2025.03.28. 18:00
A rendőrség is nyomoz a perecesi lopások ügyében
Szervezkedni kezdtek az ott élők. Megszaporodtak ugyanis a lopások.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, egy a Miskolc-Pereces városrésszel foglalkozó Facebook csoportban néhány napja poszt jelent meg arról, hogy valakitől többször is loptak és más károsultak jelentkezését várta ennek kapcsán. Illetve olyanokét is, akik hajlandóak lennének éjjel figyelőszolgálatot ellátni, és segíteni elkapni a lopások tetteseit.

Forrás: Shutterstock
A bejegyzés alatt némi vita kerekedett, ugyanis olyanok is akadtak, akik egyet értenek a posztolóval és azt érzik, valamit tenni kellene, míg mások azt írták, nem volt elég alapos a saját tulajdon védelme, és ez vezetett a bajhoz.
Vannak lopások a városrészben
A rendőrséghez fordultunk, hogy megtudakoljuk, valóban gondot okoznak-e a lopások a városrészben. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon azt a tájékoztatást kaptuk, hogy valóban vannak pereces városrészben lopásos ügyek bekerített ingatlanokról, néhány esetről van szó. Ezek nem betörést, lakóingatlanba behatolás jelentenek. Jelenleg a Miskolci Rendőrkapitányság lopás elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
A főkapitányságon arra is felhívták a figyelmet, hogy az ugyan hasznos, ha mindenki figyelmet a saját és mások értékeire is, azonban közrendvédelmi tevékenységet nem folytathatnak, csak az arra jogosult hatóságok, szervezetek.
