Anno

2025.01.04. 21:00

A miskolci Daniella érkezett elsőként

Egy miskolci kislány volt az év első babája 2005-ben. Húsz évvel ezelőtt, nem sokkal éjfél után látta meg a napvilágot.

A miskolci Daniella érkezett elsőként

Újszülött kislány

Fotó: shutterstock, Vad-Len

"Az idei esztendő első Borsod-Abaúj- Zemplén megyei újszülöttje Miskolcon, a Vasgyári Kórházban jött világra. Kiss Daniella Judit hajnali 3 óra 5 perckor érkezett" - írta 2005. január 3-án az Észak-Magyarország. Húsz évvel ezelőtt ő volt az első baba vidéken.

húsz évvel ezelőtt
A 2005-ös fotón baba és mama. Az akkori újszülött a napokban lett húszéves!
Fotó: ÉM

Húsz évvel ezelőtt: bátyjai is örülhettek a várva várt kislánynak

- Nem tudtam, hogy kislány lesz - újságolta pár órával a szülés után az édesanya, Kiss Judit. - Nagyon boldog vagyok, hiszen két kisfiam mellett már lányom is van. 

Fél kettőkor hívtam a mentőket, és másfél órával később már felsírt a 2500 grammos, 50 centiméteres Juditka. Kicsit sietett, hiszen öt héttel hamarabb jött, de szerencsére problémamentesen született. Ha minden jól megy, öt nap múlva mehetünk haza.

 A húsz évvel ezelőtti cikkből kiderült, a szülést dr. Bíró Mátyás vezette, Korompainé Szabados Tímea pedig bábáskodott. Néhány perccel később a miskolci Semmelweis Kórházban 3 óra 15 perckor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban és Egyetemi Oktató Kórházban pedig 3 óra 40 perckor volt az első szülés. A Kazincbarcikai Városi és a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórházban vasárnap délutánig nem született csecsemő. Az ózdi Almási Balogh Pál Kórházban 7 óra 55 perckor, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban pedig 9 óra 40 perckor érkezett az első baba 2005-ben. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában