2025.04.15. 09:30
Tehetségeket kutattak és a jövő sztárjaira bukkantak Miskolcon - fotók, videó!
Pop-rock, musical és klasszikus ének kategóriában versenyeztek a fiatalok. Tehetségeket kutattak ugyanis Miskolcon a hétvégén, a Hangok Varázsa című versenyen, amit a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány (ZENITA), immár kilencedik alkalommal rendezett meg.

Az ifjú tehetségeket kutattak és találtak a hétvégén
Fotó: Galambos Eszter
Az énekes tehetségek felkutatásában a szakmai zsűri: Vágó Zsuzsi színművész, Borbély Richárd színművész, Cser Ádám karmester, a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója, Cselepák Balázs színész, énekes és végül, de nem utolsósorban Bartucz Éva a ZENITA alapítója nyújtott segítő kezet.

Fotó: Galambos Eszter
Három kategóriában, öt korcsoportban, több mint nyolcvan produkcióban versengtek a díjakért és a támogatói elismerésekért, köztük az egyik legrangosabbért, amit Miskolc Megyei Jogú Város ajánlott fel.
A tehetségek támogatása fontos a város számára
„Úgy gondolom, hogy Miskolcon rengeteg tehetség van: sportolók, énekesek és művészek. Ez a verseny is például azt mutatja meg a gyerekeknek, hogy nincs földrajzi határ, hiszen tehetséggel el lehet jutni a legnagyobb színpadokra is. Az önkormányzatunk számára fontos, hogy ezt támogassuk, ezért ma átadjuk a Miskolc Város Ifjú Tehetsége-Hangvarázs díjat. Egy ilyen versenynek van létjogosultsága, hiszen nagyon sok tehetség van városunkban akiknek teret kell biztosítani, hogy megmutassák és kipróbálják magukat. Fontos, hogy a fiatalok a városunkban akarjanak maradni, ehhez Miskolchoz fűződő élmények kellenek” – mondta el Matiscsák Éva, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere, majd hozzátette, hogy mindenki ugyan nem nyerhet, de az a tudás, amivel eljut ideáig, megmarad benne. Egy ilyen alkalommal rengeteg tapasztalatot szereznek a fiatalok és barátságok is szövődhetnek, melyek akár egy életen keresztül elkísérhetik őket.

Fotó: Galambos Eszter
Érett művészek és kész produkciók a színpadon
Cser Ádám, a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója, zeneszerzője, karmestere első alkalommal ült ott a verseny zsűrijében.
„Nagyon sokféle korosztály volt, hiszen már hat éves kortól lehetett versenyezni és tizennyolc év felett is volt kategória. Ilyenkor mindig rá kell hogy döbbenjek arra, hogy mennyi tehetséges gyerek és művészi kifejezőeszköz van, már az ilyen kicsiknek is a kezében. Döbbenetes ezt így végignézni és hallgatni, hiszen kész produkciókat és érett művészeket is láthattunk. Elképesztő tehetségű és adottságú fiatalok vannak itt, az egyik kedvencem például még csak tizennégy éves” – méltatta a tehetségkutató színvonalat a szakember.

Fotó: Galambos Eszter
Ezen a versenyen mindenki nyer
Bartucz Éva, a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány alapítója így vélekedik a versenyről.
„Nagyon fontos az, hogy ha valaki miskolci, akkor az miskolcinak is érezze magát mindig. Az alapítványunk az összefogásról, a barátságról, a tiszteletről és a szeretetről szól, ezeket az értékeket szeretnék fiataljainknak átadni, akik remélhetőleg a későbbiekben ezt tovább örökítik majd. A versenyünkön nekem a legnagyobb jóérzés az, amikor olyan gyerekeket látok kinyílni, akik korábban vagy félve vagy különböző kompenzáció miatt kerültek a tehetséggondozó alapítványunkhoz. Most pedig azt látom, hogy a színpadon kinyílnak és örömmel és boldogan vesznek részt a programon. Ezért mindig azt hangsúlyozom, hogy ezen a versenyen mindenki nyer.
Hangok Varázsa tehetségkutató Miskolcon
Fotók: János Tibor SándorAz én számomra az idei évben az volt egy legkülönlegesebb élmény, hogy mertek külföldi dalokhoz és nemcsak angol dalokhoz nyúlni, szerb, francia és német dalt is hallhattunk. Szerintem ez nagyon jó irány és ezt mindenképpen folytatni kell” – emelte ki az alapító.
A Hangok Varázsa versenyről és a tehetséggondozás fontosságáról beszélgettünk Borbély Richárd színművésszel és Cselepák Balázs énekessel közéleti podcastünkben, ami április 16-tól meghallgatható a boon.hu oldalon.

Fotó: Galambos Eszter
boon.hu video
- Gyűjtést szerveztek a 26-oson elhunyt N. Róbert családja részére, a Magyar Közút saját halottjának tekinti
- Komoly áremelkedés jön? Ennél a gyümölcsnél szinte biztos
- Hárman párban: rejtélyes párkereső dráma Széphalmon (videó)
- A matek fővárosa lett Miskolc három napra - fotókkal, videóval
- Ezek a busz- és villamosjáratok járnak sűrűbben májustól Miskolcon