2025.02.06. 07:30
Szíki Károly könyvét mutatták be a Rendezvényközpontban
Január 29-én mutatták be Szíki Károly: Kettétört kenyér Dólya 3. című könyvét. A könyvbemutatón a polgármester is köszöntőt mondott.
Szíki Károly: Kettétört kenyér Dólya 3. című könyvét mutatták be a napokban a Mezőkövesden, a Rendezvényközpontban. A könyvbemutatót dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere nyitotta meg köszöntőjével, melyben köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a kötet megírásához és megjelenéséhez.

Forrás: http://mezokovesd.hu/
A könyvbemutatón
A Dólyáról érkezett Borzási Ferenc is köszöntötte a jelenlévőket és a arról is beszélt, miért fontos ez a kötet:
Ez a könyv azért nagyon fontos, hogy visszaemlékeztesse a dólyaiakat, a mezőkövesdieket és az elszármazottakat az örökségükre, a hagyományokra és a népszokásokra. Az ilyen találkozók is mint a mai, a kulturális találkozók, a közös előadások, a közös programok kicsit segítenek feleleveníteni a matyó múltunkat. A könyvek, melyek Dólyáról íródnak, a dólyai temetőben a kőtáblára vésett matyó nevek, a kőkereszt és a harangláb, amit 1910-ben emeltetett Pólik János és Szabó Anna, hitelesítik ezt az örökséget
Szíki Károly, a könyv írója többek közt arról beszélt, hogy miben hasonlít és miben különbözik a Dólyáról megírt két kötet, és hogyan épül fel az új.
Több személyről is megemlékeztek az ünnepségen, a műsorban pedig többek közt Daragó Károly tárogatón és tangóharmonikán játszott dalait, valamint felolvasásokat és verseket is meghallgathattak a jelenlévők, a végén pedig Szíki Károly adta át a tiszteletpéldányokat, majd dedikálta azokat.