2025.02.22. 06:00
Nem hiszi el, mivel tartják meg ápolóikat a B.-A.-Z. Vármegyei Központi Kórházban! (videóval)
A Magyar Ápolók Napja nem a díjakról, címekről szól. Egyszerűen a szakma ünneplése, ami bár kihívásokkal teli, mégis csodálatos hivatás. A B.-A.-Z. Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója jó híreket osztott meg velünk.

Az ápolók megbecsülése fontos a B.-A.-Z. Vármegyei Kórház igazgatóságának
Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó
Vas Mónika ápolási igazgató köszöntötte az ünnepség résztvevőit, aki elmondta, hogy minden évben tartanak megemlékezést Kossuth Zsuzsanna eszmeiségét megidézve. Az összejövetel célja idén teret adni a B.-A.-Z. Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház szakdolgozóinak arra, hogy történeteket osszanak meg saját hivatásukról, annak mindennapjairól és arról, hogy ezt a fizikailag és mentálisan megterhelő munkát hogyan tudják összeegyeztetni a családdal, magánélettel.

A szakember hozzátette, bízik abban, hogy a közhangulat egyre jobb a kötelékükben dolgozó ápolók között. Egy jó, összetartó közösségnek látja a vármegyei ellátást biztosító intézményt, ami azért nagyon fontos, mert létszámhiány itt is van és azzal szeretnék megnyerni az utánpótlást, hogy megmutatják ennek a hivatásnak a szép oldalát, és hogy jó ehhez a közösséghez tartozni.
Ahol leginkább hiány van a B.-A.-Z. Vármegyei Központi Kórház kötelékében
Ebben az intézményben 3500 szakdolgozó van, ápolók, szülésznők, gyógytornászaink, hiszen ezen a napon nem csak szigorúan véve ápolókról beszélünk, hanem minden olyan szakdolgozóról, akik napi szintű betegellátást végeznek. Ahol leginkább hiány van, azok a magasabb szakképesítést igénylő, nehezebb területek, mint például a traumatológia, az intenzív osztályok, a szülészeti ellátás és a gyermek ellátás. A Miskolci Egyetem és a város szakközépiskolája nagy segítség a magasabb szintű végzettség megszerzéséhez, bár szülészeti képzés nincs a közelben.

Arra a kérdésre, hogy Kossuth Zsuzsanna eszmeiségéből mi az, ami ma is releváns, az ápolási igazgató a következőket mondta.
Nagyon sok párhuzam van. Fontos az, hogy a küzdelmét lássuk, azt hogy egy nehéz helyzetben, kicsi támogatással hajtott végre nagy dolgokat. Fontos üzenete számunkra, hogy minden beteget egyformán kell, hogy ellásunk. Napjainkban sok a mozgás Európán belül és Európán kívülről is, így egyre szélesebb kultúrkörből érkeznek hozzánk is a betegek. Ezt is meg kellett tanulnunk Kossuth Zsuzsannától, hogy minden ember egyforma, ami hivatásunk alapja is. Mozgósított mindenkit a szakma fortélyainak elsajátítására, ezt is követjük abban, hogy buzdítjuk dolgozóinkat a feljebb lépésre, a szakvégzettségek megszerzésére.
A kórház főigazgatója szerint növelhető az ápolók társadalmi megbecsültsége
Arra a kérdésre, hogy mennyire elégedett az ápolók társadalmi elismertségével már Dr. Zsákai Zsolt, a B.-A.-Z. Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója válaszolt.
A kórház, illetve annak vezetése elhivatott és érdekelt abban, hogy ezt a társadalmi megbecsültséget növelje ahol csak tudja. Az intézményünk saját feladatai között is sokat ad az ápolóknak, ide értve a kommunikációs tréningeket, továbbá „burnout” vagyis kiégés kezelését segítő tréningeket is szervezünk, amivel jelentős lelki könnyebbséget tudnunk a dolgozóinknak biztosítani.

A társadalom felé programokat mutatni, a főigazgató szerint nem a kórház feladata.
A jelenlétünk, a munkánk, a hivatásunk önmagában kéne, hogy értékként csapódjon le a társadalomban. Bízom benne, hogy így van. Szerintem így van, de próbálunk rajta még inkább javítani
- fogalmazott Dr. Zsákai Zsolt.
A Magyar Ápolók Napján a főigazgató mellett ünnepi beszédet mondott Petőné Lázár Marianna, ápolási igazgatóhelyettes, valamint a pódiumbeszélgetések előtt még az Acoustic Affair együttes fülbemászó szerzeményeit is hallhatták az egybegyűltek.
Ha ezt az írásunkat kedvelte, talán más, hasonlóan fontos jelenségek is érdekelhetik régiónkból.
További videós tartalmainkat megtekintheti YouTube csatornánkon!
boon.hu video
- „A sok motor az mindig jó, főleg, ha együtt vagyunk” – Motorosoknak tartottak vezetéstechnikai tréninget - képek, videó
- Kiderült, ki menekült a NAV-osok elől Borsodban! Még durvább volt a hajsza, mint elsőre hittük – fotókkal, videóval
- Honvéd kadétok versenyeztek Miskolcon. Mutatjuk az eredményeket - képek, videó
- Szárnyas patkányok a panelek rémei
- Két autó találkozott a Csabai kapu és az Eszterházy Antal utca kereszteződésénél - fotókkal, videóval!