2025.03.15. 16:18
Galamb Alex visszatér az egykori nevelőotthonába
Gyakorlatra tér vissza egykori nevelőotthonába az ország kedvenc roma pékje. Galamb Alex a miskolci gyermekvárosban nőtt fel, most pedig egyetemi hallgatóként kell látogatást tennie az intézményben.
Galamb Alex az intézetis évei alatt olyan alapvető ismereteket sajátított el, melyek mások számára magától értetődőek voltak. Ilyen volt például az illemhely használata utáni kézmosás és a viselkedési szabályok. A férfi ezt egyáltalán nem szégyelli, mi több, maga hangsúlyozza – számolt be róla a Ripost.

Forrás: Bors / olvasói fotó
Sokat köszönhetek a gyermekvédelemnek. Nekem ez a rendszer adott esélyt egy jobb életre. Szakmát tanultam, leérettségiztem, miközben naponta meleg ételt ettem, és saját ágyam, szekrényem volt
– mesélte Alex. A családapa a pék-cukrász képesítését felhasználva évekig dolgozott egy miskolci cukrászdában, de ma már a jövő szakembereit tanítja az egykori szakiskolájában. Mellette egyetemre jár, és ha minden jól megy, két év múlva már diplomás tanítónak mondhatja magát. Ahhoz azonban még jó néhány kötelezettségének eleget kell tennie, többek között egy néhány hetes gyakorlaton is részt kell vennie a gyermekvédelemben. Alex szerint kézenfekvő, hogy ezt az egykori intézetében teljesítse.
Így gondolja Galamb Alex
A Ripost cikkét Alex a saját oldalán is megosztotta a bejegyzés mellé pedig a következőket írta:
Sokat köszönhetek a gyermekvédelemnek
Hat évig éltem a Miskolci Gyermekvárosban, és ez az időszak meghatározta az életemet. Ott tanultam meg, hogy az esélyt nem mindig kapjuk készen, de ha keményen dolgozunk, lehetőségünk van változtatni a sorsunkon. Sokat segítettek a Miskolci Egyetem hallgatói is, akik önkéntesként jártak hozzánk. Nekik köszönhetően nemcsak támogatást kaptunk, hanem tanulhattunk is tőlük, ami rengeteget jelentett számunkra.
Hálás vagyok azoknak a nevelőknek és tanároknak, akik hittek bennem és segítettek az utamon. Nélkülük nem lennék itt. Ezért ma már én is azon dolgozom, hogy segítsek a gyerekeknek – mert tudom, milyen sokat jelent egy támogató közeg és egy segítő kéz.
A gyermekvédelemben élő gyerekek kincset érnek – mint bármilyen gyerek a földön! Mindannyian megérdemlik a szeretetet, a lehetőséget és az esélyt egy szebb jövőre. Minden gyermeknek jár egy esély. Én kaptam egyet, és igyekszem továbbadni!
További videóinkat megtekintheti YouTube csatornánkon!
boon.hu video
- Halálra rémültek az Avason! Dermesztő hangok az éjszakában
- Egy 48 éves férfi a miskolci halálos tűz áldozata – helyszíni fotókkal, videóval
- Az Avasi Arborétumban tartottak vasárnap megemlékezést - fotók, videó
- Vasárnapi kikapcsolódókkal találkoztunk az Avas-tetőn és Miskolctapolcán - fotók, videó!
- A közlekedési lámpákat ellenőrizték Miskolcon - fotók, videó!