boon.hu video

2024.09.19. 18:46

Új étterem nyílt Miskolcon a Népkerti Vigadóban – fotókkal, videóval

A város kultikus étterme ad otthont a pénteken nyíló étteremnek. A Népkerti Vigadó célja, hogy továbbra is a város kultikus vendéglátóhelye legyen.

Ujlaki Attila

Sajtótájékoztató a Népkerti Vigadó új éttermének, a Délidőben étterem indulásáról. A képen: Barkócziné Kertész Kata ügyvezető, Barkóczi István tulajdonos, Bajusz Gergely gasztronómiai tanácsadó

Fotó: Vajda János

Miskolc ikonikus vendéglátóhelyének, a Népkerti Vigadónak a célja, hogy továbbra is a város egyik legmagasabb gasztronómiai minőséget prezentáló étterme, közösségi tere legyen. Dr. Barkóczi István, a Népkerti Vigadó tulajdonosa elmondta, hogy a létesítmény folyamatos megújuláson megy keresztül, céljuk pedig, hogy a Népkertet és a Vigadót együtt a város egyik ékkövévé tegyék. „A Vigadó lehetne egy kiindulópont a Kálvária felé, egészen az Avas kilátóig, amely a turisták számára egy páratlan turisztikai élményt nyújt” – fogalmazott. Ismertette: a korábbi felújítások során eddig a több mint százéves épület szinte minden része új életre kelt, kivéve a teraszt és a konyhát. „Most azonban eznek a megújulása is megtörtént" – tette hozzá.

vigadó
Sajtótájékoztató a Népkerti Vigadó új éttermének, a Délidőben étterem indulásáról 
Fotó:  Vajda János

A Vigadó a klasszikus ízek világába kalauzol 

A Vigadó megújult étterme, a Délidő Étterem, szintén bemutatkozott, amely péntektől várja vendégeit. Bajusz Gergely, gasztronómiai tanácsadó a boon.hu-nak elmondta, hogy céljuk egy olyan hely megteremtése, amely minden korosztály számára megfelelő kikapcsolódást nyújt. Az étteremben klasszikus ízek kerülnek terítékre, és különösen kiemelték a "Vigadó húslevesét", amely mára miskolci specialitássá vált.

Különleges ízek 

„Az étterem nemcsak az ízekkel, hanem különleges atmoszférájával is megteremti a családias hangulatot” – hangsúlyozta. A konyha is modernizáláson esett át: fenntarthatóságra összpontosítva, a legkorszerűbb berendezéseket szerelték be. 

A folyamatos fejlesztések és a változatos programok révén a Vigadó nemcsak egy történelmi helyszín, hanem Miskolc egyik meghatározó kulturális központjává vált.

Új élmények

Dr. Barkócziné Kertész Kata a Vigadó programjairól beszélt. Elmondta, hogy a "Élmény a történelmi falak között" szlogennel új élményeket kívánnak nyújtani a látogatóknak. Kiemelte, hogy 2022-ben indították el a vacsoraszínház programsorozatot, amely új színt hozott Miskolc kulturális életébe. „Azt vettük észre, hogy a kultúra egy új szeletet mutatott meg a miskolci közönségnek” – fogalmazott. A szervezők pénteken egy terasz záró és étterem nyitó rendezvénnyel várják a vendégeket, ahol bemutatják az új éttermet is.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában