Müller Péter Sziámi: lehetne Miskolcon nemzetközi operafesztivált csinálni

Ezekről a témákról is olvashat a Müller Péter Sziámi beszélgetésben:

• Miskolci kötődéséről 
• Az Avasi pincékről
• Miket rendezett a színházban
• A DVTK-ról 
• Az operafesztivál múltjáról és újraindításának lehetőségéről 
• Miért nem vállalná az ügyvezetést
• Mikor lép fel Miskolcon

Az interjú első részének a végén a hollandiai kalandjairól is mesélt. Repüljünk vissza most Magyarországra, Miskolcra! Milyen a kötődése a városhoz? 
Nagyon-nagyon itt van a szívem Miskolcon. Ide is egy barátság folytán kerültem, mert annak idején koncerteztünk a színházban, és akkor derült ki számomra, hogy az igazgató az a Hegyi Árpád Jutocsa, akivel együtt jártunk színművészetire, csak én filmrendező, ő meg színházi rendezői szakra. Elhívott akkor Jutó, és megrendeztem a Mária Evangéliumát, ami azt mondják, hogy a mindenkori legnagyobb sikerszéria volt a Miskolci Nemzeti Színházban, és nekem is nagyon pozitív élménynek bizonyult.

Miskolc több mint egy hely!

Kikkel dolgozott együtt? 
Szédült jó csapatban dolgozhattam, Sok drága kollégával, Seres Ilditől Vikidál Gyulán, Sasvári Sándoron, Hűvösvölgyi Ildikón, Masán, Satán és Puskás Tamáson át Vida Péterig, akit én hívtam ide, az akkori végzős színész osztállyal, Major Melindával, Kardos Róberttel, Hevér Gáborral. Götz Béla pedig csinált egy nagyon-nagyon szuper díszletet. Igazán élveztem a munkát, hatalmas szellemi, érzelmi hozama volt. Akkor azt éreztem, hogy itt több történik, mint annyi, hogy megint vagyok egy helyen.

Barátságok köttettek? – hiszen ez az egyik meghatározó elem az életében, ahogy már említette a beszélgetés első részében. 
Hát persze, nagyon sok barátom lett, többekkel sokat dolgoztam, de arra is volt példa, hogy munka után közös programot csináltunk, például elmentünk beszélgetni egy-egy pohár bor társaságában. 
Úgy tudni, hogy vett egy pincét az Avason. 
Igen, egy felindult pillanatomban valóban vásároltam egy pincét az Avason. De ’hál Isten ez divat lett, mert pillanatok alatt megvették a két szomszéd pincét, és elindult egyfajta építkezés, fejlesztés, amiben azért bőven maradt potenciál.

Az Avasi pincesorral valamit kezdeni kell

Konklúzió, tervek? 
Talán részese voltam, hogy megindult az élet az avasi pincesoron. Rajta voltam, hogy a világörökség része legyen az avasi pincesor, kezdeményeztük az Unesco-nál, de elutasították, mert túl közel van Tokaj.

Feladta? 

Soha. Minden alkalommal, ha megújul a városvezetés újra szóba hozom. Ez egy világszínvonalú, izgalmas helyzet, hogy egy város közepén, ennyire közel a főutcához, ott állnak a pincék százszámra. Csodálatos „birodalmak” és helyek, egy emberhez méltó életformának a lenyomatai. Olyan, mintha betolták volna a Gellért-hegyet a Váci utcába Budapesten. Szóval ezzel valamit kezdeni kell.

Sokszor előkerült az avasi sikló megvalósításának a terve, most úgy tűnik, lesz is belőle valami. Mit szól hozzá? 
Nem tudják, nem tudjátok, hogy ez nekem mekkora öröm!

Miskolctól Clevelandig

Úgy tűnik, önnek tényleg nem „térkép e táj”. Mennyire fontos hely az életében Miskolc?
Az életem része, szeretem! Ide kötött a munkám, a szabadidőm, a barátságaim, minden. Itt laktam a színészházban, a kedvenc saroklakásomat kaptam. Nagyon sok mindent csináltam, rendeztem Hamletet, Antigonét. A színházban az egyik játszóhelyet én alakítottam ki, az lett a neve, hogy Amfiteátrum. Amikor a városmarketingben főtanácsadóként is aktív voltam, rendszeresen hoztam ide az Operafesztiválok alatt study-torurokra hazai és külföldi turisztikai újságírókat, és akkor jelentek is meg sorban nagyszerű, magasztaló hangvételű cikkek a városról. Rendeztem kortárs darabot, rendeztem a Szomorú Vasárnapot, édesapámnak a Seres Rezsőről szóló darabját, amit aztán Amerikában is megrendeztem, és utazott a színház Clevelandbe.

Az alternatív műfajtól az operáig

Az operafesztiválnak - gyakorlatilag – már a születésénél itt volt. Az a zenei stílus, amiben egyébként mozog, az alternatív műfaj és az opera, hát mondjuk, nincs közel egymáshoz, de lehet, hogy talán a lehető legtávolabb. Hogyan jött mégis az egyik a másikból? 
A testhossznál nyilván nincsen messzebb, mert én operai gyerek vagyok. Az anyukám varázslatosan gyönyörű balerina volt, csak a születésem után abba kellett hagynia a balettet, de ő lett az operaháznak a színészbüfése, majd később az Erkel Színháznak. Na, ott ezekben a büfékben gyerekeskedtem, óvodás koromtól kapcsolatom van az operához, a Kékszakállú próbákon nőttem fel. Nagyon sok szálon kötődöm az operához.

Rendezett és írt is operát. 
Igen, utoljára például Kesselyák Gergővel, akivel együtt kezdtük az operafesztivált, ő volt a zenei vezetője, a Hazatérés című amerikai misztikus kultusz regényből írtunk egy nagyon jó darabot, ami bemutatásra vár, és újra fordítottam, nem is fordítottam, mert ez egy átirata a Bohém életnek, a Bohém casting címen előadott verzióját.

Opera-zarándokhely lett

Nem hiányzik a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál? 
Dehogynem, csodálatos évek voltak.

Hogyan indult az operafesztivál? 
Ez egy érdekes és picit fájó történet, mert húsz évig működött a rendezvény, aminek a koncepciója szerintem hibátlan volt. Egy olyan városban, ahol durva vákuum és kétségbeesés alakult ki, mert semmi igazán jó nem történt, és egyszer csak százezer ember „tűnt el”, az ipar szinte megsemmisült, és akkor még a DVTK is kiesett az NB1-ből. Akkor Jutocsa, aki kiváló cimbora volt, és ízig-vérig színházi ember, váratlanul, egy szalonspicces éjszakán a Vianból hazafelé jövet hátba vágott, és azt mondta: „Te, figyelj, te mindig szoktál fesztivált csinálni, itt miért nem csinálsz egy fesztivált?” Mondom neki, milyen fesztivált? Erre ő: „Itt egy öt játszóhelyes, felújított színház, ez a legrégibb kőszínház Magyarországon, van operatagozat, balett, miért nem csinálunk itt egy nagy nemzetközi operafesztivált?”

Mi volt akkor erre válasza? 
Mondtam neki, hogy hülye vagy te, Jutó, de ez annyira elképesztően izgalmas, hogy csináljuk meg. Két barátom, Lőrinczi György és Nagy Viktor vettek részt azokban a beszélgetésekben, ahol kiforrott a koncepció. Eljutottunk odáig, hogy nincs Bartók nagyfesztivál Magyarországon, miközben Bartók a legpatinásabb, a legütősebb magyar zenei név a világban. Mondtam, hogy jó-jó, de ez azért egy színházi fesztivál kéne, hogy legyen, és Bartók a legnagyobb jóindulattal is összesen három színpadi művet írt, mit csinálunk, azokat játsszuk el minden évben? Akkor pattant ki, hogy mi lenne, hogyha egy olyan opera-zarándokhely lenne ez a fesztivál, ahol egyrészt minden évben a világból a legjobb produkciókat elhozz a három színdarabból (Kékszakállú, Fából faragott, Mandarin), mi is produkálunk néha egyet-egyet, és mellé rakunk egy népszerű klasszikus operaszerzőt a környező országokból, elhozva a nevükhöz fűződő produkciókat. Így lett a Bartók +…, ami eredetileg azt jelentette, hogy Bartók plusz egy népszerű opera szerző. Ez nagyon beütött.

Mégis átadta a stafétát. 
Talán 5-6 év után mondtam azt, hogy most már én ezt elengedem, hiszen áll a lábán, csinálják a fiatalok és a remek, tapasztalt kollégák. A búcsúévemben megkértek, hogy a nyitóünnepségen beszéljek valamit. Azt mondtam, örömmel és meghatottan látom, úgy adom át a fesztivált, hogy tavaly több látogatója volt, mint ahányan a válságos években összesen elvándoroltak Miskolcról. Ez így is volt, hiszen 120 ezer nézőt vonzott a rendezvénysorozat.

Sok külföldi is érkezett és azt mondják, igen komoly volt a szakmai érdeklődés is.
Igen, ebben nagy szerepe volt Bátor Tamás kollégánknak is, akinek nemzetközi ügynöksége volt, és mint énekes is jóban volt sok hírességgel. Később Kesselyák Gergő - aki időközben ügyvezető is lett - megkért, hogy jöjjek vissza és segítsek a nemzetközi kapcsolatokban és a kommunikációban. Kérésére az utolsó években megint dolgoztam a fesztiválnak, és ugyanakkor főtanácsadóként dolgoztam a városvezetésnek is az általam kiválasztott, limitált témakörökben, mint a kultúra és a városmarketing, - de soha nem pártpolitizáltam.

Beigazolt prognózis: pozitív végeredmény

Életet lehetne lehelni újra a miskolci operafesztiválba? 
Ehhez újra kell gondolni mindent: sok vektora van, és hogy mivé adódnak össze, azt bizony előre ki kell tudni számítani. Amikor elkezdtük, akkor is úgy gondolkodtunk, hogy rögtön megkerestem Piskóti Istvánt az egyetemen, és egy feasibility study-t (megvalósíthatósági tanulmány – a szerk.) csináltattunk. Megpróbáltuk előre látni, hogy ez mit hozhat, ott kijött az a pozitív végeredmény, ami jóslatnak elég precíz volt.

És most? 
Valószínű, hogy ez most sem lenne fölösleges. Nagyon mozgó, veszélyes, bizonytalansággal teli a világ és a kultúrkörnyezet egyaránt. A huszadik évfordulón szűnt meg a fesztivál, akkor alakult úgy, hogy nem kapott állami támogatást, és ezt városi erőforrásból nem lehet megoldani. Anno Rockenbauer Zoltán barátom volt a kultuszminiszter, operarajongó, és akadt kreditem nála, így a Bartók +... annyi állami támogatást kapott, amiről Miskolc még soha nem hallott. Ami ugyan ennek ellenére borzasztóan kevés egy nemzetközi operafesztivál költségvetéséhez képest, de arra elég volt, hogy kamikaze módon belevágjunk, és működött is. Ami azóta történt, az nagyon tanulságos. Tartalmilag érdekesebb és szofisztikáltabb lett a dolog, miközben létrejött az Ezrek operája, – ami egy csodálatos dolog volt, köztéren, tényleg, beavató jelleggel, sok embernek ingyen operát játszani Miskolcon, nagyon erős volt. Gergely kezdeményezésére sikerrel megrendeztük a nemzetközi operaíró versenyt is. 
A jegyértékesítés milyen volt? 
Nehezebb lett, bonyolultabb volt a tartalmat felépíteni, mert mondjuk Mozartot, Puccinit, Verdit mindenki ismeri, de már nehezebb volt negyediket és ötödiket találni. Ez adott ürügyet arra, hogy azt mondják, ez már nem hoz annyi pénzt, és nem éri meg. Igen, de a 20. évfordulóra nekünk már nagyon komoly nemzetközi szerződéseink voltak eladott jegyekkel, és akkor derült ki, hogy ez nem fog menni. Ekkor jött a Covid, tehát azt lehetett mondani, hogy elmarad a Covid miatt az operafesztivál. De mi már akkor tudtuk, hogy itt most nem nagyon jók a újrakezdés sanszai.

Nem kellett a szakmai befektető

Próbálták megmenteni a fesztivált? 
Kesselyák Gergő hozott egy megbízható, tapasztalt szakmai befektetőt, akivel leültem beszélgetni, leültettem a városvezetéssel, és ő azt ajánlotta föl, – ami az egyetlen járható út lett volna akkor –, hogy magánvállalkozásként ugyanezen a néven, Miskolcon folytatja a Bartók +...-t . Neki volt olyan háttere, szakmai, kultúrpolitikai kapcsolatrendszere, amivel valószínűleg még támogatást is tudott volna hozni. A mai napig rejtélyes számomra, hogy fordulhatott elő, hogy ültünk és tárgyaltunk a városvezetéssel és a tanácsadókkal, Vadász Dániel úrtól – mert róla van szó - úgy búcsúztunk el, hogy köszönjük szépen, és megy a szerződés, de utána ez a komoly, szakember, befektető gyakorlatilag már telefonon sem érte többé el az illetékeseket.

Mi történhetett? 
Nem értem a mai napig sem, hogy mi történt. Valami lehetett a háttérben, közbejöhetett olyan intrika, vagy felvillanó, hamis remény, ami ezt okozhatta. Beszéltem a debreceni polgármesterrel is, esetleg koprodukcióban meg lehetett volna csinálni az erősen favorizált Debrecennel karöltve egy közös fesztivált, ami előrelépés lehetett volna. Ebből sem lett semmi. Kitört a Covid, majd azt követően lett egy új Bartók-fesztivál Magyarországon, természetesen Budapesten, ami nem is új, hanem a Tavaszi Fesztivál felvette a Bartók Tavasz nevet, és az egy világszínvonalú nagy rendezvény, giga költségvetéssel, háttérben a Műpával. Akkor azt gondoltam, hogy ennek itt a vége.

Akkor vége? 
Ha most azt kérdezik, hogyan tovább, akkor azt gondolom, hogy igen, ennek a Bartók +... nevű eseménysorozatnak így, ilyen formában vége. Lehet olyan koprodukciót csinálni – ami egyébként fel is merült –, hogy a Bartók Tavasz leányvállalataként azért Miskolcon is legyen valami. De szerintem ez a korábbihoz képest nem csak visszalépés, hanem eleve méltatlan és vesztes vesztes pozíció is lenne.

Progresszívek és működőképesek

Lehetne Miskolcon újra operafesztivál? 
Ha összeszedjük azokat az elemeket a Bartók pluszból, amik szerintem egyediek voltak, progresszívek és működőképesek, akkor igenis lehetne Miskolcon nemzetközi operafesztivált csinálni, a Bartók nevet elhagyva. Ha ehhez hozzáveszem az új polgármester, Tóth-Szántai József partneri hozzáállását, még bizakodóbb vagyok, hogy igenis lehet újra egy ütős prémium nemzetközi fesztivál Miskolcon. 
Mi lenne az alap? 
Az operaíró-versenyt és az ezrek operáját meghagyni, és azt, hogy a környékről hívunk csúcsprodukciókat, arra pedig hívunk az egész világból producereket meg újságírókat, az önmagában egy jó újraindítás, kiinduló pont lehetne.

Vállalna újra szerepet? 
Biztos, hogy nem ügyvezetnék, mert én sosem akartam ügyvezetni. A Bartók +… indulásakor viszont az akkori polgármester, Kobold Tamás feltételül szabta, hogy én igazgassak, mivel nekem van szervezői tapasztalatom, csak így vállalta be a város. 
Miért nem vállal ilyen feladatot? 
Nekem a természetemtől idegen az, hogy pénzügyekben és személyzeti döntésekben felelős aláíró legyek. Nem azért, mert felelőtlen vagyok, hanem mert felelős, és tudom, hogy nem való nekem. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Sziget Fesztiválban, amit én találtam ki, felerészt tulajdonosa is voltam, de nem vállaltam ügyvezetést.

Koncert Miskolcon: május 17.

Miért? 
Végig gondoltam, milyen lenne az, hogy állok a színpadon, a kedvenc dalaimat ordibálom, majd lejövök és a backstage-ben a tulajdonos kollégákkal együtt rágom a körmömet, hogy elég lesz a bevétel, nem lesz-e eső. A Szigetnek „csak” a kreatív igazgatója voltam, igaz, azt harminc évig, és a tulajdonrészemet is elengedtem már jó régen.

Mit, és mikor láthatunk, hallhatunk legközelebb Müller Péter Sziámitól? A kötetet említette, az várhatóan mikor jelenik meg, mikor láthatja legközelebb színpadon a közönség? 
Az első verseskötet az ünnepi könyvhétre jelenik meg. Május 17-ére le van kötve egy koncertünk, aminek itt, a MüHa-ban lesz a bemutatója. Ez egy új koncepció, az a címe, hogy Betiltott Dalaink. Nagyon régóta fontosnak
tartom, hogy tisztázzuk a fejekben, – mert nálunk sok generációs a közönség –, hogy melyik az a dal, amit 45 éve írtam, és a mai napig valamiért jól működik, ha játsszuk, és melyik az, amelyiket idén vagy tavaly. Tényleg soha nem politizáltam direktben, nem közéleti, hanem közérzeti költő vagyok, amit érzek, amikről beszélgetünk, arról írtam és írok. Voltak olyan legendás dalok az URH-ban, mint a Szavazz Rám, meg a Nagy Testvér, amikért elvitt a rendőr, és aminek az utalásrendszere azért bonyolultabb volt, mint hogy arról beszélnék, hogy egypártrendszer van, vagy, hogy a nagy testvér, az a Szovjetunió, de aki akarta, értette. Ezt a háttértörténetet anekdotázva, de nem túlbeszélve, beleillesztettem most egy koncertprogramba.

Müller Péter Sziámi: Apám, apáim…

„Időutazás”? 
Azokat a dalokat fogjuk játszani, amelyek nem voltak és mára se rádióbarátok, mert olyan a használati értékük, hogy soha nem lehet tudni, hogy egy tüntetésen vagy egy ellentüntetésen fogják elővenni, amit nagyon mosolyogva nézek, hiszen az ember nem válogathatja meg a közönségét. (Ez lesz a május 17-i MüHa premierkoncert – a szerk.) Az utolsó közös élménMyünk ugyanott pedig az volt, hogy nemrég játszottam ugyanott mutattam be miskolci zenészbarátaimmal az új stand-upomat vagy szerzői estemet, Apám, apáim... címen. Nekem igazából, miközben sokáig nem volt apám, valójában közben négy is volt. Közülük kettő, úgymond, megvívott bennem. Nem kérdés, hogy, bár erős hatás ért a többiektől is, főleg a kemény kalandor-író Havas Lászlótól, akiről csak húszéves koromban tudtam meg, hogy ő a vérszerinti apám, mégis az engem örökbe fogadó és a nevére vevő Müller Péter lett az, akit hálásan az édesapámnak tekintek. De ennek a nagyon ellenkező alkatú és felfogású két embernek a sok éven át bennem-értem zajló láthatatlan küzdelméből irdatlan mennyiségű mulatságos és tragikomikus történet adódott. Halálosak és halálosan röhögtetőek… Ezeket mesélem el, és van egy pár dal, ami ehhez kötődik.

Szerzők: Csákó Attila és Horváth Imre