vagy nem akar ilyesmivel foglalkozni, vagy csak papíron létezik, a valóságban nem lehet elérni. Problémát okoz, hogy számos épület olyan cégek tulajdonában van, amelyek épp felszámolási eljárás alatt állnak. Ezeket az épületeket hasznosítani bármilyen gazdasági, szolgáltatási tevékenység keretein belül lehetetlen, értékesíteni, bérbe adni szintúgy, és mivel költeni senki nem akar rájuk, így az elbontás szóba sem jöhet. Hogy miért lenne rá közönségigény, hogy ezeket láthassák? Tudunk több helyen olyan programokról, amik ezt az érdeklődést igazolják, és működnek.

Vagy marad, ahogy volt 40-50 éve...

Az igazi kihívás: hogyan lehet ebből jogilag és minden egyéb szempontból korrekt, védhető turisztikai szolgáltatás?  

– Ez nagyon nehéz feladat, mert azt kell mondjam, a mindenhova engedély nélkül belógó urbexesek miatt az urbexet szitokszóként értelmezik, ha egy tárgyaláson megemlítem a leendő partnernek. A legfontosabb, hogy a látogatók biztonsága a túrák során garantálva legyen. Szükség van egyértelmű szabályrendszerre, olyan túravezetőre, aki ennek mentén vezényli le a túrákat, be is tartatja a résztvevőkkel. Jól jön a katonai tapasztalat és képzettség, ami a mi esetünkben szerencsére rendelkezésre áll. A lényeg, hogy semmit nem bízhatunk a véletlenre, mert ez a műfaj azért nem minden esetben veszélytelen.

Folytatva az előkészítő munka nehézségeit: a jogi szempontok is nagyon fontosak, mivel ezeket a túrákat más tulajdonában lévő ingatlanokba szervezik.
– Ami azt jelenti, hogy a szükséges engedélyeket a kompetens személyeknek kell kiadniuk. Talán az egyetlen jó megoldás, ha bérleti díjat fizetünk az épületekért, bár még ez sem hozta meg a kívánt hatást. Látjuk, hogy aki döntéshozónak adja ki magát, neki is kell másokkal egyeztetni... és gyakorlatilag az információtorzulás miatt megrekednek a tárgyalások. Így viszont, bármiféle használat híján az összes ilyen épület marad úgy, ahogy az eddigi 40-50 évben is volt. Sok kérdéses épület konkrétan omlásveszélyessé vált az idő múltával.

Win-win helyzet lehet

A vállalkozás előkészítésének hónapjai alatt milyen pozitív és milyen negatív tapasztalatokat szerzett, milyen fontos közérdekű tanulságokat lát a témában? – érdeklődtünk.
– A Timbex céget az urbexes túrák ötletére hoztuk létre, mint ahogy a név is utal rá, de több lábon kell hogy álljunk, így a turisztikai és szervezési tapasztalatainkat latba vetve szervezünk erdei gyalogtúrákat, városnéző túrákat, és kacérkodunk belvárosi előadások tervével is. Az elmondott negatívumokhoz hozzáteszem, hogy nem nagyon tapasztaltunk innovatív hozzáállást a tárgyalásaink során. Mi nyilván nem mondhatjuk meg, hogy egy ingatlant hogyan hasznosítson a tulajdonosa. Csak iránymutatást tudunk adni azzal, ha megállapodást kötünk vele, hogy ilyen módon anyagi hasznot hozzon nekik is az egyébként teljesen értéktelen, zéró infrastruktúrájú épület. Ez egy win-win helyzet, bár számunkra nagy a kockázata annak, ha esetleg a későbbiekben elmaradna az érdeklődés, de mi ezt vállaltuk. Akár önkormányzatok vagy magántulajdonosok is megkereshetnek, ha van a tulajdonukban olyan elhagyatott épület, amely érdeklődésre tarthat számot.

Ne hagyjuk veszni az ügyvezetőnek a kedvező tapasztalatokra vonatkozó válaszát se! 

– Az előkészítő beszélgetések során sok embernek felcsillant a szeme az ötletünk hallatán, nagyon sok bíztatást kaptunk. Tanulságként elmondható, hogy sokkal jobban oda kellene figyelnünk az épített környezetünkre is, még akkor is, ha egy épület már nincs használatban. A rossz állag nem azt kellene hogy jelentse bárki számára, hogy máris joga van az épület állagát tovább rontani. Számos jogi szabályozatlanság is felmerült a téma nyomán. Szokás emlegetni a városképet. Még egy klíma felszerelése esetén is engedélyt kell kérni városszépészeti okokból, míg egy elhagyatott üzemépület vagy szálloda esetén teljes a némaság. Egyértelmű a kontraszt ebben a témában. A tulajdonosok semmivel nincsenek kötelezve az állagmegóvásra, vagy ha már ez lehetetlen, bizonyos idő elmúltával az épület elbontására, és itt nem 2-3, hanem 20-30 évekről és Miskolc viszonylatában hatalmas területekről beszélünk egy-egy tulajdonos esetében. Tisztában vagyunk azzal, hogy urbex-túrákat nem lehet az idők végezetéig ugyanazon a helyszínen szervezni, biztos lesz átépítés, tulajdonosváltás, hasznosítás. Ezért kell nekünk is kihasználnunk azt az időablakot, ami egy-egy helyszínt tekintve a rendelkezésünkre áll.

Kamu a világítás és szabad a pálya

– A legnagyobb nehézséget talán az okozza, hogy az érdekeltek nem tekintik magukat érdekeltnek – mondja Szilvásy Lóránt. – Ők maguk nem látják a lehetőségeket ebben projektben, pedig ezeknek az épületeknek a jórésze régóta kint van az ingatlanpiacon, értékesítésre vár. Ez adott esetben lehetne egy jó reklám is, mivel mi nem csak megmutatjuk az épületeket, hanem el is mondjuk a történetét, a hozzá kapcsolódó legendákat, tévhiteket. Amíg ezeknek az épületeknek a tulajdonosai nem válnak igazi gazdáivá az épületeiknek, sok kudarccal fog szembesülni a szervező, bár a magam részéről ezeket sosem élem meg kudarcnak. Megteszem az ajánlatot, innentől kezdve nem rajtam múlik a folytatás. Van miből meríteni.

Egy elhagyatott ingatlan esetében kérdés, hogy például őrzik-e az ingatlant. Ez a legkevesebb esetben jellemző. Sok helyen azt tapasztaltuk, hogy az őrzésre figyelmeztető táblák ki vannak helyezve, még kamu világítást is láttunk épületekben, de egy vérbeli urbexes hamar feltérképezi, hogy gyakorlatilag őrizetlen az ingatlan, vagyis szabad a pálya... Ilyenkor az illető hamar megvalósítja a birtokháborítás tényét; ez már eleve jogi kategória. Ha viszont ott bent balesetet szenved, esetleg életét veszíti, mondjuk, egy több méter mély, elhagyott üzemi aknába beesve, óhatatlanul előveszik a tulajdonost is. Sajnos olyankor már az is késő...
Az általunk tervezett túrák csoportosan, szervezett formában zajlanak, magyarul: van a helyszínen mozgás, ami jelenthet visszatartó erőt az illegális behatolók számára, legyen az urbexes érdeklődő, vagy épp egy hajléktalan. A hozzáadott turisztikai értéken felül talán ez lehetne ennek a sztorinak a haszna. Nekünk megnyugtatóbb, ha őrzött területeken túrázhatunk és az őrök általában segítőkészek. Beszéltem olyan tulajdonossal, aki kifejezetten megköszönte, hogy telefonon megkerestem és hogy mindezt ilyen, szervezett formában képzeljük el, mert rengeteg gondjuk van a jogtalanul betérőkkel. Én mindenesetre bizakodó vagyok abból a szempontból, hogy nem csak a látogatói, hanem a tulajdonosi érdeklődés is előbb-utóbb meg fog növekedni.

Az egykori diósgyőri kohászat téglagyárának épületében készített amatőr videófelvétel:

A Boon cikke egy másik potencális urbex-célpontról: a BÉM egykori iparterülete ilyen volt négy évvel ezelőtt, a nagykémény felrobbantása előtt: