OTDK

2025.04.25. 09:00

Elindult a verseny a Miskolci Egyetemen

Most startolt el a verseny. A Miskolci Egyetemen az Országos Tudományos Diákkör indulói két napban mutathatják be egymásnak és a közönségnek a társadalomtudomány területén végzett kutatásaikat és tanulmányaikat.

Az első OTDK verseny 70 éve, 1955 áprilisában zajlott, amelyen összesen 109 dolgozatot mutattak be. Ehhez képest hetven év múltán, 2025-ben 6164 szerző mutatkozik be az OTDK versenyein. “Aki eddig a pontig elért, az már megnyerte a versenyt” - fogalmazott az elnök. Mindaz a munka és felkészülés, amit a dolgozatába befektetett, a kialakult kapcsolatrendszerek, együttműködések és izgalmas beszélgetések, amiket a kutatás magával hozott, felbecsülhetetlen kincsnek számítanak – hangsúlyozta. Idén pedig április 24-én kezdődött el a verseny a Miskolci Egyetemen.

miskolci egyetem
Elstartolt a verseny a Miskolci Egyetemen
Forrás: www.uni-miskolc.hu

Verseny a Miskolci Egyetemen

A 37. OTDK Társadalomtudományi Szekciójának versenyprogramját Dr. Szabó-Tóth Kinga, a Társadalomtudományi Szekció ügyvezető elnöke indította el április 24-én a Miskolci Egyetemen.

 A megnyitó ünnepségen beszédet mondott Prof. Dr. Horváth Zita, az egyetem rektora, aki felhívta a figyelmet arra, hogy minden professzor tudományos élete az OTDK-n kezdődött, így az övé is. Hangsúlyozta: abban hisz, hogy a tehetséget nem ápolni, hanem felfedezni és segíteni kell mindenben, amiben csak lehet.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, Dr. Mezei Barna emlékeztetett: 

az első OTDK verseny 70 éve, 1955 áprilisában zajlott, amelyen összesen 109 dolgozatot mutattak be. Ehhez képest hetven év múltán, 2025-ben 6164 szerző mutatkozik be az OTDK versenyein. “Aki eddig a pontig elért, az már megnyerte a versenyt

- fogalmazott az elnök. 

Mindaz a munka és felkészülés, amit a dolgozatába befektetett, a kialakult kapcsolatrendszerek, együttműködések és izgalmas beszélgetések, amiket a kutatás magával hozott, felbecsülhetetlen kincsnek számítanak

 – hangsúlyozta.

A Társadalomtudományi Szekció versenyére az ország számos pontjáról érkező diákokat, határon túli tanulókat és a Magyarországon tanuló külföldi hallgatókat Dr. Illésné Dr. Kovács Mária, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja is köszöntötte, aki a versenyre egy ünnepi seregszemleként tekintett, amelyen az elmúlt évek munkájának közös gyümölcsét arathatja le mindenki, aki részt vesz benne.

Dr. Bartus Tamás, a Társadalomtudományi Szakmai Bizottság elnöke köszöntőjében azt kívánta, hogy ez az OTDK is legyen egy ünnep, a hallgatók pedig legyenek mindig kíváncsiak és nyitottak a világra.

A köszöntőket követően átadták a Roska Tamás Emlékérmet. A kitüntetést idén Dr. Loncsák Noémi kapta meg, aki a megnyitó végén bemutatta díjnyertes kutatását a közönségnek. 

A 37. OTDK Társadalomtudományi Szekciójának versenye péntek estig tart. Az ünnepélyes zárórendezvény szombaton lesz, amelyen ünnepélyes keretek között adják át a díjakat a legjobb fiatal tudósoknak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában