Pályázati lehetőségek

2025.01.19. 16:00

Kulcskérdés a közös gondolkodás

Év eleji munkaértekezleteket tartott Riz Gábor, országgyűlési képviselő.

Évtizedes hagyomány folytatódott az új esztendő első hónapjában. Riz Gábor országgyűlési képviselő kezdeményezésére több olyan munkaértekezletet is tartottak, amelyen a választókerület települések vezetői vettek részt. 

Fotó: Marosréti Ervin

A kötetlen összejövetelen a városok és a falvak jelenéről és jövőjéről esett szó, szóba kerültek a pályázati lehetőségek, ugyanakkor a nehézségekről is beszéltek az érintettek.

- Ahogy az elmúlt években, úgy most sem volt tabu téma, ennek megfelelően pedig számtalan olyan dolog került szóba, amely nagyban meghatározza városaink, falvaink jelenét és jövőjét - fogalmazott az összejövetel után Riz Gábor, a térség országgyűlési képviselője. - Hiszem és vallom, hogy Ózd térségében is a nyílt és őszinte párbeszéd mellett a közös gondolkodás és tervezés az, amely szemmel látható fejlesztéseket tud eredményezni a településeken.

Lényeges a tervezés

Riz Gábor hozzátette: a térség gazdasági versenyképességét növelni tudja a hamarosan elkészülő kibővített borsodnádasdi szerpentin, a „Versenyképes járások program” pedig szintén segíteni fogja egy-egy elképzelés megvalósulását.

- Az edelényi és a kazincbarcikai járásokhoz tartozó települések képviselőivel is nyíltan, őszintén beszélgettünk az aktuális nemzetközi és hazai kérdésekről. Csak így tudtunk ugyanis olyan irányvonalat kijelölni, amelyek városaink, falvaink fejlődését tudja eredményezni. Ugyanezt a Putnoki Járásban is megtettük. Akárcsak a Hangonyban és Tornaszentandráson megtartott polgármesteri egyeztetésen, úgy Kánóban is hangsúlyoztam a tervezés fontosságát, hiszen a közeljövőben induló program sikeres megvalósításához ez lesz az egyik legfontosabb feladata a település vezetőknek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában