2025.01.12. 06:04
Egy holttest a vízben
Múltidéző – Reiman Zoltán írása – Az elátkozott Tarján család, 1. rész.

Illusztráció
Fotó: BOON
Egy olyan esetről írok ezúttal, amely példa nélküli Miskolc történetében. Egy brutális bűntényről, egy kislány életének kioltásáról lesz szó, ami évekig foglalkoztatta az országos – és a határon túli – közvéleményt. Tarján Klárika elrablása és meggyilkolása valósággal sokkolta a miskolciakat. Ilyen bestiális bűncselekmény emberemlékezet óta nem történt a városban. Az aggódó szülők kíséret nélkül hónapokig nem engedték sehová gyermekeiket.
Az eltűnés 1926. június 2-án délután négy óra körül tűnt el a kis Klárika egy Melinda utcai ház udvaráról, ahol a utcában lakó gyermekekkel együtt játszott.

A családja miután észrevette, hogy nincs meg a kislány, azonnal a keresésére indult, de nem jártak sikerrel. A fél várost bejárták a négyéves leány után, minden eredmény nélkül. A városi rendőrkapitányságon be is jelentették eltűnését. Ezek után a rendőrség is kereste Klárikát, de sajnálatos módon sem este, sem másnap délelőtt nem akadtak a nyomára.
Egy holttest a vízben
Egy szülő legvadabb rémálma vált valóra másnap délután egy óra körül, amikor a járókelők egy gyermek holttestét fedezték fel a Szinva Gizella utcai szakaszánál. Ez a holttest Klárikáé volt, rajta a kis rózsaszín ruhája, amiben előző nap eltűnt. Egy asszony gázolt a Szinva medrébe, és húzta a partra a szerencsétlen kislány élettelen testét.
A parton bámészkodók szeme elé borzalmas látvány tárult: egy összeszabdalt testet láthattak a földön feküdni mozdulatlanul. Természetesen haladéktalanul értesítették a rendőrséget.
A rendőrség azonnal lezárta a területet. Fabó Lajos vezetésével a Fabó detektívcsoport kezdte meg a nyomozást az ügyben. A helyszínen a detektívek azt állapították meg, hogy
a kislány kéjgyilkosság áldozata lett.
Óriási erőket mozgósítottak
A következő napokban, hetekben nagy elánnal láttak neki az ügy felgöngyölítésének a nyomozók. A fővárosból is kaptak segítséget, hiszen onnan is érkeztek tapasztalt rendőrök városunkba.
Az első hírek párhuzamot vontak az előző hónapokban történt eperjesi, kassai vagy losonci gyermekgyilkosságok között. Ezeket később sem vetették el, de mégis inkább a lokális nyomozásra koncentráltak a nyomozás során.
Cseresznyével csalogatta
A felvidéki és országos lapokban egy vámpírról írtak, aki kiszívja a gyermekek vérét…
Az orosi vizsgálat megállapította, hogy a kislányt először megfojtották, aztán összevissza szabdalták, több „darab” is hiányzott a testéből. Az is kiderült, hogy a gyilkosa cseresznyével csalogatta magához Klárikát, ugyanis cseresznyét találtak boncoláskor a gyomrában.
Rengeteg gyanúsított
Az első három napban nem kevesebb mint harminc gyanúsított igazolt alibit magának a rendőrségen. Több gyanúsító levél is érkezett a kapitányságra, ezeknek is igyekeztek a detektívek nyomára járni.
Az egész nyomozás alatt nem sikerült pontosan tisztázni azt, hogy hol kerülhetett a kislány teste a Szinvába, és azt sem, hogy hol követték el a szörnyű tettet. Az eltűnés és a megtalálás között majd’ 24 óra telt el, melyet nem tudtak „hová tenni” a hivatalos szervek. Többször is holtpontra jutottak a rendőrség nyomozói.
Abban egyetértettek a hatóságok, hogy épelméjű ember nem követhette el a gaztettet, ezért az elmebetegek körében „néztek körül” elsőként.
A szemtanúk egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek. Egyesek szerint egy 25 év körüli széles vállú fiatalemberrel látták a kislányt a bűntett estéjén, míg mások egy idős úrral. Egy pepita nadrágos férfit is kerestek a hatóságok ez idő tájt.
A szomszéd volt felesége a felbujtó?
Június 7-én egy Frisnyik Jenőné nevű asszony lett az első számú gyanúsított. Ő a Tarján család egyik szomszédjának egykori felesége volt, aki többször fenyegette meg volt férjét.
A rendőrség gyanúja szerint az asszony felbérelt valakit, hogy gyilkolja meg a volt férje hasonló korú lányát, aki tévedésből Klárikát gyilkolta meg.

A házkutatás során egy véres sárga ruhát találtak Frisnyik Jenőné lakásában, a Miskolci Napló tudósítója már-már tényként könyveli el, hogy a gyilkos nyomára akadtak. Pár nap múlva azonban elengedték a gyanúsítottat, mert tisztázta magát…
Miért elátkozott a Tarján család?
Tarján József MÁV-tiszt, aki az üzletigazgatóság dolgozója volt és neje, aki egy elemi iskolai tanítónőjeként dolgozott, boldog házasságban éltek. Hat gyermekük született, és nagy szeretetben nevelték fel őket. Illetve csak nevelték volna, ha a halál nem ül tort ilyen hihetetlen gyakorisággal közöttük. A szülők rémálma, ha túlélik gyermekeiket. Tarjánék házánál sajnos gyakori eset volt ez…
A legidősebb gyermek, Tarján Erzsébet a gyógyszerészeti egyetemre járt a fővárosban. Egyik napon köhögni kezdett, haza kellett őt hozni Budapestről. Szanatóriumról szanatóriumra jártak, tátrai üdülésen vettek részt, mindhiába. Erzsike húszesztendős korában elhunyt.
Tarján László szintén a fővárosban tanult, ő orvos szeretett volna lenni, hogy embertársain segíteni tudjon. Húszévesen már a budapesti szanatóriumok állandó lakója volt, aztán hazajött – meghalni. Nem tudtak rajta sem segíteni.
Ahogy Tarján Tiboron sem. Húszesztendős korában a vasút tiszti növendéke volt, amikor betegeskedni kezdett. Kilenc hónapig küzdött a kórral, őt is tüdőbetegség vitte el…
Tarján Klárika tragédiáját pedig most mesélem el.
Sőt, a rémálomnak nem volt vége. Tarján Piroska azt mondta anyjának, hogy hívják őt a kistestvérei. Pedig őt elővigyázatosságból már tizenhat évesen kivizsgáltatták, és bizony nála is felfedezték a betegség kezdődő tüneteit. Ezért a szülők azonnal szanatóriumba küldték, az orvosok azt mondták, hogy nem olyan nagy a baj. Pirikét kezelték a Tátrában, a Mátrában, a fővárosban, mégsem lett eredménye. Ő is elment a testvérei után…
Egyedül egy fiú, Tarján László élte meg a felnőtt kort a gyermekek közül, ő családos ember lett, és Budapestre költözött.
Felfoghatatlan tragédiák sorozata üldözte Tarjánékat, felfoghatatlan öt gyermeket elveszíteni az évek során. A házaspár kínok kínját élte át egy évtized alatt.
Források
- Esti Kurir – 1926. június 5.
- Miskolci Napló – 1926. június 3., 1926. június 5., 1926. június 8., 1926. június 9., 1926. június 10., 1926. június 11., 1926. június 12., 1926. június 13., 1926. június 15., 1926. június 16., 1926. június 22., 1926. július 31.
- Magyar Jövő – 1926. június 8., 1926. augusztus 26., 1928. február 2., 1934. február 15., 1934. április 22.
- Reggeli Hírlap – 1927. július 9., 1928. január 29., 1928. február 9., 1928. február 19., 1928. február 23., 1929. február 2., 1929. április 18., 1929. április 20., 1930. július 5., 1934. február 15., 1935. január 1.
- Az Est – 1926. június 8.
- Friss Újság – 1926. június 8., 1934. február 15., 1934. december 30.
- Kis Újság – 1934. április 21.
- Pécsi Napló – 1935. január 1.