boon.hu video

2025.03.21. 07:30

Mikulás napján futottak és most jutalmat kaptak

A Rotary Club a tavalyi évben december 5-én rendezte meg a nagy sikerű Mikulás futást. A Mikulás napján rendezett futásban a legtöbb résztvevőt kiállító középiskola - a március 20-án, csütörtökön szervezett díjátadó ünnepségen - nagy összegű tárgynyereményeket vehetett át.

Mikulás napján futottak és most jutalmat kaptak

A Mikulás napi futáson résztvevők számára rendeztek díjátadót

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

A Mikulás napon futó középiskolások a Rotary Club Miskolc tagjainak és cégek felajánlásának köszönhetően, közel 2 millió forint értékű tárgynyeremény jutalomban részesültek összesen.

Mikulás
A Mikulás napi futáson résztvevő középiskolákat jutalmazták 
Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

A futók közül a legjobbak értékes nyereményhez juthattak. A rajt előtt mindenki Mikulás sapkát vehetett át, ezek mindegyikében volt egy-egy tombolaszelvény és aki szerencsés volt az ajándéktárgyat nyerhetett a sorsoláson.

A Mikulás sportszereket is hozott a középiskolásoknak

Tavaly tíz középfokú iskola diákjai álltak a rajthoz, a több ezres tömeg Mikulás sapkában haladt végig a kijelölt útvonalon, és a fordulónál, vagyis a Hősök terén minden résztvevő egy Mikulás tallért kapott, amelyet a célban elhelyezett. Ezeket az iskolák neveit tartalmazó gyűjtőkbe kellett beletenni, minden diáknak abba, amelyik oktatási intézménynek a tanulója. A versenyt az az iskola nyerte, amelyiknek a legtöbb tallérja gyűlt össze.

A Szentpáli lett az első

A csütörtöki díjátadón megtudtuk, hogy a nevezett középiskolák között a következő sorrend alakult ki. Az első hat helyezett iskola sportszerutalványokat kapott összesen 1 millió forint értékben.

  1. Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola
  2. Földes Ferenc Gimnázium
  3. Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum
  4. Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium és Szakgimnázium
  5. Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum
  6. Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum

„Ez egy közösségi rendezvény, amire a gyerekeink nagyon szívesen jönnek a testnevelés szakos kolléganő motivációjának köszönhetően. Nagyon jó osztályépítő programnak is gondoljuk és a gyerekek szeretnek küzdeni az extra nyereményekért is. A sporteszközöket amit 250 ezer forint értékben válogathattunk össze itt a sportboltban a testnevelés órák során nagyon jól tudjuk hasznosítani” 

– mondta el a boon.hu kérdésére Tariné Gáti Tünde az első helyezett Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese.

Közel háromezren futottak

„ A futáson közel 3000 középiskolás állt rajthoz és két kilométert futott le. Ezúton is köszönjük nekik, és nem utolsósorban a miskolci vállalkozásoknak azt, hogy évről évre mellénk állnak, egyre nagyobb számban” – köszönte meg a részvételt Kovács Attila, a rendezvény főszervezője, majd a Molnár Ádámmal a Rotary Club Miskolc elnökével átadták a díjakat. 

További videós tartalmainkat megtekintheti YouTube csatornánkon!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában