2025.02.04. 20:00
Kiderült az igazság a 15 éves bombafenyegetőről! Ez okozhatta a viselkedését
Pszichológussal beszélgettünk a 15 éves fenyegetőről és igaza lett. A fiú valóban bántalmazó légkörben élt, mielőtt bombariadókat csinált.
Ahogyan azt korábbi cikkünkben olvashatták, A rendőrség szakemberei pénteken azonosítottak és elfogtak egy 15 éves borsodi fiút, aki robbantással fenyegető üzeneteket küldött 46 budapesti és vidéki iskolának, aminek szövege megegyezett a korábbi, közel 300 intézményt érintő bombával fenyegető levélével, gyakorlatilag csak kimásolta azt. A fiút előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, aztán bűnügyi őrizetbe vették. Mint megtudtuk, az elkövető bevallotta tettét, elmondása szerint nem fenyegetés, hanem félelemkeltés volt a célja a bombariadókkal.

Fotó: Vajda János
A pszichológus véleménye közvetlenül a bombariadók után
Igazából soha nem szabad bagatellizálni mert egy durva csínytől a pszichés betegségig elég nagy skálán fordulhat elő elég sok minden. Minden esetre egy ilyen elkövető vélhetően hatalmas feszültséget él át, amit okozhat például valamilyen iskolai kudarc a tanulásban, esetleg tanáraival vagy kortársaival való konfliktus, aminek a feszültségét próbálja levezetni a vélt bosszúval.
– mondta Balogh Beáta, klinikai szakpszichológus.
Félelmet akart kelteni a bombariadóval
A 15 éves fiú, aki legalább 46 iskolának küldött fenyegető üzenetet, köztük saját iskolájának is, ennek pedig az volt az oka, hogy meg akarta ijeszteni a diákokat és azt akarta, rémüljenek meg és fussanak el.
Balogh Beáta, a miskolci pszichológus erről így vélekedett:
Leginkább feltételezhető, hogy érzelmileg elhanyagoló, kellően oda nem figyelő családi környezetben él, nincs lehetősége sérelmeit, konfliktusait, problémáit, frusztrációit megbeszélni egy referencia személlyel és emiatt az egyre fokozódó feszültség egy ilyen inadekvált (nem megfelelő) viselkedésben, cselekményben robban ki. Aki ilyet cselekszik annak nem feltétlenül vágya konkrétan mondjuk az iskola felrobbanása, már önmagában az erről való fantáziálás, illetve a tervezgetés is egyfajta elégtételt, kielégülést okoz számára és ezt fokozza annak a látványa, vagy a hírek hallgatása, hogy milyen nagy félelmet tudott kelteni.
A pszichológus véleménye beigazolódott
Mint kiderült, megölték édesanyját annak a 15 éves borsodi diáknak, aki bombával fenyegetett 46 iskolát a múlt héten. A fiút 31-én fogta el a rendőrség, miután kihallgatták, szabadon engedték – írja a Blikk. Családon belüli erőszakról lehetett szó, ahol az apa bántalmazhatta a hat gyermekes édesanyát, ennek következményeképp történhetett a szörnyű eset és vélhetően a gyermek viselkedése is ennek köszönhető.
Ahogyan az beigazolódott, az egyik ilyen fenyegető bántalmazó légkörű családból jön, ahol valószínűleg ő is bántalmazott lehetett. Tudjuk, hogy ahol a gyermek valamilyen komoly bűncselekményt vagy társadalmilag el nem fogadott cselekményt produkál, ott a családban egészen biztos, hogy súlyos problémák vannak. Ahol a gyermek abban nő fel, hogy egyik szülő bántja a másikat, az egy borzasztó nagy stresszt, frusztrációt vált ki benne. Ha az apa a bántalmazó, akkor általában az idősebb fiúgyermek próbálja megvédeni az anyát és ez többféle pszichés problémát is beindíthat.
Az egyik a parentifikáció, ami azt jelenti, hogy elkezd az életkorától függetlenül felnőtt férfiként viselkedni és valószínűleg itt is többször fordulhatott elő, hogy amikor szemtanúja volt az anyja bántalmazásának, akkor ő megpróbálta megvédeni, illetve igyekezett az segíteni, hogy ne eszkalálódjon a helyzet. Ha ez nem sikerült, egészen biztosan bűntudatot is érzett. A másik, mivel a szülők nem képesek a saját problémáik miatt a gyerekre/gyerekekre figyelni, ők részben agresszív légkörben, részben pedig szeretet és figyelemhiányban nőnek fel. Ez a folyamatos stressz és frusztráció amiben élnek, egyre nagyobb feszültséget kelt bennük és tudjuk, hogy ennek feszültségnek előbb-utóbb, amikor már elviselhetetlenné, kontrollálhatatlanná válik, valamilyen módon kirobbanhat. Ennek két útja lehet: az autoagresszió, tehát amikor önmagának okoz valami kárt, saját magát bántja, illetve a heteroagresszió, amikor kifelé, mások felé irányul.
Az ő esetében nem tudjuk, volt-e autoagresszió, de azt igen, hogy mivel elkövette ezeket a fenyegetéseket, ezért az agressziója kifelé, mások felé irányult, amivel egyrészt egy segélykiáltást fogalmazott meg, másrészt pedig azt a fájdalmat amit ő érzett, szerette volna ha mások is éreznék. Ez azért van, mert a bántalmazás feldolgozása úgy zajlik, hogy a bántalmazott megpróbálja ugyanazt a helyzetet megismételni, mint amikor őt bántalmazták (direkt vagy indirekt módon), de úgy, hogy most már ő legyen a bántalmazó, ő legyen felül és ezáltal úgy gyógyítsa saját magát, hogy megéli ugyan azt a helyzetet, csak most már nem ő a kiszolgáltatott
- mondta Balogh Beáta, klinikai szakpszichológus.