Tavaszi készülődés

2025.03.21. 06:30

Tavaszi metszési bemutatót tartottak a kertbarátok

Jön már az igazi tavasz, itt az ideje elkezdeni a kerti munkálatokat. Fametszéssel foglalkoztak az összejövetelen.

A Matyó Kertbarát Egyesület tartott összejövetelt március 14-én, aminek a témája a tavaszi felkészülés volt, azon belül is a fametszés rejtelmei. Mezőkövesden Budai Károly ismertette a Kemencés Házba ellátogatók számára a helyes metszési technikákat, a fontosabb szabályokat, emellett kitért a fák metszése során leggyakrabban elkövetett hibákra is.

fametszés
Fametszés bemutató
Forrás: http://mezokovesd.hu/

A tavaszi fametszés 10 legfontosabb szabálya

Metszés előtt mindenképpen vizsgáljuk át a fát, mérlegeljük a megjelenése alapján, az egészségi állapotát és az életerejét.

  1. Mielőtt metszeni kezdünk, állapítsuk meg, melyik a korona három-négy vázága. 
  2. A vázágakat úgy irányítsuk, hogy körülbelül 45°-os (legfeljebb kicsit nagyobb) szöget zárjanak be a törzzsel. Szükség esetén fel- vagy lekötözéssel változtassunk az ágak helyzetén.
  3. Az általános szabály szerint az almatermésűek vesszőit egyharmaddal, a csonthéjasokét kétharmaddal vágjuk vissza.
  4. A leggyengébben növekvő vázágon kezdjük a metszést, és figyeljünk, hogy egymással egy vízszintes síkban maradjanak a vázágak csúcsai.
  5. Engedjünk minél több fényt a koronába! Távolítsuk el a függőlegesen fölfelé növő, illetve a lefelé irányuló ágakat.
  6. A sudárral versengő ágakat mindig távolítsuk el.
  7. A vázágakat és a vezérvessző csúcsát összekötő háromszög csúcs felőli szöge mindig 120°-os legyen.
  8. Ha a vázágakat leváltjuk, a fa magasságából is mindig vegyünk vissza.
  9. A nagyobb metszési sebeket mindig kenjük be sebkezelő szerrel

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában