2024.12.21. 09:35
Ma van a téli napforduló
Elérkezett az év legfontosabb ünnepe, legalábbis őseink szerint. A téli napforduló a legfontosabb időszak volt, de nem csak spirituális értelemben és nem csak azért, mert a fény újjászületését ünnepelték ilyenkor.

A mai naptól egyre világosabbak lesznek a napok
Forrás: Shutterstock
Fotó: A kép illusztráció
A téli napforduló december 21-én következik be, egészen pontosan délelőtt 10:20-kor. Mostanra ez az időpont sokat vesztett jelentőségéből, de még most is innen számoljuk a csillagászati tél kezdetét. Ahogyan a fény, úgy mi is újjászülethetünk.

December 21-én van a legrövidebb nap és a leghosszabb éjszaka is. A téli napfordulón a legrövidebb a nappal és leghosszabb éjszaka, azaz december 22-től úgy megyünk befelé a télbe, hogy egyben kifelé is megyünk belőle, hiszen napról napra több lesz a világosság körülöttünk.
Régebben a "karacsun", vagyis sötét fordulás a legkiemeltebb ünnepünk volt, mikor hatalmas tüzet gyújtottak eleink, hogy megtisztulhassanak a felesleges dolgaiktól. Ez spirituális értelemben, de fizikailag is igaz volt, hiszen a feleslegessé vált eszközeiket ilyenkor a tűzre vetették azokkal a gondolatokkal, érzésekkel, problémákkal együtt, amiktől szabadulni akartak.
Ilyenkor szokás volt a sólyom reptetése is. Ez kifejezetten a kerecsen sólyom reptetését jelentette, mely madár a hagyomány szerint a legmagasabbra képes repülni, így az Ég és a Föld, a spiritualizmus és a materializmus kapcsolatának legtökéletesebb megtestesítője.
Forrás: Köpönyeg.hu