2025.02.18. 17:30
Több pénzt kapnak idén a jogosult nyugdíjasok
A Salkaházi Sára Miskolc Program révén 2024. december 15-éig megkapták a jogosult miskolci nyugdíjasok az elmúlt évi megemelt juttatást. A Salkaházi-támogatás idén tovább emelkedik.

A miskolci nyugdíjasok nagyon várják a Salkaházi-támogatást
Mint a boon.hu több alkalommal beszámolt róla, Salkaházi Sára Miskolc Program 2014-ben, a dr. Kriza Ákos vezette önkormányzat idején jött létre 2014-ben a helyi nyugdíjasok megbecsülésére, anyagi támogatására. A Salkaházi-támogatás fontos a miskolci idősek számára.

Fotó: Getty Images
A program fontos eleme az év végén járó pénzbeni Salkaházi-támogatás, amely ebben az elmúlt évben 15 ezer forintra emelkedett.
Salkaházi-támogatás: postai úton érkezett
Megkezdjük a Salkaházi Sára Miskolc Program leveleinek kézbesítését! - írta közösségi oldalán tavaly november 8-án Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere. - A pénzbeli támogatást postai úton juttatjuk el a jogosultaknak december 15-ig, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság nyilvántartásában szereplő címre.
Megtudtuk, a korábbi gyakorlattal ellentétben a juttatás folyósítását tehát nem volt szükséges kérelmezni, a 15 ezer forintos összeget minden jogosult automatikusan megkapta.
Köszönet a város időseinek
A Salkaházi Sára Miskolc Program részleteit tartalmazó salkahaziprogram.hu oldalon a következőket is közölte a polgármester:
"Városunk idős tagjai közösségünk fontos alappillérei. Rajtuk keresztül kapcsolódhatunk az élő múlthoz. Jelenlétükkel hozzájárulnak a közösség történetéhez, stabilitásához és értékeihez. Az idősek életének tapasztalatai és tanulságai segíthetnek abban, hogy a fiatalabb generáció jobban megértse a saját útját, és lássa, hogyan lehet értékes, tartalmas életet élni. Az ő tiszteletük és segítésük nemcsak erkölcsi kötelességünk, hanem a közösség egészének javát is szolgálja. A városvezetés pontosan ezért továbbra is szeretné biztosítani a támogatásról szépkorú polgárait. A tavalyi évi (2023.) 14 ezer forint támogatás idén (2025.) már 15 ezer forint lesz az éves emeléssel."
A megemelt összeget 2024. november 1. és december 15. között kézbesítik a több mint 30 ezer jogosult nyugdíjasnak, akiknek havi jövedelme nem haladja meg a 285 ezer forintot.
A jogosult miskolci nyugdíjasok annak rendje és módja szerint megkapták a kiérdemelt év végig pénzbeni juttatást.
A Salkaházi Sára Miskolc Program pénzbeni juttatásának tavalyi tudnivalói
- A pénzbeli támogatást postai úton juttatják el a jogosultaknak december 15-ig a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság nyilvántartásában szereplő címre
- Az immár tizedik, jubileumi évfordulójához érkezett program keretében 2024-ben is egyösszegű, most 15 000 forintos támogatást juttatnak el a jogosultaknak
- A juttatás folyósítását nem szükséges kérelmezni, a 15 000 forintos összeget mindenki megkapja, aki a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága által igazoltan 285 000 forintot meg nem haladó havi nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül
- Feltétel a betöltött 60. életév és a miskolci lakóhely
Idén emelik az összeget
A miskolci közgyűlés 2025. február 26-án tárgyal a város idei költségvetéséről. Az ezzel kapcsolatot előterjesztésben szerepel, hogy folytatódik a Salkaházi Sára Miskolc Progam. A jogosult nyudíjasoknak adandó pénzösszeg 16 ezer forintra emelkedik. Az összeget beépítik a városi költségvetés kiadási részébe és az év végi ünnepek közeledtével postázzák azt az időseknek.