Megőrülnek érte a gyűjtők

2025.02.03. 16:00

Ha régi Nokia telefonja van, most vagyonokat kaphat érte!

Az első mobiltelefonok lényege leginkább az volt, hogy megmutassuk másoknak, nekünk már ilyen is van. A Nokia a kilencvenes években uralta a piacot és olyan darabokat gyártottak, amik még ma is működnek.

Akár több százezer forintot is érhet ez a modell.

Fotó: MW

Ezekben az időkben még nem volt kamera, vagy internet a mobil készülékekben. Üzenetek küldésére és telefonálásra használtuk csupán, igaz elég menőnek számított, hogy a hívások már nem voltak konkrét helyhez kötve. A Nokia régi készülékeire most hirtelen nagy lett a kereslet.

Nokia
A Nokia bizonyos régi modelljei több százezret is érhetnek. Fotó: MW

Az 1998-ban piacra dobott 8810 a gyűjtők egyik Szent Gráljának számít. Ez már akkoriban is százezres tétel volt, pedig 27 éve még egészen más volt a forint értéke. Ez nem is csoda, hiszen a 8810 a prémiumkategória egyik első képviselője volt, nyakon öntve egy nagy adag krómmal – emiatt "Zippo" belsős kódnéven futott, utalva a legendás gyújtómárkára – írja a promotions.hu.

A régi NOKIA 8810 modelljeit nagyon keresik a gyűjtők

Míg annak idején a megjelenés, manapság a ritkasága adja az értékét, ezért keresik a gyűjtők annyira. Magyarországon pláne kevés maradt belőle, és kevesen is engedhették meg maguknak, ráadásul ebből a kevésből sem túl sok maradt meg szép állapotban.

A Jófogáson egy makulátlan példány jelenleg 100 ezer forintba kerül, a Vaterán pedig 150 ezer forintért is találhatunk belőle, az aranyszínű pedig még ritkább és még értékesebb!

Nézze hát meg otthon a régi fiókokat, szekrényeket, mert lehet, hogy ott lapul egy egész vagyon egy ódon mobiltelefon formájában.

Olvasta már a legfrissebb és legolvasottabb híreinket?

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában