2025.01.12. 08:00
Közeli portré egy rendőrről - Jogászi sejtelem…
Dr. Sáhó Anna rendőr hadnagy az Edelényi Rendőrkapitányság elemző-értékelő tisztje.

Dr. Sáhó Anna
Forrás: BAZ VRFK
Dr. Sáhó Anna hadnaggyal a vármegyei rendőr-főkapitányság közösségi oldala készített interjút.

Forrás: BAZ VRFK
„Ha Anna mondja, elhiszem.” – a főkapitányság közösségi oldalára egyik hozzászólója szerint, ha Dr. Sáhó Anna mond valamit, akkor az úgy is van. Nem hagyhatjuk ki a helyzetet, szóval mit mondasz nekünk 2025-re.
Nehéz lenne egy mondatban megfogalmazni a jövő évre szóló jótanácsaimat. Tekintettel arra, hogy bűn- és balesetmegelőzési előadóként is dolgozok, a 2025-ös esztendőre vonatkozóan elsősorban azt kívánom, hogy még jobban figyeljünk egymásra, a környezetünkre, kiemelten a gyermekekre és az időskorúakra. Éljünk egészségesen: ne dohányozzunk, csak ritkán és mértékkel fogyasszunk alkoholt, okosan használjuk az internetet és közlekedjünk óvatosan, körültekintően, mindig az út- és látási viszonyoknak megfelelően, hiszen mindenkit hazavárnak.
Világos az útmutatás és a jövőkép. Majdnem tiszta a kép is, de azért pontosítsunk egy picit. Végzettséged szerint jogász is vagy, illetve ilyen szakképesítéseid is vannak még?
Igen, az alapvégzettségemet tekintve jogász vagyok. Az első diplomámat a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szereztem. Azt követően a közigazgatásban helyezkedtem el. 2020-ban kerültem a rendőrséghez, majd 2022-ben megszereztem a második diplomámat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán, rendvédelmi szervező szakon.
Toborzó eseményeken is rendszeresen részt veszel. Hogyan látod, milyenek a tapasztalataid vannak, hogyan látják kívülről a rendőri hivatást?
Nehéz kérdés. A pozitív vélemények mellett megosztó és vegyes véleményekkel is találkoztam, de azt gondolom, hogy a rendezvényeink, kitelepüléseink jól bemutatják az érdeklődőknek, hogy a rendőri hivatás nemcsak fekete és fehér. Nemcsak bírságolni tudunk vagy épp sebességet mérni, hanem pl. a Rendőrség kiemelt feladata a gyermekek védelme és oktatása is, hiszen ők a jövő záloga. A 2025-ös évben az oktatásra még nagyobb hangsúlyt fektetünk, hiszen indul a „Drogmentes Magyarország 2025.” program. Tudom, sokan negatív véleménnyel vannak a rendőrökről, pedig ha baj van, biztos, hogy a kollégák az elsők, akik ott vannak, és akikhez segítségért fordulhatnak az állampolgárok. Egy-egy nyílt nap alkalmával – többek között – erre is próbálunk rávilágítani. Mindenképpen megemlíteném, hogy egy bűn- vagy balesetmegelőzési óra sem múlik el anélkül, hogy valaki ne mondaná azt nekem, hogy ő is rendőr szeretne lenni. Ehhez kapcsolódik egy aranyos történet. Rendőrségi kitelepülés volt, amikor egy 3-4 év körüli kisfiú, mikor meglátott egyenruhában, odafordult az édesanyjához, majd megkérdezte, hogy „rendőrből is van lány?”
Igen, de még milyenek! Ha ehhez kapcsolódóan megengedsz egy bulvár vonulatot, akkor talán nem árulunk el nagy titkot, azzal, ha elmondjuk, ahányszor csak megjelensz az oldalunkon, akkor kezedre sok kérő akad. Közösségi oldaladon a kapcsolat címszó alatt mi áll?
Mindig nagyon örülök a kedves hozzászólásoknak, örömmel olvasom azokat.
