2025.01.17. 12:30
A nap legcukibb sztorija: anyuka és gyerekek napját aranyozták be egy miskolci boltban
Az biztos, hogy erre a pillanatra a nő és a kicsik is sokáig emlékezni fognak. A kedves történetről az egyik miskolci Facebook-csoportban írt az anyuka.
„Egy pozitív élmény ebben a szürke világban” – ezzel a felütéssel kezdődik az a poszt, amely az egyik nagy miskolci Facebook-csoportban jelent meg még csütörtök este. Egy édesanya osztott meg kedves történetet, amelynek főszereplője egy rejtélyes nő és az ő jó cselekedete, amire minden bizonnyal sokáig fog emlékezni a nő és a gyermekei.

Forrás: illusztráció / MW-archív
Ma a diósgyőri Coopban, a mögöttem álló hölgy megkérdezte a kisfiamtól, hogy szereti-e ezt a csokit. Kicsit félénken bólogatott, hogy igen. Mert ő ezt megveszi neki. Külön kifizette, és odaadta az 5 éves kisfiamnak, aki szendén megköszönte a csokit, amit tesóval fognak elfelezni
– osztotta meg a nő, aki hozzátette: a szava is elakadt, hogy ok nélkül vannak még ilyen kedves emberek a világon. Innen is köszönöm a hölgynek még egyszer! „Egész úton mosolyogtam hazafelé” – zárta az anyuka a bejegyzést, amire péntek délelőttig csaknem ezer reakció érkezett.

Forrás: Facebook / Miskolc és Én
Slusszpoén, hogy a kommentek között jelentkezett a jótevő is, akinek természetesen tucatszámra gratulált a többi hozzászóló.
Így is lehet: pozitív példák Miskolcról
A kommentszekció ezen felül is pozitív szigetté változott, egymás után jöttek a hasonló kedves sztorik a miskolciaktól:
- egy nő arról írt, hogy a kisfiával együtt egyszer elkapta a zuhogó eső, és egy kedves idegen esernyőt tartott föléjük, amíg be nem értek a Centrumba;
- egy drogéria kasszását csokival lepte meg munka közben egy vásárló a karácsonyi hajtásban;
- az Árpád úton pedig szemétszállítók integettek egy kisfiúnak szerdán, maradandó élményt okozva a kedves gesztussal.
Újra bebizonyosodott hát, hogy egy kis figyelmesség bárkinek jól jön a mindennapokban, és biztosak vagyunk benne, hogy nagyon ízlett az ajándék csoki a kistesóknak.