Megrázó

2025.03.21. 18:31

Ketten is halálos munkabalesetet szenvedtek Borsodban

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 2024-ben 1160-an sérültek meg. Ebből ketten életüket is vesztették a munkahelyi balesetek során.

Az utóbbi öt év során a tavalyi évben, 2024-ben történt a legkevesebb munkahelyi baleset országosan. Ez 20240 esetet jelent, ami jócskán elmarad a 2021-es számok mögött, amikor 21591 db munkabaleset történt a feldolgozott jegyzőkönyvek alapján, a külföldön és közúton történt esetekkel együtt.

munkahelyi baleset
Idén kevesebb munkahelyi baleset történt (A kép illusztráció)
Fotó: Koncz Gyorgy

Mi minősül munkahelyi balesetnek?

Az számít munkahelyi balesetnek, amely a munkavállalót szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben éri, annak helyétől, időpontjától és a sérült munkavállaló közrehatásának mértékétől függetlenül. A munkavégzéssel összefüggésben következik be a baleset, ha a munkavállalót a foglalkozás körében végzett munkához kapcsolódó közlekedés, anyagvételezés, anyagmozgatás, tisztálkodás, szervezett üzemi étkeztetés, foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás és a munkavállaló által nyújtott egyéb szolgáltatás stb. igénybevétele során éri.

Nem tekinthető munkavégzéssel összefüggésben bekövetkező balesetnek az a baleset a) amely a munkavállalót lakásáról (szállásáról) a munkahelyére, illetve a munkahelyéről a lakására (szállására) menet közben éri, kivéve, ha a baleset a munkáltató saját tulajdonában álló, bérleti vagy más szerződés alapján, továbbá egyéb megállapodás alapján biztosított járművel történt; b) amely a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény szerint tanulóbalesetnek minősül.

Munkabalesetek Borsodban, 2024-ben

Vármegyénkben e tavalyi évben összesen 1160 munkabaleset történt, amiből 2 halálos kimenetelű volt, 1 súlyos csonkulással járt, 2 pedig egyéb súlyos kategóriába esett. Ez a 2023-as évhez képest valamivel jobb szám, mivel akkor 4 baleset végződött halállal, 3 súlyos csonkulással és 3 volt szintén súlyos.

Ugyan a 2023-as év számainál jobb volt a 2024-es kimutatás, viszont ha a többi vármegyéhez mérjük Borsodot, akkor elég rosszul állunk.

 A tavalyi évben az összes munkabalesetet nézve csak Budapest, Győr-Moson-Sopron és Pest előz meg minket, tehát a 4. legtöbb munkahelyi baleset B-A-Z vármegyében történt.

A legtöbb munkabaleset kor és iparág szerint

Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztályának jelentése szerint 2024-ben a 45 és 54 év közöttiek között történt a legtöbb munkahelyi baleset, ami jóval több bármely más korosztályénál, a legkevesebb pedig érthető módon a még 18. életévüket be nem töltött munkavállalók közt.

A legtöbb baleset egyértelműen a gépiparban történt, de nem sokkal marad le mögötte a feldolgozóipar sem, a legkevesebb pedig a kereskedelemben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában