Verseny

2025.03.27. 08:00

Cukrászok, szakácsok és pincérek versengtek a vendégek kegyeiért és a szakmai zsűri elismeréséért

A Schnitta Sámuel Országos Gasztronómiai Emlékverseny döntőjének egyik fordulóját a „látványebédet”, rendezték meg március 26-án szerdán a Miskolci Gasztro Centrumban. A gasztronómiai verseny döntőjében nyolc csapat versengett, szakmai zsűri előtt.

Cukrászok, szakácsok és pincérek versengtek a vendégek kegyeiért és a szakmai zsűri elismeréséért

A gasztronómiai versenyt a Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület immár hetedik alkalommal szervezte és rendezte meg.

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

A gasztronómiai versenyt a Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület immár hetedik alkalommal szervezte és rendezte meg a vendéglátó alapszakmák oktatásában résztvevő technikumok, szakközépiskolák számára. 

gasztronómiai verseny
A gasztronómiai verseny résztvevői szerették volna meggyőzni a vendégeket és a szakmai zsűrit is
Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

Az ország hét turisztikai régiójából a válogatókból első helyezett csapatok kerültek a döntőbe, és hagyományt teremtve az idén meghívást kapott a hatodik országos döntő első helyezettje a párkányi csapat is.

A gasztronómiai verseny Schnitta Sámuel előtt állít emléket

A Gasztronómiai Emlékverseny célja, hogy méltó emléket állítson Schnitta Sámuel munkásságának, aki a gasztronómia világában is maradandót alkotott. Az idei verseny ismét lehetőséget biztosít arra, hogy tehetséges szakácsok, cukrászok és gasztronómiai szakemberek bemutathassák tudásukat, miközben egyúttal tisztelegnek az előtt a hagyomány előtt, amelyet ő képviselt. 

Az országos döntőnek a Miskolci SzC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola adott otthont, a verseny közreműködője a Miskolci Gasztro Centrum volt, ahol többek között a verseny leglátványosabb programja a látványebéd is megvalósult.

Több fogást kellett felszolgálni

„Az úgynevezett élőmunkás feladat programja valósul meg most itt. Ez azt jelenti, hogy nem üres székeknek szolgálnak fel ilyenkor a versenyzők, hanem valódi embereket hívunk meg és őket kell kiszolgálniuk. Az úgynevezett fővendéget is kijelöljük, akinek a feladata lesz, nem csak az ételek, hanem az italok végigkóstolása is. Nagyon fontos ugyanis, hogy az ételekhez, a különböző fogásokhoz a hozzájuk jól illő bort is kellett válogatniuk a résztvevőknek. A versenyben öt fogást kellett megfelelőképpen tálalniuk a versenyzőknek. A nyolc csapatnak ugyanazokat az ételeket kellett elkészíteniük: hideg előételként kocsonyázott pisztrángot, gyöngytyúk levest, vesevelőt körettel, sorbetet, párolt marhasültet majd egy tányér desszertként Rákóczi-túróst szolgáltak fel” – mondta el kérdésünkre Vantal Gábor gasztronómiai szakember, a verseny kitalálója.

Tizenkettő év után újra Miskolcon a döntő

Vantal Gábor hozzátette, hogy tizenkét évvel ezelőtt rendeztek döntőt legutóbb Miskolcon. A Miskolci SzC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola képzőhelyének a Miskolci Gasztro Centrumnak a felújítása után azonban adottak lettek a körülmények, a technikai és tárgyi feltételek ahhoz, hogy ezen a méltó helyen rendezzék meg az eseményt.

A program március 27-én csütörtökön zárul a Miskolci SzC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában, ahol az eredményhirdetésre is sor kerül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában