boon.hu video

2025.02.17. 20:00

Ingyen sem kellett senkinek egy állami kastély Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében - képekkel

Nyolc vidéki kastélyt pályáztatott meg 2024. őszén az Építési és Közlekedési Minisztérium. A kastélyprogram első körében csak négynek lett új tulajdonosa.

A füzérradványi kastély parkja kedvelt pihenőhely

Fotó: SZB

Az ország nyolc kastélyának megpályáztatásával kezdődött meg az állami tulajdonú kastélyok, kúriák, udvarházak, parkok és kertek, valamint a hozzájuk tartozó ingóságok tulajdonjogának ingyenes átruházását lehetővé tevő kastélytörvény révén az úgynevezett kastélyprogram végrehajtása. 

kastélyprogram
Így néz ki a felújítás után a füzérradványi Károlyi-kastély. A kastélyprogram első fordulója sikertelen volt
Fotó: Szaniszló Bálint

A program indulásakor, 2024. őszén Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára a kastélytörvény „próbaévének” nevezte a tavalyit, amelynek során nyolc ingatlanra írtak ki pályázatot.

Rossz az állapotuk  

Az államtitkár szerint a 20. század közepén a magyar kastélyokat államosították, elvették eredeti tulajdonosaiktól, azzal az ígérettel, hogy azok mindenkié lesznek. 

Ezzel szemben inkább "senkié lettek", a legszebb kastélyokban is traktorgarázsokat, gabonatárolókat helyeztek el, és hagyták azokat lepusztulni. 

Ez idő alatt a magyarországi kastélyállomány több mint egyharmada jóvátehetetlenül elpusztult, de a maradék is nagyon komoly állagromlást szenvedett el. Az 1990-es évektől aztán több környékbeli országban megtörtént a kastélyok restitúciója, Magyarországon azonban úgy döntött az állam, hogy ezeket nem adja vissza a korábbi tulajdonosoknak - magyarázta az államtitkár.  

Elmondása szerint a több mint száz állami tulajdonú kastélyból 13-14 ingatlanban folytak - elsősorban uniós pénzek felhasználásával - felújítások, de teljes körű rekonstrukció sehol nem történt. 

Ráadásul még a felújított kastélyoknál is azt lehetett látni, hogy a fenntartásra, az üzemeltetésre nem sikerült működőképes modellt kialakítani.

Látogathatónak kell maradniuk  

A kastélyügyben kialakult helyzet megoldására jött az a gondolat, amely a világban már nagyon sok országban felmerült: vonják be a magántőkét, hogy újítsa fel és hosszú távon rendezze bizonyos kastélyok sorsát, de mindezt úgy - és ez a legfontosabb -, hogy a köz számára teljes mértékben hagyja ezeket látogathatónak. A kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvény (kastélytörvény) első változatát 2023 decemberében fogadta el az Országgyűlés, erre az Alkotmánybíróság tett néhány megjegyzést, és további garanciákat kért a hosszú távú vagyonkezeléssel és a tulajdonba adással kapcsolatban. A tavasz folyamán a tárca pontosította és szigorította a jogszabályt, amelyet 2024 júniusában fogadott el ismét az Országgyűlés - hangsúlyozta az államtitkár. 

A törvényben nagyon szigorú kikötéseket határoztak meg: a kastélyparkokat például az év 300 napján ingyenesen látogathatóvá kell tenni, a kastélyokban őrzött közgyűjteményeket - elfogadható jegyár mellett - be kell mutatni, mindemellett természetesen fenn kell tartani az épületet.

Felújítási tervet kell készíteni  

A törvény szerint például a kastély új tulajdonosa tíz éven belül köteles teljes körű felújítási tervet elfogadtatni és megvalósítani, harmincéves fenntartási és üzemeltetési terv mellett. Ezeket a kastélyokat tehát nem ingyen osztogatja az állam, hanem komoly teherrel és kötelezettségekkel együtt az érvelés szerint. A törvény melléklete 48 kastélyt sorol fel, ezekből első körben nyolcnak a teljes körű - műszaki, működésbeli, művészettörténeti és stratégiai - dokumentációját készítették el, ezekkel az ingatlanokkal indul a már említett próbaév. A próbaévben odaadandó füzérradványi kastély mellett további három szerepel Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből a "negyvennyolcban": az edelényi, a fáji és a pácini.  

Az első körben megpályáztatott kastélyok 

  • Bajnai Sándor-Metternich-kastély 
  • Füzérradványi Károlyi-kastély  
  • Nádasdladányi Nádasdy-kastély  
  • Sümegi püspöki palota 
  • Szabadkígyósi Wenckheim-kastély  
  • Tatai Esterházy-kastély  
  • Dégi Festetics-kastély  
  • Majki kamalduli remeteség és a hozzá kapcsolódó Esterházy-kastély

Kastélyprogram: Négy talált gazdára 

Lezárult a kastélyprogram első pályázati időszaka. Lázár János építési és közlekedési miniszter megköszönte azoknak a vállalatoknak és önkormányzatoknak az érdeklődését, amelyek a magyar kastélyok megmentése érdekében készek lennének egy-egy kastélyt örökbe fogadni és komoly pénzügyi áldozatot hozni, az államtól a kastélyok üzemeltetését, működtetését, fejlesztését átvenni. 

A tárcavezető kiemelte, hogy az első körben meghirdetett nyolc kastélyra összesen huszonkét pályázat érkezett be. 

Ezeknek a kiértékelése és hosszas mérlegelés után az a döntés született, hogy négy kastélynak lesz új gazdája.

A gazdára talált kastélyok 

  1. A nádasdladányi Nádasdy-kastély a Richter Gedeonhoz kerül. 
  2. A bajnai Sándor-Metternich kastélyt, a Mol Új Európa Alapítvány működtetheti tovább. 
  3. A majki Esterházy-kastély az Oroszlányi Önkormányzathoz kerül. 
  4. A Szabadkígyósón található Wenckheim-kastély üzemeltetésére a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat pályázatát fogadták el.

További kastélyokra is lehet pályázni 

A miniszter elmondta, hogy a projekt nem áll le, az érdeklődés továbbra is nagy, és körülbelül húsz olyan kastély van, amely a februári második körben keresi azt, aki örökbe fogadja, fejleszti, gondját viseli, és a jó gazdája lesz. Lázár János hangsúlyozta, hogy attól, hogy valaki magántőkével lép be a kastély életébe, a közérdek nem sérül, hiszen az épületek látogathatók és jobb állapotúak lesznek. 

További videós tartalmaikat megtekintheti YouTube csatornánkon!

Ilyen egy program a füzérradványi kastélyban:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában