2025.04.27. 06:30
Idén lesz a XII. Miskolci Egyetemi Kolimpia
Ebben az évben is megmérettetnek egymással a kollégiumok. A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezik a Miskolci Egyetemi Kolimpiát.
Az ország több nagy egyetemén is rendeznek kollégiumok közötti viadalokat. A Miskolci Egyetemen sem előzmény nélküli ez a dolog, hiszen 1998-ig több éven keresztül megrendezésre került a STUDILI versenysorozata, mely szintén a kollégium közötti bohókás vetélkedés volt. Ezekre az alapokra építkezett a ME-HÖK, amikor kitalálta a Kolimpiát.

Forrás: Facebook
A Miskolci Egyetem eseménye
A hagyományoknak megfelelően természetesen idén is 12 órán keresztül versengenek egymással az Egyetemváros lakói, hogy kiderüljön, melyik kar kollégistái a legjobbak.
A nyertes csapat egy éven keresztül viselheti a Kolimpia bajnoki címét.
A rendezvény ingyenes!