2025.03.22. 11:00
A víz világnapja alkalmából tartottak előadást
Nemrég volt a Matyó Kertbarát Egyesület összejövetele. Ignácz József tartott előadást „A víz az élet” címmel.
A víz világnapja alkalmából tartott előadást Ignácz József kertészmérnök, a Matyó Kertbarát Egyesület március 19-ei összejövetelén. A programon Hornyák Alexandra és Jacsó Tamás szólalt fel a Közösségi Házban, Mezőkövesden.

Forrás: http://mezokovesd.hu/
Az előadáson
A bevezető után Jacsó Tamás vízzel kapcsolatos adatokat osztott meg a jelenlévőkkel, például, hogy a földön 1.4 milliárd köbkilométer víz van, és kiemelte, hogy Magyarországon a felszíni víz mennyisége 5 köbkilométer, a felszín alatti víz 5047 köbkilométer, melyből a talajvíz mennyisége 47 köbkilométer.
Ignácz József előadásában elsőként a zöldfelület intenzitásáról adott tájékoztatást Mezőkövesd belterületén, melyből kiderült, hogy elsősorban a 2022-es aszályos év miatt az elmúlt három évben nem volt megfelelő a zöldnövényzet működése a városban. A szakember összehasonlította az 1800-as évek vízrajzát napjaink vízrajzi állapotával, melyből kiderült, hogy jóval kevesebb területet borít víz, mint kb. 200 évvel ezelőtt. Ignácz József a víz megtartásának fontosságáról és hatásairól is megosztotta gondolatait, emellett hazánk félsivatagos tájegységéről, a Homokhátságról is beszélt. Kiemelte, hogy régen Magyarország mintegy ötödrésze, azaz kb. 20%-a vizes élőhely volt, ez napjainkban, kb. 4%-ra tehető, hozzátette, hogy 1910-ben Mezőkövesd és Szentistván között 37 tó volt. A szakember a vízmegtartás mellett a faültetés fontosságáról szintén elmondta a véleményét, végezetül pedig a jelenlévők kérdéseire válaszolt.