2025.03.25. 14:00
A szakember elárulta, itt pattanhat ki jó eséllyel földrengés Borsodban
Rémisztő jelenség zavarta meg a vasárnapi pihenést Nógrádban. Mint kiderült, földrengést érezhettek a vármegyében élők. Utánajártunk, félhetünk-e ilyesmitől Borsodban is.
Vasárnap este, nem sokkal este 7 után ijesztő dolgot tapasztaltak a lakosok Salgótarjánban. Sokan azt hitték felrobbant valami, voltak, akik ki is szaladtak a házból az utcára. Mint kiderült, egy 2,1-es erősségű földrengés miatt remegtek meg a házfalak.

Forrás: katasztrófavédelem
Földrengés Salgótarjánban
A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium tájékoztatása szerint vasárnap 20:10-kor egy 2,1 megnitúdójú földrengés pattant ki Nógrád vármegyében, Salgótarjántól mintegy 4 kilométerre.
A rengést több helyen is érezhették, a legtöbb jelentés eddig Salgótarjánból érkezett. A HUN-Reng Földrengés Kutató Intézek adatai szerint is a rengés epicentruma Salgótarján központjától északkeleti irányban, mintegy 3-4 kilométerre helyezkedett el, feltehetően a Karancs alatti törésvonal egyik szakaszán – írja a nool.hu
Kárbejelentés nem érkezett
Kapás Márton, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője érdeklődésünkre megerősítette, földrengés történt a megyében. Hozzátette, kárbejelentés sehonnan nem érkezett, sérültekről sincs hír.
A közösségi médiában is tettek fel kérdést a földrengést illetően, mely alá fél óra alatt közel 80 komment érkezett, amelyek alátámasztják, megmozdult a föld a vármegyében.
Lesz-e földrengés Borsodban?
A szakértő szerint történhetnek hasonló esetek nálunk is:
A nógrádi térség jobban ki van téve az ilyen földmozgásos eseményeknek. Ez azt jelenti, hogy ott vannak olyan törésvonalak amelyek mentén a kőzettest elmozdulások viszonylag gyakran előfordulhatnak. Borsodban, Miskolctól délre húzódnak olyan törésvonalak, ahol oldalirányú kőzettest elmozdulások lehetnek. A múltbeli példák azt mutatják, hogy akár itt is lehet 2 és 3 magnitúdó nagyság közötti földrengés. Ennek oka az, hogy a Kárpát-medence alatti földkéreg összenyomásos feszültség alatt van és ez időszakonként gyengeségi zónákban, azaz aktív törésvonalak mentén kőzetelmozdulást és földrengést okoz.
- nyilatkozta portálunknak Harangi Szabolcs geológus, az ELTE egyetemi tanára.