2024.09.19. 17:35
Ronda vasbetonváz: beszéltünk a volt tulajdonossal
Valóban eladták a miskolci épülettorzót a Futó utcán. A vasbetonváz régi tulajdonosának tíz év után sikerült megszabadulnia a vasbetonváztól.
Vasbetonváz a Futó utcán Miskolcon. Harminc éve áll félkész állapotban az épülettorzó
Fotó: Vajda János
Lekerült az eladó tábla a miskolci épülettorzóról a Futó utcán, ami évtizedek óta félkészen áll Miskolcon. A helyszínen láthattuk, a ronda vasbetonváz környékén folyik a munka, erről a napokban elsőként számolt be portálunk. Azt is megtudtuk egy ott dolgozó férfitől, hogy eladták a félkész épületet, de az új tulajdnos személyét nem árulta el. Annyit mondott, hogy telefonszámunkat eljuttatja neki, de azóta senki nem keresett bennünket. (Természetesen amint kiderül, ki ő, beszámolunk róla.)
Valóban eladták a félkész vasbetonvázat
Sikerült viszont elérnünk a korábbi tulajdonost, aki megerősítette, valóban eladták a félkész vasbetonvázat. Kérdésünkre, hogy kinek értékesítette, azonban úgy válaszolt, nincs felhatalmazása, hogy elárulja.
– Mi főleg Zala és Vas megyében gazdálkodunk, oda összpontosítjuk a vállalkozásainkat, tízéves nyűg volt már számunkra a Futó utcai épület – mondta portálunknak Garamszegi Kristóf, a volt tulajdonos, a Takarmányszervíz Kft. ügyvezetője. – Túladtunk valójában a problémán, amelyet egy beolvadt cégtől hagyatékával örököltünk, és azon a gondon, hogy a város arculatát rontja az épülettorzó. Tudjuk, hogy szégyenfoltja volt Miskolcnak ez a vasbetonszerkezet, de most, hogy fejlesztik, megoldódhat a probléma.
Eleinte láttak benne fantáziát
Garamszegi Kristóf még elárulta, eleinte még láttak fantáziát az vasbetonváz hasznosításában, de nagyon messze volt számukra, és nem volt lehetőségük olyan nagyságú beruházásra, amit az igényelt volna. Kérdeztük, azt tudja-e, hogy mi a vevő célja a félkész épülettorzóval, a vasbetonváz felhasználásával tervezi-e a beruházást, vagy lebontaná, de nem tudta megmondani. Szerinte attól is függ, hogy a vevő felmérései szerint milyen statikai állapotban van a vasbetonváz.
Eladták a betontorzót a Futó utcán
Fotók: Vajda JánosHarminc éve áll félkész állapotban
A vasbetonváz egyébként továbbra is ronda. Feketéllenek az oszlopai, eső áztatta az egész, nem csoda, hiszen harminc éve áll félkész állapotban, akkor szakadt félbe az építkezés. Miskolc város első plázája lett volna Shopping City Center néven 1993-ban, de büntetőügy lett a dologból, volt, akit börtönbüntetésre ítéltek, az épülettorzó viszont a mai napig áll. A vasbetonváz történetéről bő egy éve írt cikksorozatot portálunk. Apropóját az adta, hogy 2023 februárjában megjelent a felírat az épülettorzón: eladó.
Legutóbb akkor írtunk a betonvázról, amikor kiderült, egy végzős építészhallgató diplomamunkaként terveket készített a ronda betonváz hasznosításáról. Bodnár Gergely tervei hatalmas sikert arattak, az Építészfórum szaklap is bemutatta a terveket.