2025.04.30. 19:30
Eladható a város, na de pontosan kiknek is?
A szlovákok, románok, lengyelek állhatnak újonnan a célkeresztben, de pontosan látni kell, mit is akarunk nekik „eladni”. Új vezetőjével a Midmar ezen gondolkozik és dolgozik. A kínzó kérdés tehát az: tényleg jól eladható a város? A miskolci turisztika kilátásairól beszélgettünk Fekete-Angyal Enikő Midmar-vezetővel.
A podcast-sorozat aktuális vendége Fekete-Angyal Enikő volt, akinek meghívása már igazán kínálta magát. A városi önkormányzat (a választást követő) tavaly őszi átalakulása a megyeszékhely turisztikai cégénél is átalakulást eredményezett: más lett például a vezetője. Fekete-Angyal Enikő, mint akkor bemutatták, „közel három évtizedes tapasztalattal rendelkezik a turizmus és utazásszervezés területén. Szakmai pályafutását marketingmenedzserként kezdte, majd 1998-ban megalapította a Globus Travel utazási irodát. 2021-ben a Globus Travel keretein belül útjára indította a LOVENORDHUNGARY DMC beutaztató üzletágat, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség kiemelt partnere lett. Nem mellesleg a Bükki Kör elnöke. Január 1-től a Midmar Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója. De mi is ez a cég igazából? Ebbe is beavat a podcastban a mai beszélgetőtársunk. És abba a meggyőződésébe is, hogy szerinte eladható a város, mármint a borsodi megyeszékhely.

Fotó: Borbély Gergely
Eladható a város? Pénz, munka és akarat híján aligha
Kedvcsinálónak egy gondolatot idézünk:
– Szeretnénk Miskolcon turistákat vendégül látni. De valahogy el kell érni, hogy egyáltalán a potenciális turistáink mentális térképén megjelenjünk! Mondjuk, ha Dél-Lengyelországban, például Krakkóban üldögél egy polgár a nappalijában, és azon gondolkodik, hova menjen el a pünkösdi hétvégére a családjával. Vagy egyhetes nyaralásra. Vagy városlátogató programra. Akkor mit válasszon? Budapestet, Korfut, netán Egyiptomot? Vagy éppen Miskolcot...? Hogy ilyen döntési helyzetbe belekerüljünk, az komoly munkába és komoly pénzbe kerül. Ez a munka és ez az összeg akkor lesz meg, ha az adott városvezetés akarja...
boon.hu PODCAST
- Három Miatyánkkal és négy ámennel indítható be az a gép, amit újra cserélne a jótékonysági összefogás a gyerekkórházban
- „Nekem el kellene mennem egy emberi életet megmenteni!”
- Indul a tizenharmadik Avasi Borangolás, ahol nemcsak a borozás, hanem a bulizás is főszerephez jut
- Fitneszterem-tulajdonos: az első lépés a legnehezebb
- Gyermekek krízishelyzetben: A szakembertől megtudhattuk, mit tegyünk, ha baj van