M30-as fórum

2025.02.17. 21:16

Lázár János Szikszón: „A Strabag megfizeti az árát, hogy többet akart keresni”

Lázár János már januári miskolci látogatása alkalmával jelezte, hogy a Strabagnak februárban el kell kezdenie a munkát a megsüllyedt autópálya-szakaszon. Az M30-as autópálya hibáját pedig garanciálisan kell kijavítaniuk.

Lázár János bejelentette, hogy az M30-as autópálya helyreállításáig megpróbálják enyhíteni a közlekedési körülményeket

Fotó: Vajda János

Lázár János építési és közlekedési miniszter is részt vett azon a lakossági fórumon, melyet az aPont Miskolc szervezett február 17-én Szikszón. A 2021 októberében átadott M30-as autópálya Szikszó és Miskolc közötti szakasza megsüllyedt. Az autópálya ezen szakasza olyan állapotba került, hogy 2024 februárjában le kellett zárni, a forgalom pedig teljes egészében a környező településekre terelődött. A mindennapos dugók, a veszélyes közlekedési helyzetek és a végtelen várakozás megnehezítik a helyiek mindennapjait.

m30-as autópálya, szikszó, lakossági fórum, strabag
Az M30-as autópálya ügyében tartottak lakossági fórumot Szikszón. Lázár János miniszter teljesíti az a Pont Miskolc petíciójának követeléseit
Fotó: Vajda János

Az M30-as autópálya használhatatlansága a környező településeket terheli

Az aPont Miskolc egyesület petíciójának követelései:

  • A forgalom mielőbbi helyreállítása, a terelés megszüntetése
  • Felelősségvállalás és kártalanítás
  • Átláthatóság és folyamatos tájékoztatás
  • A helyi közlekedési problémák azonnali enyhítése

A lakossági fórumon felszólalói között megjelent Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár, Pántya József út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkár, Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, valamint Németh Tamás, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. vezérigazgatója. Jelen volt továbbá az aPont által felkért független szakértő, Pach Dániel okleveles építőmérnök. Némi késéssel, Pántya József államtitkár felszólalása közben megérkezett a szikszói Inkubátorházba Lázár János építési és közlekedési miniszter is. 

Emberi életek és sok pénz múlt a szakértői véleményen

A beruházó nevében mindenkitől elnézést kért, aki bármilyen formában kárt szenvedett, külön kiemelve Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye lakosait. 

Az utat az önök biztonsága érdekében zárta le a közútkezelő

 – hangsúlyozta többször is a miniszter. Azzal kapcsolatban, hogy miért tartott eddig a hiba feltárása, elmondta, hogy a Magyar Állam nem akarta futni hagyni a Strabagot. A Budapesti Műszaki Egyetem legjobb szakértői igazságügyi szakértői véleményt készítettek, valamint megoldási javaslatokat tettek, amelynek elkészítése egy évig tartott. 

Azok, akik ezt a tanulmányt elkészítették, büntetőjogi felelősséggel tartoznak. Nem tarthattunk kést a műszaki szakértők nyakához, hiszen ezen emberi életek és sok pénz múlhat

 – mondta.

A Strabag nem akarja vállalni a felelősséget

A tanulmány megszületése után a Strabagot arra kötelezték, hogy a hibát kijavítsa. 

A beruházásra 2 milliárd forintos garancia volt, de a javítás  5 milliárd forint. A Strabag kevesebb pénzből többet akartak keresni. Ennek megfizetik az árát 

– jelentette ki Lázár János.

Bővítenék az arnóti körforgalmat

A helyzet ideiglenes enyhítése érdekében az arnóti körforgalom bővítését tervezik, hogy csökkentsék a forgalmi torlódásokat.

Óriási eredmény, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében ez a beruházás megvalósulhatott

 – emelte ki a miniszter. A felelősség kérdésében azonban óva intett mindenkit attól, hogy elhamarkodott kijelentéseket tegyenek.

Nemcsak az útért, hanem az emberekért is felelősek vagyunk. Mivel súlyos műszaki problémáról van szó, óriási veszéllyel járt volna az út további üzemeltetése. Az üzemeltető, jelen esetben a közútkezelő, büntetőjogi felelősséget is vállal

 – tette hozzá. Az öt milliárd forintos javítási költséggel kapcsolatban Lázár János hangsúlyozta: 

Nem mindegy, hogy a kivitelező vagy a magyar adófizetők állják ennek költségét.

A miniszter többször is hangsúlyozta, hogy a legfontosabb, hogy az út biztonságosan és megfelelő módon épüljön meg, és a Strabag fizesse meg ennek árát.

Teljesítik a petíció követeléseit

A petíció követeléseit Lázár János pontról pontra ismertette. Minden pontját teljesíthetőnek találta, egyedül a BME által készített tanulmány nyilvánosságra hozása nem lehetséges. 

A Strabagtól február 12-én kaptam egy levelet, mely szerint nem akarják kifizetni a javításokat, ezért nem adunk előnyt a kezükbe egy esetleges bírósági tárgyalás során a tanulmány nyilvánosságra hozásával.

A minisztérium vállalja a felsőzsolcai körforgalom átépítésének költségeit, valamint felmérik Arnót és Felsőzsolca érintett útszakaszainak állapotát, ebben Csöbör Katalin országgyűlési képviselő segítségét kérte.

A forgalom csak akkor állhat helyre, ha a biztonság garantálható, és emberi élet nincs veszélyben.

A miniszter nyitott a vármegyei lakosság anyagi kompenzációjára is, ezzel kapcsolatban időt kért. 

Ha nem lehet az utat használni, kompenzálni kell az állampolgárokat, melynek költségei szintén a Strabagot terhelik

 – zárta szavait, mielőtt válaszolt a lakosság kérdéseire.

A lakossági fórum legérdekesebb kérdésére, miszerint vállalhat-e a Strabag munkát, Lázár János kijelentette:

Amíg nincs megnyugtatóan, anyagi felelősséget vállalva rendezve az M30-as autópálya állapota, addig a Strabag semmilyen megbízást nem kaphat a Magyar Államtól.

További videós tartalmainkat megtekintheti YouTube csatornánkon!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában